Állatkerti kirándulás a családdal Budapesten 1928. július 15.-én, egy szép vasárnap délelőtt. 

Együtt a család. A képre tekintve szemünk önkéntelenül is a 30 éves Csibire téved, akinek minden eddigitől eltérő megjelenése szinte mágnesként hat érzékszerveinkre. Különösen a ruházata tűnik fel, mely a legutolsó kordivatot mintázza: a bubifrizura felett homlokot takaró, szembe húzott, fülekre lógatott, nagy karimájú Cloche-kalap, a térdet alig takaró szoknyácskát háromnegyedes, csípő alatt fekete szalaggal megkötött, zsákszerű, aprópöttyös ruha fedi nagy nyaki kivágással, bal válla alatt fekete kendőcskével. Testszínű harisnyás lábán könnyű tavaszi pántos cipő. Bal kezében, csuklón átvetett füles kis szütyő, jobbját pedig elegánsan a korláton pihenteti. Mintha csak egy korabeli divatlapból lépett volna ki! Ez a kamaszfiús, női csípőt-, mellet eltüntető ruhadivat a 20-as évek női ideáljának jellemző viselete, a későbbi emancipáció előfutára.

A kép kompozíciója művészien tökéletes. Az egy lábra nehezedő, korlátnak támaszkodó fehéringes, csokornyakkendős, fess 36 éves, enyhén kopaszodó Franci bal kezében a közel 4 éves Babci leányát tarja, mellettük a rövidnadrágos, világos zekés, fehérgalléros, fehérzoknis 8 éves Dunci nagyfiúk áll, apja kistáskáját lóbálva kezében. A kép közepén a pávák kifutója, a háttérben két hatalmas madárral. Ez a kevés életképek egyike, ahol a család maradéktalanul együtt látható. Valamint az akkori feltörekvő középosztály idilli, csodálatos ábrázolása. A kép készítője ismeretlen…

E különös bevezető családi életkép után némi magyarázatra szorul vitéz Juhász Ferenc történetének ilyetén folytatása. Az előző rész a mely a „Detektív” címet viselte, jobbára nagyapám 1926. június 20.-i vitézzé avatása utáni szakmai tevékenységének követésére irányult egészen a II. Világháború befejezéséig az aktuális belpolitikai környezet és a világ történéseinek sodrásában. /ezt a nagyléptékű, tavalyi munkámat az ismeretek felfrissítése érdekében javasolnám újraolvasni, a történések párhuzamossága okán/ A sűrű események közepette nem volt sem hely, sem idő a Ferenc számára nagyon fontos család életének bemutatására. Ezt most pótolni szándékozom, oly módon, hogy egy vargabetűvel visszakanyarodok a '20-as évekbe és innen indítom újra a történetet, de most már család szemszögéből. Ha egyetértetek vele!

Veszprémi évek (1922. október 1. - 1926. május 31.)

„A Gyurkovics lányok-ból Katinka szerepem alkalmából. Veszprém 1922. március 25. szombat.” - szerepel a kép hátoldalán 

Csibit Dunci fiúk /1920. április 17./ születése után is nagyon izgatja még előző életének színjátszóköri tevékenysége. Ahogy teheti visszamegy Alapi Nándor jónevű társulatába, ahol tárt karokkal fogadják, mint a színkör korábbi üdvöskéjét. Újra ő játssza Herczeg Ferenc a kor híres, banális, közönségcsalogató darabjában, az 1893-ban írt, „A Gyurkovics lányok” szerelmi komédiájában a katonatiszttel kacérkodó Katinka primadonna szerepét.

A Budapesti Hírlap 1922. augusztusi 29.-én megjelent száma adja tudtunkra, hogy "Alapi Nándor kitünően szervezett társulata szeptember elsején kezdi meg előadásait Veszprémben"

A társulat hölgykoszorúja, ezek közül öten a "Gyurkovics-lányok", Csibivel... remélem felismeritek!

A sors különleges kegyelméből adódóan a társulat  veszprémi vendégszereplése egybeesik az akkortájt e dunántúli városba vezényelt, majd családostól átköltözött rendőrfelügyelő nagyapám kinevezésével. Ilyentén meg tudja oldani Csibi felesége időről-időre való nélkülözését, hadd éljen szenvedélyének... 

Ám ez a helyzet sem tart örökké. Az 1924. tavaszán kiderül, hogy Csibi újra várandós. Így aztán Babci leányuk /1924. szeptember 2./ érkezésével fejeződik be végérvényesen színészi karrierje.

 Edina -Babci- a Mamával és ugyanő a Papával 1925 márciusában 4 és fél hónapos korában.

Belenyugszik, hogy két gyermeke után már nincs visszaút a szeretett színészet világába, így minden erejét családanyaként gyermekei és férje boldogulásának szenteli.

 Mindkét fénykép a veszprémi Kollár műhely művészi munkája 1925-ből. Dunci és Babci édesanyjukkal. 

A veszprémi évek szinte esemény, minden nagyobb megrázkódtatás nélkül telnek el, Ferenc és a családja vonatkozásában, leszámítva Edina leányuk érkezését. Ezt abból következtetem, hogy mint a képi, mint az írásos információm, bármilyen dokumentációm nagyon csekély erre a pár évre vonatkozóan. Csönd van! Csibit leköti az anyaság, gyermekei nevelése és Franci boldogulásának szolgálata. Csak találgatni tudok, de nem járok messze az igazságtól, ha azt feltételezem, hogy ez Ferenc számára az erőgyűjtés és sok-sok munkával a tapasztalat megszerzésének időszaka. Alkalmazkodás a rendőrség szigorúan szabályozott feltételeihez és tanulás a szervezett és trükkös bűnözés hathatós felderítéséhez, lefüleléséhez.

Mindemellett módja és lehetősége nyílik a Kormányzó által 1920.-ban felállított Vitézi Rend feltételeinek megfelelni, az elbírálók, a Vitézi Szék által követelt I.Világháborús kitüntetések prezentálására és az összetett kritériumok beszerzésére, dokumentumainak összeállítására és leadására. Ezután, ha minden rendben ment, már csak várni kellett a szervek pozitív ítéletére. Erről kicsit bővebben már írtam, itt frissíthetitek ismereteiteket.

Aztán 1925. decemberében, miután egy hónapon belül kétszer is előléptetik Ferencet december 22.-én, közvetlen karácsony előtt, váratlanul elbocsájtják a rendőrségtől, Csibi naplója szerint. Megrázkódtatását belesírja a világba! Tanácstalan! 

Aztán az újévet követően valami megint történik! A rövid naplóbejegyzés szerint megtudjuk, hogy Francinak párbajoznia kell! Ahogy az előzőekben is írtam, azóta sem tudtam meg semmit az ügy részleteiről. Csak feltételezhetem, hogy az akkori kor szokásainak megfelelően talán becsületsértésről lehet szó valakivel szemben a gyengébbik nem védelmében. Nem tudom kivel zajlott a viadal, ki, kit hívott ki, milyen feltételekkel, milyen fegyverekkel és hol zajlott a párviadal a havas, jeges januári Veszprémben, meg aztán milyen sérülésekkel végződött. Gyorsan, csöndben rendeződött az ügy és minden ment tovább!

A fenti kisebb éveleji intermezzó után aztán minden jóra fordul. Az 1926. év gyökeres változást hoz a család életében. Sorsfordító események láncolata alakítja Ferenc pályáját, családja életét:1926. május 1.-től magyar királyi állami rendőrségi detektívvé nevezik ki, valamint Vitézi Szék elbírálta és elfogadta a kérelmét. Még ugyanazon hó május 31.-én átirányítják a békéscsabai kapitánysághoz.

Békéscsabai átmenet (1926. május 31. - 1926. augusztus 28.)

Ez a három hónapos, tiszavirág életű délkelet-magyarországi rendőri kirándulás sok szót nem érdemel. Valószínűleg a kinevezők is tudhattak valamit, csak átmeneti helyzetnek tekintették ezt a viharsarki állapotot, mert tudomásom szerint a család nem követte Ferencet. Ők Budapesten a szülőknél laktak ideiglenesen.

Amiért mégis fontos ez az időszak, az az 1926. június 20.-i dátum. Ekkor üti vitézzé nagyapámat Horthy Miklós kormányzó Budapesten a Margit-szigeten, sokezer lelkes néző, hozzátartozó, Csibi és 6 éves Dunci fia szeme láttára! Örök élmény mindenkinek! Még Dunci fia is tisztán emlékszik saját kezű írásával 82 évvel később e jeles, felemelő eseményre! (A tisztesség megkívánja, hogy ennek a különleges dokumentumnak a megszületése, anno az első, Juhász ősök történetének feldolgozása után, kérésemre Feri unokatestvérem, akkor még élő édesapjánál való közbenjárásának köszönhető! Hálával tartozom érte mindkettőjüknek! A későbbiekben az aktualitás igénye szerint még több részletet is nyilvánosságra hozok ebből a hevenyészett életrajzból.)

A vitézzé ütött Ferenc szétszakított családja és saját előmenetele érdekében lépésre kényszerül. Kérelemmel fordul a Belügyminisztériumhoz szolgálati helyének megváltoztatására, mint friss vitéz. Indoka egyértelmű, a családja egyesítése és szakmai jövőjének biztosítása. Kisvártatva megérkezik a minisztériumi válasz, amit már korábbról tudunk: 1926. augusztus 28.-án áthelyezik a magyar királyi állami rendőrség kecskeméti kapitányságához. 

Kecskeméti évek (1926. augusztus 28.- 1936. augusztus 7.)

A kecskeméti új városrészben, a nemrég kialakított kertes családi házak egyikében a Szultán utcában kapnak lehetőséget szolgálatilag, családostul letelepedni és végre hosszabb távra is berendezkedni. A ház megfelelő méretű mind a négyüknek, sőt alkalomadtán rokonok látogatását is fogadhatják. Mindenki boldog! Ferencet hamar megszeretik a munkahelyén és a városban is és ő is hasonló képen érez munkatársai, feljebbvalói iránt.

Elkészült fényképeiket megbecsült, féltve őrzött albumokba rendezik és mi utódok, az átmenekített kincsek őrzői meghatottan szemléljük ma a múlt relikviáit, a hihetetlen képi bőséget, a közel 100 éves családi és történelmi sorvezetőt. Rajta hát élvezzük ki, hisz' épp ezért készültek! Mazsolázzunk a legjavából! Hadd mutassam meg az elkövetkezendőkben a Juhász család, a rokonság és a körülöttük lévő világ általuk alkotott bámulatos képeit, az akkori valóság megörökített mindennapjait, szeretett felmenőink életét. Talán ők sem bánják... remélem, így utólag! Lássuk hát e csodát!

Kecskeméten vannak! 1927. késő tavaszát írjuk. Elkészül az első fotók egyike, a ház előtti kertben a család, jobb oldalon Csibi nővérével, az őket meglátogató Erzsébettel, akit mi csak Pipusnak ismertünk. A hét éves Dunci lövi a kissé alulexponált képet, én meg javítom, kiszínezem... íme!

Kicsivel később átköltöznek a ház bejárata előtti, még napfényben fürdőző udvarra és fonott székeikből néznek a Franci által kezelt gép lencséjébe, már Dunci fiúkkal a háttérben. Ide kattints, ha látni akarod!

Kecskemét szinte karnyújtásnyira van Budapesttől. A sűrű vonatközlekedésnek köszönhetően már akkoriban sem volt nagy kihívás alkalomról-alkalomra meglátogatni a mindenkinek hiányzó családot. Gyakran élnek is a lehetőséggel, hisz a Sziklai-lányok jó, összetartó testvérekként elválaszthatatlanok voltak. Ilyen esetekben Franciék Pestszenterzsébeten az Attila utca 34. sz. nagy telken épült Mászáros család tulajdonát képező három különálló családi ház egyikében szállnak meg alkalmilag, vendégként.

Úgy gondolom legtöbbetek számára ez az információ némi magyarázatra szorul, mert tudtommal rajtam kívül már csak a velem egykorú Feri unokatestvérem, esetleg húgom emlékeiben élhet még e környezet a mi családunkból, mindennemű rokonságot is beleértve. Biztos információt a legnagyobb bizonysággal csak az ott született és még élő Mészáros Béla Ilona leánya, valamint - a velem kapcsolatot tartó - unokája, Győri Magda emlékeiből meríthetünk. Írásom ezen részében nagy segítségemre volt Magda, aki volt szíves megvilágosítani előttem a homályos, vagy nem ismert tényeket, eseményeket. Ezért köszönettel tartozom!

Mészáros Lajos szüleinek a tulajdona volt az ingatlan, ők kezdték beépíteni 1917-ben. A 20'-as évek elejére fejezhették be az építkezést Budapesttel határos Pesterzsébet városrész frissen parcellázott Duna környéki, Attila utcának elnevezett részén. /Érdemes megjegyezni, hogy e városrész önállósága csak 1950-ben szűnt meg, akkor csatolták XX. kerületként Budapesthez/ Mészáros István - neje Frankl Róza - Lajos, Béla, István gyermekei apja, a budapesti Dobronyi János állatbizományi részvénytársaság egyik igazgatója volt, mint az akkor már hírneves Herz szalámigyár kizárólagos beszállítója tekintélyes hatalommal és még nagyobb jövedelemmel bírt.

A telken álló, utcafronttal párhuzamos, neves építésszel terveztetett, tekintélyes, földszintes házat a beköltözésük után az idősebb Mészáros házaspár lakta Lajos fiúkkal,1940-ben bekövetkezett halálukig. A telek közepén az utcára merőlegesen álló, az előzővel megegyező ház Béla fiatalabb fiúknak készült, míg a telket lezáróan, a kétszobás, nagy előszobás, konyhás, kamrás, bejárati tornácos házban, mellette különálló kis műhellyel, illemhellyel a legkisebbik Mészáros fiúknak - Istvánnak - szánták.

Mészáros Lajos, ki annak idején édesapja után a budapesti, híres Herz szalámigyár vezetőségének egyik igazgatója lett, megismerkedett és nagyon bensőséges kapcsolatot ápolt Csibi nagyanyám húgával, a nagyon csinos, húszas évei elejét taposó, életvidám, kissé csintalan, cserfesszájú Sziklai Magdolnával, azaz az általunk ismert Lenával /az aranyos, becéző Lena nevet a Magdaléna névből származtatta a család, mert édesanyjuk keresztségi neve ez volt. Rosszindulatú megítélés szerint, "urizálásból" használta, melynek semmi köze az igazsághoz!/ A merev, szigorú neveltetésű, tanult úrifiút szinte megbabonázta ez a számára ismeretlen szabad szellem, a zabolátlan életvidámság, ötvözve egy nagyon vonzó, bájos külső megjelenéssel. Így aztán Lajos számára nem volt visszaút! Hogy hol és milyen körülmények között ismerkedtek meg az számomra már nem kideríthető, viszont legendás hosszú jegyességük, egymás családjának bőséges feltérképezése. Számtalan megőrzött fotó tanúsítja ezt! Aztán végre Lajos kérésére családi babonából február 15.-én házasodtak össze, utolsónak a Sziklai-lányok közül 1930.-ban, kicsivel Mária testvérük - a család csak Marcsának hívta - 1929. szeptember 5.-i Dr. Gálóczy Ernő bel,- tüdőgyógyász és -nőorvossal való esküvője után.

Az esküvő után a fiatal pár nagy boldogságban beköltözik - a szülők egyetértésével - a telek végében álló harmadik szép házba és ott élnek a Mészáros felmenők 1940. évben bekövetkező haláláig.

A pesterzsébeti hátsó ház tornáca előtt készült kép nagyapám által 1927. júliusában. A nyugágyban Lajó, a karszékben a fiatal Lena, mögöttük az előtérben lévő Dunci és Babci édesanyja, Csibi. 

Ezután a Mészáros gyerekek közös családi döntését követően Lajosék átköltöznek szülei utcafronti, nagy házába. Magdolna, azaz az általunk ismert Lena nyugdíjba vonult pedellus özvegy édesapja Bakács-téri, iskolai szolgálati lakásának kényszerű feladását követően lakhatása megoldatlan. Ezért férjével egyetértésben, magához veszi azokban a zavaros háborús idők vége felé idős, jóideje megözvegyült, egyre magatehetetlenebb apját és az őt ápoló, soha nem házasodott "vénlány" áldott jó természetű, idősödő, postatisztként dolgozó nővérét, a mi általunk ismert Pipust, azaz Erzsébetet, cirmos macskástól. Elférnek a nagy házban mindenkinek külön szobája van. Lajos, azaz - a mi, gyerekek által ismert, tisztelt és nagyon szeretett "Lajó-bá" nevű rokonunk - becsületére legyen mondva lakhatásuk halálukig megoldott volt. Még én is - 48'-as születésű - ismerhettem és láthattam kisgyerekként Ópapát egészen 1958-as haláláig és Pipus nénit 11 évvel későbbi elmeneteléig látogatásaimkor Erzsébeten. /Szegény, szeretett Pipusunkat ugyanazon szerencsétlen-szerencsés 1969. évben vesztettük el, mikor Lajó-bát, valamint amikor megszületett Ildikó lányom/

A felszabadult telekvégi szép ház a háborús időszakban hosszabb ideig üresen állt, mert a legkisebb Mészáros fiú katonai pályafutása okán nem vette igénybe. Ezért ma már nehezen kideríthető ráhatásra és kérésre bólintottak a Mészáros fiúk közvetlenül a háborút követően, hogy azt a kitelepített, lakásától megfosztott vitéz Juhász Ferenc nagyapám és családja - akkor már csak hármasban, Babcival - foglalhatja el Ideiglenes jelleggel. Ferenc fiúkról mit sem tudtak, őt a háború távolra sodorta csapattestével, idegen osztrák földön saját életet kezdett s csak a részben konszolidálódott viszonyokkal tért haza Ausztriából Budapestre új délvidéki származású, feleségül vett asszonyával. 

Röviden... ilyen események útján kerültek nagyszüleim kényszerűségből és rokoni kapcsolatok nagylelkűségéből Pestszenterzsébetre.

Íme az erzsébeti, Klinker téglával burkolt ház a telek végében. Nagyszüleim itt éltek 45' után Edina tanítónő lányukkal. Majd Edina 1947-es házassága után egy nagyon rövid ideig még férjével /Horváth István édesapámmal/ is az én 48' tavaszi Pestszenterzsébeti születésemig. Nagyapám 1957-es megrázó halála után Csibi-Margit nagyanyám - kit mi gyerekek csak Mamának szólítottunk - egyedül élt Erzsébeten, de minden hétvégét, ünnepnapot, Karácsonyt igyekezett velünk - családjával - tölteni Városmajor utcai szolgálati lakásunkban, hol apám volt az általános iskola igazgatója.

Ám az Attila utca pár évtizede épült kisvárosi, kertes házai útjában álltak az akkori városfejlesztés nagyléptékű, szovjet mintájú, sokemeletes, betonblokkszerű, házgyári panelprogramjának. Ezért e városrész sorsa megpecsételődött, dózer áldozata lett és örökre eltűnt. Mára emléke már csak bennünk, néhány emlékezőben és a korhű fotókban él. /A kilakoltatottakat 1966 késő őszén, a valamikori szeméttelep helyén létrehozott XI. kerületi Fehérvári úti lakótelep tízemeletes, 34-69 nm-es, vadonatúj panelblokkjaiba száműzték minden ingóságukkal egyetemben. Ide, az Etele utca egyik blokkjának minilakásába került Margit nagyanyám egyedül egy másfél szobás, teakonyhás, 6. emeleti csöppnyi lakásba, valamint a szomszédos blokkba egy szobácskával nagyobb lakásba Lena húga és Lajó férje és Pipus nővére is a legszükségesebb ingóságaikkal/

Ennyi általam szükségszerűnek ítélt, történelmi előrefutás után térjünk vissza időben szeretteinkhez, kiknek életét célom a leghitelesebben bemutatni.

A Pestszenterzsébet Attila utca 34. ház utcafrontja az összetéveszthetetlenül jellegzetes, falra futtatott vadszőlővel. Az 1927. június 25.-én készült kép az idős Mészáros szülőket, a 28 éves Mészáros Lajost, galambszínű öltönyben, nyakkendővel, finoman belekarolva a nagyon vonzó, 24 éves Magdaléna arájába, előtte karbafont kezű 7 éves Duncit, mellette homorító Csibi nagyanyámat ábrázolja. Az anyám az ablakban kispárnán ücsörög, Lajó édesanyja, Róza mama felügyeletében, nem egészen 3 évesen. A kamera mögött, sajnos nem láthatóan, a frissen vitézzé ütött Juhász nagyapám áll.

Visszatérnek kecskeméti, nemrég elfoglalt és nagyapám alaposságával, művészi hajlamával berendezett otthonukba. Alig múlik az idő és a nyár tetőző melegének hívogatásából rokonok kelnek útra a fővárosból a nem távoli Kecskemét irányába vendégeskedés céljából. Örömmel fogadják Csibi húga, Magdolna és vőlegénye, Lajos érkezését. Pezsdítőleg hat rájuk a társaság, meg az, hogy az augusztusi forróság enyhítése ürügyén a híres, felújított Széki-tóban kereshetnek közösen felüdülést.Abban a Széki tóban, amelyet 17. század végén Kecskemét határában található szikes vízü, halban gazdag tavacskából alakítottak ki "Sziktó" néven. Ez a nagy szabad vízfelület lehetőséget nyújtott a helyieknek nyári, szabad fürdőzésre már 1759 óta. /akit érdekel a tó története az egy rövid összefoglalót talál itt, görgetés után az 5. lapon/ Hosszú, hányatott története után, frissen 1927-ben felújították, elkészült a háromemeletes toronnyal rendelkező, teraszos, emeletes főépület, emellett átalakították a korábbi medencét, körülötte gondozott pázsitot és öltöző kabinokat hoztak létre. A tóból leválasztott részek oldalait lebetonozták, az aljára agyagot terítettek. Az ideálisan, 80-100 cm mélységűre kialakított mesterséges fürdőzőtó immár teljes mértékű kikapcsolódást nyújt bármilyen korosztálynak, családnak.

Aztán a későbbi 1970-es 80-as években furkálások alkalmából gyógyhatású, 48 C°-os termálvizeket találtak 1000 m mélységben, ami megpecsételte a különleges tavacska jövőbeni diszkrét sorsát, kikényszerítve nagyüzemi méretű besorolását. Egyszerre rendelkezett már uszoda, élményfürdő, strandfürdő, gyógyfürdő státusszal. Hirtelen rázuhant a modern világ minden velejárója a tömeges, mindent ellepő, összes fizetős látogatójával, az azt kisérő hulladékával együtt!

A kép készítésének pillanatában szeretett felmenőink erről még mit sem sejtenek az általuk megélt békebeli időkben "fürdőznek". A még ismeretlen jövő, pillanatnyi boldogságukat nem befolyásoló tényező.

A nemrég felújított Széktó és fürdőző vendégei 1927 nyarán: a 3 éves Babci, a 7 éves Dunci, Csibi, Franci, Lena és Lajó. Ez utóbbi kettő már jegyességben, közel 3 évvel még házasságkötésük előtt. Fürdőző öltözetük az akkori társadalmi elvárásoknak és divatnak megfelelően zárt. A nőknek mindent takaró ruha illett, a férfiak fürdőgatya helyett az általunk ma ismert birkózó-dresszt viselték.

Múlik az 1927-es év, eltelt a szép emlékeket hordozó nyár és a Kecskeméten lassan meggyökeresedő Juhász család a koraőszi hétvégék kínálta szabadidőben a hiányzó budapesti rokonaikat veszi célba gyakorta, közös családi események, ünneplések alkalmával. Elhihetitek, a mindkét irányban nagyra terebélyesedett család bőven adott okot erre! Ebben domináns szerepet játszik főként a Sziklai család erőteljes női ága és kisebb mértékben Ferenc rokonsága a fényképek gyakorisági tanúsága szerint. Ferenc nagyapám, kinek ezideji kezdetű, kecskeméti pályafutását már korábban feldolgoztam, szívesen tesz eleget ezen családi kihívásoknak, megbecsült, szeretett és elismert családtagként fogadják őket a budapesti saját és a házasságával kapott újdonsült rokonaik. Büszkeségtől dagad 35 éves szíve!

Babci édesanyám, harmadik születési éve ünneplésekor családjával, Budapesten.

A másik képen a család - melyet nagyapám készített ugyanaznap, ugyanott - Csibi nővérével, Pipusssal, valamint az előttük álló Juhász gyerekekkel. Az 1927. szeptember 18.-án, vasárnapi napon készült felvételen szépen kiöltözve láthatók mindahányan az ünnepnek megfelelően, Csibi szüleinek otthonában, a Bakács-téri iskola udvarán.

Év sem telik el, ismét összegyűlik a család. Most nevezetesen a Sziklai... mindenkistől. Augusztust írunk épp 15.-ét az úr 1928.-évében. Minden Sziklai nevezetű, életvitelszerű társaikkal összegyűlik és az ünnepség kedvéért beáll egy örök időkre megmerevedett, megismételhetetlen fotográfiába. Gyönyörködjünk, ámuldozzunk a csodás, részben ismeretlen felmenőink csoportjában, a Nagy Háború után lassan újra éledező nemzet életigenlésében.Egy híján minden Sziklai együtt egy fényképen. Aki nem tud rendet vágni rajtuk, annak álljon itt a sorvezető!  Babci áll az karosszékben ülő Magdaléna nagymamája mellett. Dunci Sziklai János nagypapája előtt ül kissámlin. Az álló sor balról Sziklai Erzsébettel /Pipus/ kezdődik, mellette Mária húga, az őt átkaroló későbbi férjével dr.Gálóczy Ernővel. Aztán a fekete öltönyös, nyakkendős úriember Sziklai János fia - a háborúban tiszti rangot elérő veterán - az 1894-s születésű Sándor, kinek balján Margit /Csibi/ és Magdolna /Lena/ húga áll. Lenát csípőre tett kézzel a nadrágtartós Mészáros Lajos /Lajó/ fedezi. A hátsó, felső sorban a nagyanyámat birtokló Ferenc, majd a fölé magasodó Mészáros fiú, János látható. És hol a hiányzó Sziklai György a legkisebb, legfiatalabb Sziklai utód, kit végre megismerhetnénk? Nos, talán ő most a kamerafelelős! Mindig van áldozat!A mindössze 57 éves Magdaléna nagymama két Juhász unokájával a téglával megtámasztott Thonet hintaszékben pihen, már nagybetegen.

A háttérben Ferenc veje a kisszéken az ünnephez öltött fehér ingben, szürke nyakkendőben, ugyancsak szürke zakóban, hozzáillő, korhű bricsesznadrággal, térdig érő fehér hosszúszárú zokniban, kontrasztként sötét, divatos, lábra simuló cipőben figyeli az eseményeket. Ez a kép a fentivel megegyező nap készült ugyanott, azaz 1928. augusztus 15.-én a Bakács téri Általános iskola udvarán.

A Práter utcai Juhászok is mozgolódnak. Fél évvel a Sziklai családi tabló után itt is készül kép 1929. május 5.-én ünnep alkalmából, amelyik a fele Juhász famíliát mutatja az asztalos műhely udvarán. Ezt a képet már ismeritek jóval korábbról, ezért most színesben mutatom meg újólag, nagyjából az akkori magyarázattal.

"A két, magabiztos, elsőszülött Juhász fiú gyarapodó családja körében. Ferenc nagyapám melletti kacér, már-már pajzán tekintetű nő a nagyanyám húga, Sziklai Magdolna, mi úgy ismertük, "a Lena" és ő a "minden lében kanál" bájos, tipikus esete. Meglepő módon egy küllős kerekeken guruló fekete játékkutyát szorít magához. A gyerekek játékának tűnik. A kopaszodó, sötét bajuszos Juhász Sándor talán egy makrancos cicát ölel két kézzel... Tulajdonképpen mindenkit ismertek az újabb jövevényeken kívül. Babával a karjában az én édesanyám Babci közel 4 éves korában. A matrózinges kislány Olga - Sándor 11 éves leánya - pedig az anyámmal egyidős, Juhász Gizella /Lendvai/Gizella nevű lányát tartja a karjában. A gyerekek fölött Róza Magdolna, Gizella dédanyám féltestvére látható. A nyúlánk kamaszodó nagyfiú ott hátul pedig a 15 éves Dodó, Sándor mester fia lehet. Balszélen Márkusz Olga, Dodó anyja áll. A csoportkép központját elfoglaló, 70 évet alig betöltő Gizella mamából sugárzik a boldogság szép családja körében. Még tucatévig figyeli szerteágazó családja virágzását egészen 1940-ig a dolgos, boldog békeidők végéig. Megkímélte a sors a második világégés megélésétől."

Az összcsaládi ünnepségek felemelő hosszútávú élményeivel képileg is feltöltődve "hazamennek a legények" családostól, hogy ismét folytassák mindennapjaik megszokott életvitelét. Így tesznek a mi Juhászaink is! A vitéz családfőt felelősségteljes közérdekű munkája teljes mértékben leköti, de kevés szabad idejét mind a családnak szenteli. Csibi a hátország, ő biztosítja Franci zökkenőmentes munkavitelét, Edina leánya istápolását, Dunci fia iskola előmenetelének biztosítását, a teljes háztartásvitelt és a mindennapi friss étel asztalra terítését. Nem kis feladat, nagy erőt, kitartást, elkötelezettséget igényel. Eleget tesz a kihívásoknak és mindezek dacára szeretetben, kiegyensúlyozottan, békésen telnek családi minennapjaik. Az idő múlásával a kiterjedt család mindkét ága szívesen látogatja főleg nyáridőben a kecskeméti, immáron nevezetes rokonait és ők is örömmel fogadnak mindenkit, szállást is biztosítva.

Gyors egymásutánban két esküvő is lezajlik a családban. Az elsőt 1929. szeptember 5.-én tartják. Itt Sziklai Mária és dr Gálóczy Ernő esküszik örök hűséget egymásnak. Ez a dátum egy csütörtöki napra esik, ami nem igazán tűnik ideális választásnak komolyabb lagzira. Ezért aztán feltételezem, elég szűk körben ünnepelték a szélesebb család részvétele nélkül. Vajon, mi indokolta ennek e döntésnek a szükségességét?

Dr Gálóczy Ernőné, született Sziklai Mária és dr Gálóczy Ernő esküvője 1929. szeptember 5.

Mária szelid mosolyra húzódó szája ugyan nem utal felhőtlen boldogságra, de Ernő férje távolba révedő érzelemmentes tekintete szinte sugallja... "gondolataim messze járnak, nem vagyok itt!" Azért ez minimum érdekes egy életreszóló fénykép elkészítése okán... viszont beszédes! Talán annyira leköti egy kezelt betege csütörtöki állapota? Lehet, hogy csak egy rosszul elkapott pillanat? Ti mit gondoltok? Mindenesetre akkor még fiatalok, szépek, a 24 éves Mária és a 28 éves Ernő! És "nyolc" hónapra rá megszületik Imre fiúk.

Hosszú, sokévnyi ismeret és jegyesség után végre lépésre szánja magát az idősebb, 31 éves Mészáros fiú, Lajos is. Az előző családi esküvő után pár hónappal ő is oltár elé vezeti 27 éves Sziklai Magdolna menyasszonyát. Nagy pompával, egy szombati napon 1930. február 15.-én.

Mészáros Lajosné, született Sziklai Magdolna és Mészáros Lajos esküvője 1930. február 15. Pesterzsébet. A kor divatjának minden tekintetben megfelelő öltözékben. Bulvár címlapi megjelenésben!

A frissen nősült boldog férj úriemberként "kitett magáért", ahogy szokták mondani. Olaszországi, velencei nászútra vitte ifjú feleségét és ezzel a csodás képpel ajándékozza meg rokonságát a hazatérő, Mészáros házaspár, amit nem tudok nem megmutatni! A kép ismeretlen fotográfustól, ismeretlen, idegen mellékszereplőkkel és temérdek galambbal készült 1931. július 7.-én a Velence városi híres Szent Márk téren.

Boldog, csodás, megismételhetetlen pillanat egy 91 éves fekete-fehér múltból. Pedig a kiszínezett látvány szerint, mintha csak tegnap készült volna! Nincs igazam? A szeretet és kellem túlcsordulása... drága nosztalgia!

Lajosék hazatérése után csak néhány hét telik el, mikor szükségét érzik közeli rokonaik meglátogatására. Invitálásukra leutaznak nászútjuk és nyaralásuk meghosszabbításaként Kecskemétre. Ha már ott vannak elkészítik rokonaik udvarán a családi képet a már ott vendégeskedő Lászlóval, Ferenc nagyapám fiatalabb testvérével 1931. augusztus 1.-én.

Hogy hol voltak, esetleg hova készültek ilyen szépen felöltözve, ma már nem deríthető ki. a nemrég házasult Lajó a nekünk már meglepetést nem okozó ismert galambszürke öltönyében, nagyapám végtelenül elegáns házigazda érzetét kelti csokornyakkendőjével, cigarettával az ujjai közt, de a mellette álló öt évvel fiatalabb testvéröccse, László sem sokkal marad le tőle. A hölgyek divatos fekete-fehér babos nyári, könnyű ruhácskában, a 11 éves Dunci nyúlánk alakja takarja félig őket. A meztélábas, ötéves, csontsovány anyám nekem ismeretlen kiskutyát szorongat a karjaiban és bizalmatlanul, szúrós szemmel szemléli a kamerát. Ki készíthette a képet, mikor mindnyájan ott vannak?

Az előző Széktó-i családi fürdőzés óta eltelt négy év, számtalan változás áll be a tágas családban. A Sziklai lányok egy híján férjhez mentek és újabb gyermekkel bővültek, Mária fiával, Gálóczy Imrével.

Az 1931. év nyara már ismételten a Széktóban találja az azóta gyarapodott családot a jó egy éves Imre társaságában. Az augusztusi nyári melegben a Kecskeméten vendégeskedő rokonság újra a közeli Széktó felfrissülést adó vize felé veszi az irányt, egy szerdai napon, késő délelőtt... egészen pontosan 1931. augusztus 5.-én. Ha már milliméter pontossággal becéloztuk ezt a napot, akkor tegyük hozzá a Kecskeméti Közlöny aznapi időjárás jelentését: "Mezőgazdasági Szakiskola jelenti: Az elmúlt 24 órában a hőmérséklet maximuma 26,8 C minimuma 18,4 C fok volt, A talaj mentén a ra­diációs hőmérő 12.2 C fok meleget mért. Csapadék 4 mm. Ma reggel 7-kor 21 C fok meleget mértek. A ma reggeli idő jel­lege: Enyhe, kissé borult idő." Korán reggel volt ugyan egy kisebb eső, de a lassan távozó felhőzet uralja a délidőben készült felvételeket. /Egy szavatok se lehet e csodás, digitálisan archivált új világra, nélküle információk özöne veszett volna el, le nem jegyzett természetes kihalás útján! Nem tudok eléggé hálás lenni ezért/A még pár évvel azelőtti prűd világot levetkőzvén, annak mintegy fittyet hányva ragadja meg a lehetőséget a három fürdőző testvérhölgy. Bájaikat sokat sejtető fürdőöltözékükben állnak örömmel kamera elé gyerekeikkel együtt nyár derekán a Széki-tó hűsítő vízében. Növekvő, napszemüveges leánya mellett nagyapám mutogat valamit a kamera kezelőjének, talán beállítási instrukciókat. Csak elavult birkózószerkója a régi. De ígérem, idővel ez is átalakul.

Szinre hihetetlen, de már öt év telt el kecskeméti berendezkedésük óta: 7 éves Babci leányuk szeptemberi évvesztesen elemi iskoláját kezdi, Dunci nagyfiúk a híres kecskeméti Piarista Iskola és Gimnázium növendéke. Franci a családfő pályája egyenesen ível fölfelé, a helyi média üdvöskéje. A korabeli Kecskeméti Közlöny napilap szinte a tenyerén hordozza, nincs olyan bűnügyi esemény a városban, aminek felderítésében, megoldásában "Vitéz Juhász Ferenc detektív" ne venne részt. A városi vitézi rend időszakos összejöveteleik oszlopos tagja, ugyanakkor a lehetőségéhez mérten karitatív tevékenységet is folytat, alkalmanként kisebb összegekkel támogatja a rászorulókat a helyi tehetősekkel együtt. Szeretettel és tisztelettel viseltetnek lelkiismeretessége, odaadása iránt a város elöljárói és kollégái. Igazi hírnévre tesz szert a lakosság körében is. Erre mondják manapság: megtörtént a "beágyazódás", a teljes elfogadtatás.

A társadalmi elfogadtatás egy komolyabb lépcsőfoka az általuk "Platter konzervgyárosékkal" aposztrofált kapcsolat. Kapcsolat azzal a svájci születésü Platter Jánossal, aki Trianont követően - megismerkedvén a magyar homoki gyümölcsök különleges zamatával - fejébe vette, hogy feladja ausztriai otthonát és az üzlet reményében Kecskeméten létesít zöldség- és gyümölcskonzerváló gyárat, egyszersmind új hazát is választ családostól, 4 gyermekével, feleségével. Ötletét megvalósítva 1922-re indult be a teljes termelés a kecskeméti Szolnoki út 6. sz. hatalmas telken, Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyártó Platter Rt. néven

Az általunk pillanatnyilag monitorozott 1931-32 évben a termelés már szétfeszítette a manufaktúra kereteit, a cég már nem csak Magyarországba és Ausztriába, hanem az új "Platter János Konzervipari és Kereskedelmi Rt." néven bejegyzett cég egész Európába szállít konzervipari árút gyermekei által felügyelt londoni, németországi és svájci kereskedelmi kirendeltségein keresztül. /a cég története dióhéjban/ Gyára nemcsak Kecskemét legnagyobb, legtöbb munkaerőt foglalkoztató vállalatává vált munkások százainak alkalmazásával, hanem több ezer környékbeli beszállító őstermelő és családjaik biztos megélhetését is nyújtotta. Ódákat zengtek a környéken róla! Mindemellett a családfő, ha nehezen is de, megtanult magyarul, gyerekeit már itt tanítatta. Mit ád Isten, fiát épp abban a Piarista Gimnáziumban, ahol ifj. vitéz Juhász Ferenc, az általunk ismert Dunci is tanulta a felsőbb ismereteket jeles tanáraiktól. Itt ütköztek útjaik időlegesen egymással.

"Platter" konzervgyároséknál a kép felirata. S valóban, a családfő kivételével minden Platter képen van: Anrater Anna az anyjuk, a három nagyobbacska lány, kik közül az idősebb már aktívan gyakorolja a mesterséget apja gyárában. Az évekkel később megnyitásra kerülő svájci iroda irányítása lesz a feladata. A legfiatalabb, egyben a család egyetlen fiúgyermeke az elegáns attilába öltöztetett Platter utód anyja előtt ül törökülésben, zsebre dugott kézzel, nem bántó vigyorral az arcán. Dunci az üvegajtós különleges könyvszekrény előtt áll, zakójára kihajtott méretes fehér gallérral rövidnadrágosan, kicsit megilletődötten, bár mosolyra húzódó szemmel. És nicsak! Ki van a háttérben? A felső képen pedig a karszékben fodros szoknyában? Hát persze, hogy "a Lena"! A mi Lenánk! A 20-as évei derekán, önfeledt mosolygósan, telten, fiatalosan, szerethetően. Mindazonáltal... hogy került oda és mit keres ott? Mi több, hol vannak Dunci szülei? Számomra rejtély! Merthogy a kapocs a jelenlévők és képek között mégiscsak a nagyapám vJF.

Látszik Platterék otthonának szemelvényén a nagyon tehetősek magabiztos gazdagsága, a minőséggel párosított ízléses elegancia pompája, nagy belső terekkel vegyítve. Mindezt Kecskeméten a nulláról, tucat évnél is kevesebb idő alatt abszolválták!

A sok vigasságra hirtelen a ború fátyla terül, hosszú szenvedést követően meghal a Sziklai gyerekek anyja 1932. február elején. Temetési szertartására a budapesti Farkasréti temetőben kerül sor 1932. február 12.-én széles családja körében.

"Édes Jó anyám sírja" Paska Magdolna 1932.február 12. írta Csibi a kép hátára

A gyerekek közös koszorúja, melynek szalagfelirata: "Szeretett édes anyánknak  Sándor Erzsébet Margit Lenke Mária Jancsi és Gyuri" születési sorrend szerint. A jobboldali kis képet épp 90 évvel később, most, Karácsony előtt két nappal készítettem, amin már további Sziklaiak is szerepelnek. Jobbára már csak mi látogatjuk Edina húgommal. Ráférne egy tisztítás és feliratrenoválás.

A Juhász família kecskeméti asszimilálódása pár év alatt megtörtént. Franci kiugró szakmai teljesítményének köszönhetően anyagi elismerése is emelkedik a soros és a soron kívüli előléptetések útján. El tudja látni családját, gyerekeit jóhírű iskolában taníttatni, megfelelő háztartást vezetni, szépen, divatosan öltözni, szabadidejükben rokonlátogatásra, kirándulásra utazni a fővárosba. Nem tehetősek, de nem szenvednek semmiben sem hiányt. A ma emberének szinte lehetetlen elképzelni is, milyen volt egy akkori - korrupciót még hírből sem ismerő - közalkalmazott tisztviselő megbecsülése!

Az Egri Főkáptalan parcellázott erdőnyaraló kialakítását határozta el a Budapesttől nem távoli Monor község "Monorierdő"-nek hívott 500 holdas birtokán. A telep kialakítását mind az állandó letelepedésre, mind a nyaralás céljára is alkalmassá kívánja tenni az annak megfelelő infrastruktúrával. Az akkori időkben szokatlanul komoly reklámtevékenységet folytattak, minek egyik megnyilvánulását itt láthatjátok.

A világháború és a forradalmak súlyosan érintették az egri káptalan birtokait, jelentős kölcsönökkel tudott csak létezni és 5,6 millió pengő adóssága is volt. Az adósság rendezése érdekében a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1936-ig 7300 katasztrális hold föld eladását engedélyezte, amely birtokállományának 8 %-át tette ki. Látható, hogy ez a monori parcella szinte csepp a tengerben. Mégis, durván 1,3 millió pengő eladási bevételt reméltek tőle.

A tervezési megbízást a budapesti Hetyey Gyula okl. mérnök kapja, aki 1932. december végére végez a munkával. Összesen 1316 db. átlagosan 150-200 négyszögöles, apró telkeket alakít ki a 180 kataszteri holdas területen, ritkán egy-egy nagyobb telekbe is belefutunk. Az engedélyek és az infrastruktúra kialakítása után 1934.-re megkezdődik az értékesítés.

Nos, e hosszú bevezetést követően nem egy agyzsibbasztó feladat kitalálni, hogy Juhászaink, miután jól megfontolták a dolgot, szükségét érzik belevágni e jó lehetőségnek tűnő beruházásba, nem mellékesen Kecskemét szomszédságában.

A birtokomban lévő Adásvételi szerződés az Egri Főkáptalan, mint eladó és "vitéz Juhász Ferenc és Sziklay Margit budapesti /Bakáts tér12. illetve kecskeméti Szultán u. 33./ vevők" között jött létre 1934. augusztus 24. napján. A telek nagysága 150 négyszögöl, a parcellázási tervrajzon a 767. számmal jelölt. Az ingatlan vételára 930.- "valóságos arany Pengő" volt, melynek fennmaradó részét az előleg levonása után vállalják, hogy 1938. november hó 5.-ig kiegyenlítik. Az ominózus telket könnyen megtalálhatjátok ti is, ha a II. Park 35. parcella 767. helyrajzi számú szelvényét keresitek.

Ezzel a jóváhagyott okmánnyal váltak "földbirtokossá" nagyszüleim. Ha aprócska is, de az övék!

Szégyenszemre, egészen felnőttkoromig mit sem tudtam ennek a átörökített ingatlannak még a létezéséről sem! És, akkor sem sokat! Csak annyit, amennyit nagyapám "Telek" feliratú sovány dossziéja tartalmazott. Hozzáteszem, sosem voltam arrafelé, azt sem tudtam-tudom merre van, ki járt oda, mit csinált ott és volt-e valami felépítmény rajta? Különös, hogy soha egyetlen családi említés nem történt, nem szerepelt egy közös kirándulás emléke, egy fotó sem készült róla és az ott pihenő családról. Vagy csak én nem tudok róla? Valami jótékony, titkos homály borult rá... mára mindez számomra már kicsit nevetséges. Ismereteim szerint ez volt Dunci fiúk családi öröksége... Talán a még élő Juhász utódok felvilágosítanak a részletekről.

A 20-as évek végén az Óperenciás tengeren túlról induló gazdasági válság lendületesen hódította meg Európán keresztül az egész kereskedő világot, amely alól nem volt menekvés Magyarország számára sem. /nem ismerős a hasonlóság a mai Covid-járvány ijesztő terjedésével?/ Fékezetten ugyan, de itt is óriási károkat okozott a nagy- és kisvállalkozásokban a szétgyűrűző pénzügyi deficit nyomán kialakult termeléskiesés, a munkavállaló tömegek elbocsátása, a hírtelen értékét és hitelét vesztett nemzeti valuták miatt kialakult általános kétségbeesés. Viszonylagosan egy területet nem érintett alapvetően a válság: ez a kiterjedt közalkalmazotti réteg volt, beleértve nagyapámat is.

Ám a válság nem kerülhette el Magyar Államvasútat sem. A helyközi szállítás jelentős visszaesése miatt fifikás, radikális lépésre kényszerült a MÁV. Ezért Magyarország belső utasforgalmának fellendítése céljából un. "filléres vonatok" hétvégi járatását tűzte ki célul, jelentős, mintegy 75%-os kedvezménnyel. A negyedáron eladott jegyek, még így is biztos hasznot jelentettek, mert a kirándulóvonatoknál a vasút 100%-os ülőhely kihasználtsággal számolhatott. A rendelkezésre álló ülőhelyeket előre eladták és csak akkor indult el a járat, ha az előirányzott létszámot elérték a foglalások. A gyorsvonatokat általában vasárnap indították, csak egy-két kitüntetett városban álltak meg és érkezésükkel alkalmazkodtak a helyi rendezvények kezdési időpontjához. Este utasaikkal visszatértek kiindulási pontjukra.

Hihetetlen népszerűségre tettek szert, pl. az 1933-34. évben 213 magyarországi hétvégi járat 214.413 utast szállított. De, nem csak a vasútnak volt nyeresége a "filléres gyors"-ból. Az úticélként megjelölt települések idegenforgalmára is jó hatással volt a kirándulóvonatok indítása. A városok nagy igyekezettel mutatták be nevezetességeiket, programjaikat a látogatóknak az érkezéshez igazított kezdéssel. Íly módon a filléres vonatok remek lehetőséget nyújtottak az országos jelentőségű kulturális eseményeken való részvételhez is. Valamint az utasok figyelemre méltó költekezése pedig a város javát szolgálta... a pénz forgott, mindenki boldog volt!

Ennyi szükséges bevezetés után már sejthetitek, hogy az egyik ilyen Budapest-Szeged szárnyvonal Kecskemétet is érintő járatáról lesz szó. A sok-sok ilyen érkező vonat egyike a mi rokonainkat is hozta magával hozta egy verőfényes őszi, meleg már-már nyárias napon a kecskeméti Szultán utca 33.-ba. Egészen pontosan 1935. október 13.-án, vasárnapi napon.

Rokoni látogatásra érkező jókedvű hölgyek csoportja a Szultán utcában az érkezés előtti pillanatban. Balra Sziklai Mária, mellette Lena nővére. Lena férje, Lajó előtt édesanyja Róza mama, kit Lajó Mészáros ági unokatestvére, az enyingi Mészáros Lili követ. A jobb oldali csinos, magas, fiatal hölgyet nem ismertük fel. /Mészáros ági rokonok azonosításában Győri Magda egyenesági leszármazott volt nagy segítségemre/

Nini, érkeznek még vendégek! Ez a takaros, oldalkocsis, háromszemélyes motorkerékpár akkora népszerűségnek örvend, mintha legalábbis egy Ferrari lenne... úgy megcsodálják! A hölgyek szívesen, örömmel ülnek rá- és bele. A motorvezető nagyon komolyan veszi a feladatát, ahogy az fönti és az alábbi képen is látható... fejvédő bőrsisakja a védjegye, képtelen tőle megválni. Ámbár attól tartok őt nem a filléres vonat hozta! Egyébiránt nem tudtuk kideríteni ki is ő és kinek az ölében ül az alábbi képen, kit ölelget és honnan jött!

A képek felirata: "Filléres vonatok vendégei 1935. október 15."

Október közepén már korán bukik a Nap. Az ebéd utáni könnyű sziesztát követően még egy közös képre újra összeverbuválódik a vendégsereg hazaindulás előtt a Szultán utcai ház tornácán egy utolsó mosolyra, bár még itt is vannak hiányzók. Valaki ellövi a képet nagyapám gépén... mely örök időkre beleég a negatívból varázsolt, jövőnek elraktározott pozitívba és még akkor is álmodozhatunk a pillanat kedves, élethű valódiságán, ha eszünkkel felfogjuk és jól tudjuk, hogy ez még egy fekete-fehér világból való és mi rosszabb, nagyon régóta már senki sem él a képen szereplők közül...

De nem múlik az ősz újabb látogatók nélkül! Franci édesanyja, Gizella mama a maga megélt 78 évével László, legkisebb fiára támaszkodva felvállalja az út fáradalmait és látogatást tesz nevezetes, nagyhírű, szeretett fia, sokat hallott kecskeméti birodalmában és otthonában. Dunci unokája a "gardedám", ki ugyan alig múlt 15 éves, de a képeken öltönyben, nyakkendősen egy jóval idősebb úr benyomását kelti.

1935 őszén Kecskeméten készült kép a központban álló, szinte elképzelhetetlen fiatalosságú, családalapító 78 éves Juhász Gizella mamával. Mellette negyedszülött 38 éves László fia, a fölémagasodó unokaöccsével, Duncival. A kép bal oldali, sapkás figurája - szerintem szintén fontos - tán egy Juhász rokon, vagy a Mama istápolója. Több képen is szerepel mindig Gizella mama mellett, de kilétét nem tudtam kideríteni...

Ha már annyira beleszaladtunk az 1935. év kellemeskedéseibe álljon itt egy nagyon különleges koraőszi, koradélutáni kép a családról, a vendégeskedő öt éves Gálóczy Imrével. Persze, megint Dunci a hunyó!

A nagyon szép, elkapott, ihletett momentum, csodálatos idill. Félig a borostyánbokor takarásában a lépcsőn ülő családfővel Francival, pillanatra megpihenve. Vele, ki pályája és élete delén tart, mindenben sikeres, a sors a tenyerén hordozza és láthatóan elégedett. Csibi oltalma alatt a két gyermek, a lassan már felnőtt jegyeket mutató 11 éves, copfos Babci iskolai egyenruhájában és az 5 éves rokon, a szinte testvérnek számító Imre. Szegény 15 éves Dunci a fénykép készíője.

A hirtelen nagyfiúvá váló Dunci az akkori nagyon népszerű iskolai cserkészmozgalomba is bekapcsolódik. Ez a nagyon haladó, fiatalokat tömörítő mozgalom céljául tűzte ki az ifjúság testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztését és Isten iránti elkötelezettségét. /akinek nem sok fogalma van erről, annak rossz hasonlattal élve elmondható, hogy ez volt a KISZ mozgalom elődje, de valódi, hazafias tartalommal, felbuzdulással megtöltve/ Hát ez tényleg rossz hasonlat volt! Megkülönböztető viseletük a keki színű egyenruha cserkészliliom jelvénnyel, a bakancsba bújtatott zöld színű, magasszárú gyapjúzokni, a zöld nyakkendő és a cserkészkalap.

Az országos megmérettetésen, az Északi-középhegységben, Mátraalján versenyző kecskeméti cserkész túracsapat 2. őrse tanakodik a következő lépésen. Dunci az irányt mutató fiú mögött fejbúbra tolt cserkészkalapban aktív részese a 87 évvel ezelőtti eseményeknek.

Egy pici ugrással átlendüljük a 35-ös évet, és hoppá... már 1936.-ban vagyunk, június 16.-án. /csak pár héttel a XI. Berlini Olimpia augusztus 1.-i nyitánya előtt, melynek más aspektusból komoly, közvetlen családi vonatkozása van/ A Kecskeméti közlöny sportrovata hírül adja, hogy a Budapesten megrendezett országos cserkészlövő versenyt a helyi reálgimnázium tanulója nyerte, agyanakkor ifj. vitéz Juhász Ferenc tanuló helyezést ért el. A dédelgetés már nemcsak az apának, de a fiúnak is dukál... ha vitéz! 

A kiváló eredményt megünnepelni kirándulnak Matkóra a családdal Dunci közeli cserkészvezetőjével és annak menyasszonyával. Arra a Matkópusztának elnevezett Kecskemét-közeli, kifejezetten baracktermelő gyümölcsfás területre, amely a világhíres barackpálinka készítéséhez szükséges alapanyag termelésére szolgált, bizony már az akkori világban is.

A képre kattintva látjátok azt a képet, amelyet Dunci készített, ugyanakkor, ugyanott, Matkópusztán, helyet cserélve cserkészvezető bajtársával.

Adósotok vagyok még egy ígéretemmel. Az előző részben épp kecskeméti otthonukat, kertjüket frissen elfoglaló gyerekek láthatók az udvaron kerti nyugágyban falatnyi fehér kölyökkutyussal Dunci kezében 1927. nyarán. Akkor azt ígértem, felnőttként egy későbbi kép szereplője lesz még... Nos az eltelt évek alatt a kiskutyából nagykutya lett és 9 évvel később láthatóan boldogan ágaskodik gazdájához, az meg ezért jutalomból megsimakolja a nyakát. Idilli pillanat, mindez 1936. április 12.-én húsvét vasárnapján. A historia nem tartotta fontosnak nevének megemlítését, de az utcanévből következtetve csodálkoznék, ha nem Szultánnak hívták volna! Szép, nagy, erős állat, a gyerekekkel együtt nőtt fel. Mint tudjátok Juhászéknak lassan véget ér kecskeméti küldetésük és érdekelne, vajon mi lett a családi kedvenc sorsa? Ám a történetformázó figyelme ilyen részletekre már nem terjedt ki. A sapkás nagy- és a kamerába bámuló kisfiú nem ismerős.

Miskolci küldetés (1936. augusztus 7.-1940. december 20.)

Tíz éves lassú beilleszkdést, kiharcolt, megbecsült elismertség élvezését egyik napról a másikra feladni és másik idegen városba költözni családostól, bútorostól és minden ingósággal együtt embert próbáló feladat, még akkor is, ha már van gyakorlatuk a hurcolkodásban.  Ezt az apró bosszúságot némiképp árnyalja, hogy vJF detektívfelügyelő nagyapám a Miskolc városi rendőrség detektív csoportjának vezetője lesz. Tudja, hogy a választott hivatása néha ilyen szükségszerű kellemetlenséggel jár... zokszó nélkül veszi tudomásul. Még nem sejti, de a felsőbb politika már úgy döntött, a valószinűsíthetően eljövendő célok érdekében erősíteni kell az Észak-magyarországi Felvidékkel határos területek biztonságát, bűnügyi ellenőrzését. Ami - valljuk be így utólag a történések ismeretében - nem is bizonyult oly irreális utópiának.

Egyébiránt, a hírekből ítélve már zsigereikben érzik, hogy a világ változik és sodródik valami nagyon rossz, a gonosz által uralt sötétség irányába, amit populista "nemzetiszocialisták" és déli "fasiszta" elvbarátai Európa tengelyéből generálnak. Nincs menekvés, a lassú, mindent felörlő soviniszta revansvágy megállíthatatlanul tör utat az újabb világégés felé. A világot alapjaiban megrázó, magát szimpatikusnak, de a néptömegeket fertőző ideológiai vírussal beoltó ellenségkereső propaganda eláraszt mindent, az utolsó emberig mély érzelmeket korbácsolva. A döbbenetes valóságról - ellenállás híján - már csak jóval később szerezhetünk tudomást, de akkor már nincs menekvés, lehetőség bármit is tenni. Fölhergelt, egymásra ugrasztott embercsoportok acsarkodnak a másikra, a közvetlen, évtizedek óta ismert szomszédaikra a semmiért. Némely, mindenért hibáztatott kiválasztott népcsoportnak, vagy korcsnak, alantasnak számító fajnak a politika általi megsemmisítési terve már készen is áll. Csúnya világ köszöbén állunk. Ez nem a jó ígérete! A társadalmi nyugtalanság, a bizonytalanság mételye egyre mélyebbre hatol, már senki sincs biztonságban. Behúzott nyakkal jár mindenki, senki nem tudja, ki lesz a következő, kire fognak lecsapni! Az emberek többségéből előtör legrosszabbik énjük, amire a politika szisztematikusan játszott. A csordaszellem, a józan ész legyőzője működésbe lép és diadalt arat. Üvöltve, karjukat az égnek csapva, tör ki százezerekből, milliókból szenvedéllyel, "Heil Hitler!" A jövő elkezdődött... a folytatást meg mindenki ismeri, ki ezen a bolygón él és élt a közelmúltban! Ötven millió elvesztett ember élete szárad a lelkükön!

Viszont a provinciálisnak tünő távoli Kárpát-medencében, annak is a keleti sarkában - Miskolcon - az élet megy tovább. Szeretteink ugyan egyre nyugtalanabbak a némi késéssel érkező, aggasztó hírek hallatán, de egyenlőre még bizakodnak a honi jövőben, mi mást is tehetnének?

A Juhász család egy nagyobb bérházban kap szolgálati lakást a belső udvarból megközelíthető földszinten, a Dériné utcában, nem messze a kapitányságtól. A családból mindenki az újdonság izgalmával tekint a jövőbe, ami gyökeresen más és nagyon izgalmas lesz, főként az egyre növekvő gyerekek szemszögéből. Ne feledjük, Babci 12 éves, míg Dunci 16 éves siheder múlt a tavasszal. A számukra újdonságnak számító nagyvárosi élet megannyi izgalmas érdekfeszítő lehetősége villanyozza őket.

Gyorsan beköltöznek a tágas lakásba és a nyári iskolai szünetnek hála zökkenőmentes az át- és beiratkozás. Ám még az igazi borsodi élet megkezdése előtt - kihasználva az augusztusi nyár kinálkozó lehetőségét - Csibi budapesti rokonaihoz látogat gyerekeivel és ha már a fővárosban van, kirándulást szervez Húgával Mária-remetére a kegyhely és templom meglátogatására.Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika felszentelésekor 1899.-ben. Freskóit Takács István az 1901.-ben született mezőkövesdi, matyó festőművész alkotta. A templomkertben a szentté avatott, Árpád-házi királyok szobrai találhatók. Az akkor még Budapest külterületének számító fás, ligetes, alig betelepült Máriaremete zarándokhely ideális kirándulóhelynek számított fél-egynapos családi időtöltés céljából az arra fogékonyak számára. Nagyon örülök, hogy eleim azok voltak és tudtak időt szakítani a kultúra örömeire is!

Csodás kép a kiránduló hölgyes, divatosan, szépen öltözött családról a Máriaremetei ligetből, háttérben a híres templom magasodó tornyával. A két Sziklai nagylány ketetezi a képet, középen Edina az összes motyóval, míg a mindenki által nevelt Imre leengedett napernyőcskéjével. Jobbra nézve valamire nagyon nagy figyelmet fordítanak mindnyájan. Még a kamerába sem néz senki! Vajon mi lehetett az?

Eltelik az 1936. év a miskolci beilleszkedéssel. A családban a legelsőtől a legutólsóig azonosul mindenki az új körülményekkel. Van mit tanulni!

Az új otthon új berendezkedést, új bútorzatot igényel... ím láss csodát, 1937. év második felére lassan megtelik a tágas, szép lakás Juhász Sándor védjegyével készített aszalos remekekkel.

A nagy nappaliban készült megannyi kép közül ezt nem is a szereplők miatt, hanem a berendezés megcsodálása okán választottam. Érdekes módon a képen szereplő minden egyes bútordarab, értéktárgy, festmény és falikép a mi Városmajor utcai nagy, szolgálati, igazgatói lakásunkat gazdagította.

Továbbmegyek: a falon szereplő összes kép a mai napig nálam van, a hátsó sublót a tetejét borító gyönyörű márvány burkolattal és a rajta álló üveges szekrénykével együtt. Az ólomkristály üveges szekrénykéból három is létezik, kettő Budapesten, egy Diáson van szolgálatban. A fehér csipketerítővelvel takart bordó színű értékes zongora már a múlté, a kihúzható hatalmas 10 személyes ebédlőasztallal és a bőrborítású értékes támlás székekkel együtt. De nini... most látom, nagyanyám mögött kikandikáló íves karfájú karszéket. Nagyon minőségi, elnyűhetetlen, örökéletű darab! Nálam van Diáson, a házam mai napig megbecsült berendezése. Kettő is van belőle! Alkalomadtán megmutatom. Íme a sublót szekrény kombó, szintén Diáson. Dunci fia, Feri unokatestvérem ki sokat vendégeskedett nálunk - teenager éveinkben majd' minden vasárnap délutánt együtt töltöttünk a "Majorban"... de szép is volt! - biztos emlékszik minderre és megerősítheti a fentieket. 

Ez a csodás hálószoba kompozíció nagyapám művészi vénáját dicséri. Ilyen az amikor a finom izlés és az igényesség párosul a magas minőséggel. Akkoriban az úriemberek még megtisztelték otthonukat, példát mutatva családtagjaiknak, vendégeiknek. A tiszta, elegáns, szép öltözék, csokornyakkendő, vasalt ing és nadrág, zárt, fényes cipő otthoni viselete a mai ember számára már nevetséges túlzás.

Nem volt szívem kihagyni! Nagyon örülök, hogy megmutathatom ezt a képet, ezt a különösen szerethető családi idillt, 1937 őszéről. 

Bőséges ebéd utáni szieszta a Miskolcon vendégeskedő Sziklai lányokkal a központban. Az utcafronti nagyszoba ablak alatti sezlonyán tömörül mindenki a hortyogó Lajót körbevéve. Kedves elégedett, mosolygós pillanat, érezni a nyugalmat, sugárzik a szeretet. Csak nagyapám komoly, fél pohár itallal a kezében. A fali takarószőnyeg különleges megbecsülést kapott a sorstól, még minket is szolgált több évtizedig, míg tönkre nem ment. Minden esetre örömmel tölt el, hogy megmutathatom. Az egyik akasztóján nagyapám szalagon lógó zsebórája függ. Ám mindent visz a falra akasztott, csak félig látszó három olajfestmény, amit korábbi írásomban már említettem - a vitéz festmény alatti "három olajkép" szóra klikkelve látható - vitéz Juhászt középen, Csibit a jobbján és Babcit a balján ábrázolja.

Kicsit előre szaladtunk 1937. év őszéig, mikor még a nyár sem múlt el! Áprilisi meglepetésként Mészárosék Balatonakarattyai telkén frissen felhúzott nyers ház és nyaraló átadásra került és az építők levonulását követően, némi tereprendezés után már így nézett ki április 24.-én.

Ez a mi Lajónk a kép közepén, jobbján Edina 13 éves unokahúga, az én anyám. Mellettük Lena a ház "akarattya" hálószobájuk utcafronti ablakában egy nyári délutánon. Ez még mindig az 1937. év nyara. 

Nyárra a bokrosítás, fásítás tereprendezés mellett a ház belső és külső csinosítása is megtörtént. Az ablakok, zsalugáterek, bejárati ajtók fehérre mázolása, “Mária” a fontos házi védőszent elhelyezése, kerti kút kifúrása, a külső konyha-spájz épület megépítése már egészen lakhatóvá, otthonosá, vendégváróvá teszi ezt a nyaralót. A ház felirata magáért beszél! A Balatonakarattya település nevének finom elferdítésével "FELESÉGEM AKARATTYA" adja tudtára a világnak, Lajó-bá mennyire becsüli és szereti a feleségét. Humoros és megható is egyben... csak magyar nyelven érthető! Ma már ilyen tiszta érzések nem léteznek!Ugyanazon ház a déli oldalról fényképezve a délutáni árnyékban. A három szeretett elődünk pompás beállításban élvezi a nyarat. A bejárat mögötti ablak egy apró kisszobát rejt, hol többnyire én is aludtam a távoli jövőben, egyéb igénylők híján. Mellette kicsi raktár, padlásfeljáró csapóajtóval. A kilincses, fehér ajtó egy korszerű, öblítős WC mellékhelyiséget rejtett, ami nem működött és apró raktár gyanánt szolgált. A bejárat mögötti nagyszoba - később beüvegezett - terasz még rengeteg kép alanya lesz.

Náluk önzetlenebb szeretet kevés létezett. Mivel saját gyerekük nem lehetett /talán Lajos gyermekkori mumpsz betegsége miatt -by Győri Magdolna/ a sorsnak azzal adóztak, hogy több, mint félucatnyi különböző rokon gyereket nyaraltattak, neveltek nyaralójukban sajátjukként kezelve évtizedeken keresztül a Balatonon teljes odaadással, inkább ráfizetéssel. Szinte hivatásszerűen! Nekem és húgomnak ugyan volt hol lennem nyáridőben, de különösen én nem mulasztottam volna semmiért sem az akarattyai nyári elő- és utószezont unokatestvéremmel és és Köztársaság utca-beli bandánkkal egészen késő teenager koromig. Szívesen fogadták Lenáék Margit nővére Babci ági unokáját - azaz engem - és különös pillanatnak számított felbukkanásom augusztusonként, mikor az unokatestvérek végre meghitten, szeretettel átitatva, egyívású, egyidős rokonokként, szinte testvérekként összeölelkezhettek, szövetkezve az előttük álló pár hét közös kalandjaira. Ez egészen addig tartott míg a további életünk - nekem az egyetem - sajnos már távolabbra szólított Akarattyától, a magyar tengertől. Attól fogva később is gyakran látogattam még élő ottani rokonaimat már családommal, majd' minden diási út hivatalos, félúti megállójaként, oda-vissza, valami apró figyelmességgel mindig kedveskedve. Sosem feledem ifjúkorom szépséges akarattyai és a balatoni pillanatait, ahol igazi kamasszá váltam és a felnőttkor küszöbére léptem istápolásukkal. Mindig a szeretet és a hála érzése tölt el, ha erre a két különleges emberre és a részben nekik köszönhető, életem egyik meghatározó időszakára gondolok. Mindemellett ők is csak emberek voltak... ha értitek.

Pici jövőbe kalandozó fenti ugrás után térjünk vissza az akkori jelenbe! A frissen felépített akarattyai apró nyaralóval már 1937. év nyarán kezdetét veszi egy nagycsaládi, véget nem érő kalandparki buli.

Már az első évben beérett a csodás őszibarack. Még bő 20 évvel később is élveztük e gyümölcsök zamatát, mi Babci és Dunci leszármazottjai az 50-es évek vége felé.

A nyaralótól jó 20 perces, szerpentines sétával elérhető, selymes fövenyű, fokozatosan mélyülő, felüdülésre alkalmasabb természetes, apraja-nagyja által élvezhetőbb fürdőző strandot találni sem lehetne a kerek egy világon. Ez nagyon vonzó a széles család részére, nyárideji szabadságolások idején egymást váltják a közelebbi és távoli rokonok Lajóék nagy-nagy örömére. Ez nem bosszúság, tényleg nagyon szeretik, hogy ilyen apró szolgáltatással erősíthetik a családi szeretetet, a testvéri köteléket, rokoni összetartozást.

Biztos hiányoljátok a sok szöveg után a képeket. Hát, legyen! Következzen a képek kavalkádja 1937-, 38-, 39 - évekből, mind Akarattyáról, az augusztusi nyaralás felejthetetlen pillanatairól. Ne feledjétek, Juhászék a távoli  Miskolcról indulva élvezték rokonaik balatoni, nagylelkű meghívását nyári, családi kikapcsolódásaikhoz.

Azonban 1937 tavaszán jó hír, örömteli esemény fut végig a családon. Áprilisban megszületik Gálóczy Attila, nagyanyám Mária húgának második gyermeke. Az alábbi fotó 1937 július 18.-án készült az éppen ekészült, pazar, emeletes, orvosi praxis céljából, külön bejáratú, magánrendelős, Pestszenterzsébeti Akácfa u. 26. sz. ház bejárata előtt. Ernő karjaiban tartja három és fél hónapos Attilát, mögötte a 7 éves Imre fia foglalatoskodik. Jobb oldalon az őket nyári szünetben megátogató 13 éves Edina, a gyerekek unokatestvére áll, az én anyám. A háttérben Attila anyja Mária kinek arcát a csöppség fejecskéje épp kitakarja. 

Alig pár hét múlva az augusztus 7.-i nyáridő már az akarattyai srtandon találja szeretteinket. Mind a négy Sziklai lány egy képen vitéz Juhásszal és mellette Edina leányával a fűnyírót akkor még nem ismerő világ, nyakigérő gazában. Észre sem veszik, így is boldogok! A kép különlegessége, Margit nagyanyám karjaiban tartott csöppség. Ő a 4 hónapos Gáloczy Attila. Majd kisvártatva, még aznap délután az akarattyai gyümölcsösben még egy kép készül Attiláról, utoljára! Szomorú nevezetessége az augusztus 10.-én készült képnek, hogy másfél hónappal később, ez az alig élt kislegény 1937. szeptember 25.-én meghal /öt hónapos korában/!Még az orvos apja sem tudta megmenteni. Feljegyzések szerint a halál oka: "táplálkozási ártalom". Nekem furcsa... vajon, mit takarhat ez?

Ennek a fekete-fehér képnek motivátora, ki a " Milói vénus" a helyzet magaslatán" címet adja az általa készített képnek az akarattyai ház bejárat előtti oszlopán pózoló, nyaraló nagyapámnak, 1938. augusztus 7.- én. Csodálatos kép a nagyon komolynak, komornak ismert nagyapámról. Ki hitte volna, hogy egy hirtelen ötlet alapján képes legyen egy ilyen jó buliban részt venni a nyári szabadsága idején. Talán mindent elmond valójáról! Az árnyéka csak emeli a tétet, zseniális. Az ücsörgő, valamit babráló Imre gyerek az ellensúly.

Aztán alig telik egy év, a következő augusztus ismét az akarattyai Balatonban találja őket. Lajó 1937-ben vízre állított "vitorlása" jópár kép szereplője vitorlával, meg anélkül, de vízre kifutni még nem láttam. Egyébiránt az én megjelenésemkor 20 évvel később már híre-hamva sem volt ennek a nagyobbacska vitorlaárbóccal ellátot horgászcsónaknak. Istenemre... nem is tudom, mire volt egyáltalán alkalmas? Viszont elegáns és jómódú benyomást keltető, akkoriban némi irigységre okot adó eszköznek tünt!

Nagyszüleim Pipussal és az eltüntethetetlen, mindig útban és láb alatt lévő Imre gyerekkel 1938. augusztusában. Hol van már nagyapám régi fürdőző, birkózó-öltözéke? Most a boxer stílusú, fehér öves változat a menő!Délelőtt még az akarattyai mészkősziklákat megzabolázó, örömittas hős... délutánra már egy joviális csokornyakkendős detektívfelügyelő családja körében a nyaraló nyitott teraszán. /hihetetlen távlatokat varázsoló modern kori technika jóvoltából ezt tudtam létrehozni... nem találni szavakat a kép élethűségére, minőségére... ha a képre kattintasz ugyanazokkal, ugyanott találkozol kint a kertben/ A gyülekező felhők alatt ez még a béke szigete.

Még egy utolsó kép a Sziklai lányokról, mielőtt továbblépnénk. Együtt a Sziklai négyes nőnemű utódaikkal, az akaratyai nyaraló nyugati lépcsőjén az augusztusi délutáni napfürdőben. Az apróság anyám ölében a másfél éves Gálóczy Ildi. Ő itt, ki tartja, maholnap tizenöt lesz. Elszaladt az idő, már az 1939. évet írjuk.

A sok nyaralás, talán erőltetett vígasságok után ki-ki viszatér szűkebb hazájába folytatni pillanatra megszakított életüket. Az ország háborús készülődése már eddig is elsőszámú belpolitikai fejlemény, csak a közvetlenül nem érintett emberek mindent felülíró élni akarása nem akar tudomást venni róla. Teljesen természetesen! Még - ki tudja meddig - utoljára szeretik egymást a rokonok, a megérdemelt szabadságot, a varázslatos Balatont, a családi, önfeledt nyaralást. Pontosan tudva, hogy a háttérben valami nagyon nagy dolog készülődik tőlük viszonylag függetlenül, amiből kisülhet jó és nagyon rossz is az országunknak. Vitéz Juhász számára a felejthetetlen, bolondosan felhőtlen balatoni nyaralások korszaka lezárul, gyerekei még ugyan feltünnek később is Akarattyán, de ő maga már kifejezetten ritkán vesz részt ezeken, érthető módon.

"Va banque"-ra - azaz mindent egy lapra - játszott az ország tíz millió ember életére fogadva nagyban, amihez a döntő lökést a főleg általunk forszírozott 1938. évi Első Bécsi döntés adta. Ezután már nem volt visszakozás, a trianont felülíró "mézes-madzag" folyamatosan az orrunk előtt lebegett - Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék - és mi boldogan kapkodtunk felé és gyűjtögettük be az ajándékokat, mint hülyegyerek a Mikulástól, mit sem törődve a holnappal. Hurrá hangulatban égett a magyarság!

A nagypolitikai idevonatkozó fejleményeit már az előző fejezetben kiadósan elemeztem. Most legyen elég "slágvortokban" annyi, hogy az 1938. év nyarára megvalósult a Németország általi "Anschluss" után, 1939. év tavaszára már Csehország is a múltté. A Sziklaiak és Juhászok nyári akarattyai boldog nyaralása után közvetlenül 1939. szeptember 1.-én Hitler elindítja a lengyel offenzívát minden erejével, ezzel felébresztve az alvó oroszlánt, a nyugati szövetségeseket, amely már hivatalosan is a II. Világháború kitörését jelentette. Na, az oroszok is csak erre vártak, a kétoldali támadástól harapófogóba jutott lengyelek szeptember 27.-én kapituláltak. Mindez messze volt és közvetlen veszélyt nem jelentett miránk nézve. Gondolhatnánk!

A sikeres hadműveletetek növelikk a németek fékevesztett becsvágyát, ötleteiknek nincs kontrollja, futószalagon gyártják a legkülönfélébb háborús, hódító terveket keletre-nyugatra-északra-délre, a szélrózsa minden irányába. Az országok lerohanásán, annektálásán keresztül azok erőforrásainak elbitorlása, alantasnak ítélt népeik rabsorba döntése, némelyek kiírtása és amúgy általában a világ uralása, árjásítása a cél. A megnevezett ellenség a liberális, ármánykodó, pénzéhes, mindent kiszipolyozó zsidó, kitől minden rossz származik az Univerzumban. A példakép pedig a nagy Római Birodalom. Majdnem elérhetetlen, nagyratörő, gigászi tervek, melyhez közel 70 millió ember asszisztál csak Németországban.  

Magyarország a nagyokhoz képest csak egy kis mitugrász provincia, ám azért nem kell lebecsülni az itteni, fiatalokat tömörítő mozgalmakat sem. A legjelentősebb a "Turul Szövetség" nevezetű ifjúsági szervezet volt, mely a Horthy korszak nyitányakor született és a 30-as évekre nőtte ki magát országos szintű felsőoktatási diákmozgalommá. A 30-as évtized végére már 40.000 tagot számlált, mivel elengedték a felsőoktatási kötöttséget. Nagyon népszerű lett, az a fiatal, aki számítani akart, vinni akarta valamire az életben, nem engedhette meg magának a kivülállóságot. Jobboldali radikális alapállás, keresztény-nemzeti gondolkodás, militarizmus, trianoni revizionizmus és antiszemitizmus, a zsidóság visszaszorítására irányuló törekvések jellemezték. Csupa szép és nemes célok... az akkori divatnak megfelelően. A fiatal, fogékony értelmiségi generáció jelentős részére nagy hatást gyakorolt a mozgalom, szinte beleivódott zsigereikbe, ami kihatott későbbi életükre, gondolkodásmódjukra és soha nem törlődött bármilyen éra is következett. "Bajtárs" névvel saját kiadványuk is volt, rendszeres megjelenéssel. Megéri belelapozni... 

A mi korábbi cserkész Duncinkat is beszippantotta ez a társaság, ott pallérozódott miskolci érettségije előtt. A tabló a "bajtársi csoportról" - a képen szereplő felirattól eltérően - 1938.-ban készült. A  jellegzetes arcú Dunci eltéveszthetetlen, ő az ülő sorban balról a második, közvetlenül az idősebb főnökbajtársak mellett.

A nagy területvisszafoglalási ország-mámorban - mely 1939 nyarára már a Felvidékre és Kárpátaljára is kiterjedt és már előkészületek folynak a II. Bécsi döntés nyélbeütéséről is - az élet megy tovább a maga ösvényén. Az országot érintő ennyi sok jó után illendő a tisztes polgároknak a közelgő nyarat is élvezni. A nyári iskolai szünetét kezdő 15 éves Babci nagy vállalkozásba kezd. Júniusban meglátogatja Miskolcról indulva nagynénjeit /Gálócziékat/ előszőr Pesterzsébeten, majd Lenát, lajót/ Akarattyán. Szülei és Dunci érkezéséig csodás napokat töltenek együtt nagynénjével és Lajóval. Apjának Kárpátalja visszacsatolásával sok munkája adódik ezért ők Csibivel csak az augusztusi szabadságolási időszakban követhetik őket.

Körutazás-szerű kirándulás az unokahúggal, Babcival az Akarattya-Szántód-Tihany-Akarattya útvonalon. Mindezt egy nap alatt teljesítették szépen öltözött, ünnepi hangulatban, 1939. június 29.én, egy verőfényes nyáreleji csütörtöki napon. A fenti kép a révhajó napos, felső fedélzetének tatrészén keletkezett Lajó által, Tihany felé menet, háttérben visszanézve, a siófoki lapos parttal.

A tihanyi látogatás célja az utolsó magyar király IV. Károly 1927-ben felszentelt kálvária emlékhelyének meglátogatása volt. E mostohán kezelt, rövid uralkodású, rövidéletű 1916-ban felkoronázott királyunkról vajmi keveset tudunk, tudok. Életének utolsó magyarországi pár napját családjával a Tihanyi Bencés Apátságban töltötte kvázi fogságban, ahonnan Bajára szállították, majd ott átadták az angol dunai flottila parancsnokának. Angol közreműködéssel Madeira szigetére száműzték családjával, ahol 1922. április 1.-én halt meg spanyolnáthában. Mindössze 35 éves korában. Tehát az írásom pillanatában pár nap híján pontosan 100 éve. Zita királynővel kötött szerelmi házasságából e rövid időszak alatt nyolc gyermek származott, a legidősebb Ottó már a jelenkori történelmünkben is aktív szerepet játszott. Aki szándékozik egy picit többet tudni erről az általánosságban alig ismert töténetről annak szívesen ajánlom ezt a képes összefoglalót, valamint a Tihanyi Apátság Attila-dombi "IV. Károly Kálvária" emlékhely kalandos történetének megismerését a felújított, felszentelt kegyhely látványával. Boldoggá II. János Pál pápa avatta 2003. október 3.-án. A jobboldali képre kattintva feltárul a kegyhely elő- és utótörténete lenyűgöző képekben.

Megérkezik lassan minden Juhász és újra Akarattyán töltik a nyári vakációt együtt, az 1939-est. A háború előtti utolsót...

Sajnos a Juhász család különlegesen élménygazdag 1939 nyarától 1944 áprilisáig tartó életének további ismertetése már szétfeszítené e bejegyzés kereteit és mivel nem akarom végtelennek tűnő írással untatni olvasóimat ezért a háború kitörése előtti utolsó "békebeli" pillanatban szakítom meg ezt az amúgy is terjedelmes fejezetet. Élvezzétek, ízleljétek az ismeretlen információkat, hiszen nektek készült! Mindazt a sok értékeset, amit ők már nem tudtak elmondani nekünk élőszóban, de nekünk szánták, utódoknak, rokonoknak... rajtam keresztül.

Köszönet és hála illeti gondos felmenőinket, akik talán nem is sejtették, hogy fényképalbumban és lefűzött dossziékban tárolt életük legfontosabb, legtitkosabb részleteit utódaik fogják egyszer olvasni, feldolgozni, rendszerezni és lesz olyan leszármazott, aki tehetsége szerint regényes, olvasmányos formában mindezt közzé is teszi számotokra. Remélem nem sértem meg így utólag személyiségi jogaikat akkor, mikor féltve őrzött dokumentumaikat eredeti szándékaiknak megfelelően közlöm szubjektíven, végtelen szeretettel, innen a jövőből. Én, a közvetlen leszármazott, Babci fia, ki élek és élni fogok továbbra is jogommal!

A folytatáson már dolgozom...