Vitéz Juhász Ferenc nagyapám díszmagyarban, darutollas süvegben I. Világháborús kitüntetéseivel. Avatás Margitsziget 1926 június 20.
A ledobott vörös mundér utáni első közös, imádni-való, igézően tiszta szemű képük. A bűbájos Margit rövid, bodorított hajjal, fehér blúzban, apró nyaklánccal, csábosan hátravetett, finoman, épp csak összeérő fejjel. Ferenc már erőteljesebb mozdulatot tesz párja felé, új főhadnagyi egyenruhája motiválja a képet. A sújtás, a kard, a rangjelzések mind a magabiztosságot jelzik, amit csak fokoz a frissen formált haj, a vágott bajuszka és a borotvált arc. De a kép középpontja Csibi, tekintetet vonzó csodaszép arcformája, babonázó szemei. 1920 -at írunk! Sajnos ez már nosztalgia, a mai vágyakozó szemmel nézett édes romantika vissza nem térő világa! Nagyon szépek vagytok! Üzeni unokátok a jövőből... 73 éves fejjel.
Mindig is különleges ország volt a miénk itt Európa és a Balkán között. Furcsán is néztek minket mások a világ más tájairól már a Honfoglalás óta. Mertünk nagyokat álmodni századokon át vajmi kevés hozadékkal és hatalmasakat bukni, vereségeket szenvedni a honi széthúzás, az állandó egymás iránti gyűlölködés, marcangolás eredményeképpen. A közös összefogás fogalmát nem nekünk találták ki, és a megannyi ideiglenesen uralt nemzetiséggel is mostohán bántunk a nagy hazában ahelyett, hogy az állam szerves részeként oltalmaztuk, megfelelő jogokkal felruházva integráltuk volna őket. Olyan országot létesítettünk, amelyben az államalkotó magyar nemzet épp csak a népesség felét érte el, mert el volt foglalva évszázadokon keresztül a széthúzással, az egymással szembeni ellenségeskedésekkel. Ebből fakadóan aztán, úgy igazából kitölteni, belakni egy országot, megfelelően szaporodni sem voltunk képesek, maradt nekünk a kisebbségi gőgből való uralkodás másokon. A gyűlölet magjának elültetése egyenes következményként. Ez nálunk valami történelmi átok! Talán ez a igazi megénekelt "turáni átok"? Ha mindez nem lenne még elég, a végén, valódi indok nélkül, mi is benne voltunk átgondolatlanul egy világégés generálásában, aminek veszteseként ott álltunk 4 év szakadatlan anyagi és vérvesztesége után kimerülten, letolt gatyával, bármilyen elképzelés, forgatókönyv nélkül! Egyáltalán, hogyan tovább? Senki nem tudta a választ az egyre jobban forrongó világban. Az előző, IV. rész végszava tökéletesen illik ide:
A Monarchia háborújából átfordultunk az őszirózsás Népköztársaságba, ami átadta a helyét a Tanácsköztársaságnak nevezett formátumnak, és ha ez nem lett volna elég, még a románok is átgázoltak az országon fosztogatás céljából, majd végső megoldásnak, úgy tűnik, megérkezett Horthy Miklós.
És valóban, megváltóként tekintenek e magabiztos, zsigerileg kommunistaellenes lovas tengerészre a hazában és külföldön is, mint olyanra, kinek egyáltalán van valami elképzelése a "mocsok kisöprése" utáni magyar világra, annak erkölcsi és gazdasági helyreállítására. Vagy, valami ilyesmire...
Nem feladatom nagybányai Horthy Miklós életének minden részletét feltárni, irodalma tengernyi, de azt el kell mondani, hogy 1920 március 1.-én választják a Magyar Királyság kormányzójának. Kormányzóként jogköre megközelítette a király jogkörét, azonban fontosabb döntéseket csak az országgyűlés jóváhagyásával hozhatott meg. Kinevezhette a kormányfőket, törvényeket szentesített, de például nem adományozhatott nemességet. Éppen ezért már 1920-ban megalapította a Vitézi Rendet, lehetőséget biztosítva többek között az első világháborús érdemek honorálására. Legfelsőbb Hadúrként továbbra is Horthy maradt a magyar haderő főparancsnoka. A mundéros testület megerősítése elsődleges szempont, legyen az katona, rendőr, határőr, finánc, ugyanis ez biztosítja az ország működését, rendjét. Tevékenységének ilyetén kezdő vonásai az Antant bizalmát is elnyerik. /Bár kicsivel később, Trianonban bebizonyosodik, kevés sikerrel.../
Egyik legelső cselekvéseként különítményeket hoz létre a Lenin-fiúk mintájára, a hírhedt Prónay Pál és Héjjas Iván vezetésével, akik ezres nagyságrendben gyilkolják a volt Tanácsköztársasággal szimpatizáló közembereket és baloldali értelmiségieket. E "fehérterror" alakulatai a "vörösterror" helyszíneit járják végig és ugyanazokat a kegyetlenkedéseket hajtják végre, mint a vörösök, csak dupla annyi áldozattal, bosszúállás céljából. Természetesen, megint a drága magyar véreink aktív közreműködésével...
Már itt zörget a kapukon 1920 igazi tavasza. Éppen csak az április 4-5.-i Húsvéti ünnepek után vagyunk, derűt keltő, langyos idő dédelgeti a szíveket. Hagyjuk el egy pillanatra a világ folyását és térjünk vissza szeretteinkhez. Mint tudjuk, Ferenc Budapesten van, óvja első gyermekükkel mindennapos várandós feleségét. Nagy eseményre gyűlik össze a teljes Juhász rokonság 1920. április 11.-én vasárnap a Bakáts-téri általános iskola udvarán az ünnepi ebéd után, Margit nagyanyám 22. /április 10./ és Juhász Sándor /április 15./ családfő 40. születésnapját megörökíteni. E csodálatos képet a legújabb technikát felhasználva, kiszínezve mutatom meg, gyönyörködés céljából.
Fantasztikus tavaszi idill az iskolaudvaron, háttérben kapirgáló tyúkokkal. A Juhász "gyerekek" együtt párjaikkal, gyerekeikkel.
Ülő sor balról jobbra: a 28 éves Juhász Ferenc új egyenruhájában, 22 éves feleségével /Sziklai Margit/, fehér ingben a 30 éves Márkusz Olga, ölében 2 éves Olga leányával. Jobbján férje Juhász Sándor a 40. éves ünnepelt asztalos mester, előtte 6 éves Dodó /Sándor/ fia. Állnak, Szabó Mária, a mellette lévő 23 éves Juhász László felesége, a világszép 25 éves Juhász Gizella a fölé hajoló Lendvai Gyula férjével. Most utoljára a négy testvér összegyűlve egy felvételen, mintegy koronát alkotva./a képi elrendezésre gondolok/Azért egy személyes megjegyzés kikivánkozik belőlem: örömmel tölt el, hogy ezekben a háború utáni rendkivüli időkben is szépen, elegánsan öltözött középosztály-beli a hangulat, mindenki "megadja a módját"! Csak az arcok árulkodóak, nagyon beszédesek... /A képre kattintva már egy korábbiakból ismerős - ugyanaznap készült - összcsaládi fotót láthattok színesben Gizella mamával, itt meg annak magyarázatát/
Ez esemény után egy hétre megszületik ifj. Juhász Ferenc, aki a keresztségben a Lajos Erzsébet utónevet is felveszi, az újdonsült Juhász család első gyermeke, aki Budapesten a Schöpf-Mérei kórházban látja mega napvilágot 1920. április 17.-én egy szombati napon. /a Schöpf-Mérei kórház azért kerül képbe, mert a Bakáts-téri iskolával szomszédos épület, és 1917-től a Szent István Kórház Bakáts téri Szülészeti és Nőgyógyászati Közkórháza/ A család boldogságban fürdik, örömük leírhatatlan! Margit szüleinek Bakáts téri iskolai lakásából átköltöznek a Ferencékhez a nem messzi Práter utcai lakásába. Itt kezdődik a dédelgetett újszülött, Ferenc élete.
A blog ezen fejezetének megírása és közzététele után több közvetlen rokon is hihetetlenkedve kérdezte, honnan jött Ferenc újszülött csöppség három keresztneve, különösen az Erzsébet. Nos kivételes módon birtokomban van a leghitelesebb levél, ami ezt megerősíti. Ime, csodálkozzatok!
Természetesen a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc plébániatemplomban tötént a kereszt felvétele, amint látjuk, Dr. Szokolay káplán prezentációjában. A képre klikkelve láthatjátok a lap hátoldalát, melyre egy nagyon megható keresztelő imádságot írtak.
Juhász Ferencet Budapesten éri a Nagy Háborút lezáró végzés 1920. június 29.-én melyben a győztes felek kijelentik, hogy Magyarország is felelős a háború által okozott károkért és kötelezhető teljes jóvátételre. Az antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése volt, de a magyarokkal szembeni Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták figyelmen kívül hagyni. Miután ennek a tönkrement országnak már semmilyen befolyása sem volt semmire, bátran, a volt nemzetiségek kitartó erőszakos követeléseinek teret engedve, őnkényesen meghúzták azokat a határokat, amit ma már mindnyájan ismerünk. És azóta is fáj, nagyon is...! Ezzel oly mértékben megcsonkítva ezt a történelmi országot, amit később még az ítélkezők is túlzottnak tartottak. Hogy miért tették? Mert, megtehették! "Trianonként" vonul be a magyar történelembe, "Mohács" mintájára!
Megfosztották ezt az országot történelmi városaiktól, nyersanyagforrásaiktól, vasútvonalaiktól, milliószám magyar nyelvű lakosságától, szétszakított családaikkal ősi kultúrájának, magyar identitásának egy részétől. Az erővel rákényszerített viszonyok, új határok között kellett új életet, gazdaságot szervezni az igazságtalanság miatt érzett belső forrongás kísérete mellett. Ez a hatalom által is generált lassú, soha nem múló elégedetlenség, /ne feledjük: "Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország"/ a következő 20 év siránkozása és bénultsága csak kitörésre várt. A tort ülő győztesek és a területrabló, ujjongó nemzetiségek rövidlátó bosszúja, gőgössége már eleve egy újabb világégés ígéretét hordozta magában. Csíráit már elvetették... csak idő kérdése, mikorra erősödnek meg a sértett felek és mikor következik be a kitörés. Az előzőnél is sokkal, de sokkal nagyobb baj!
Az 1920-21. évek zavaros időszakban induló igazolási-bizonyítási eljárások nyomot hagynak a pillanatnyilag szétszakított Juhász családban is. Ferenc Székesfehérváron az alakuló Magyar Királyi Államrandőrségen teljesít szolgálatot, csak ritkán látogatja budapesti családját.
Csibi 1921. május 15.-én Pünkösd vasárnapján érzi kényszerét, hogy újra kézbe vegye naplóját és megossza vele titkos érzéseit, férje előre látható vizsgálatai iránt érzett szorongásait, szerelmes gondolatait. Ferenc fia már 1 éves, férje távol van és nagyon hiányzik. 
A mundért viselő Ferencnek nincs sok hatása a nagypolitika eseményeire, értelemszerűen sodródik azok után. Mivel 1920-ban minden állami rendőrségi szervezet a határrendőrséggel együtt a Magyar Királyi Állami Rendőrségbe olvad be és egységes szervezettel egységes létszámot alkot. A belügyminiszter felügyelete alá rendelt szervezet kialakítása és a rendőri kerületek megszervezése két évet vett igénybe. Az újjászervezéssel összefüggésben átvilágították és igazoló eljárás alá vonták a személyi állományt, különös tekintettel a megbízhatóságukról és a Tanácsköztársaság alatt vállalt szerepükről. Ez Ferencet is érintette. 
Az eljárás alá vont Juhász Ferencet aztán a fegyelmi bizottság Székesfehérváron 1921 június hó 21.-én igazolta.
Mindez azonban még nem volt elég, további tanúkkal kellet bizonyítani az u.n. Tanácsköztársaság idejében tanúsított magatartását. 
Ferenc életének egyik legfontosabb dokumentuma, amely közvetlen kihatással van az egész életére, pályafutására. A képre kattintva látható a teljes oldal, alább pedig annak indoklása.
Megokolás:
A lefolytatott igazoló eljárás során fent nevezettel szemben Herkely Lajos m. kir. rendőrtanácsos és Kransz Vilmos tanár nyilatkozásaiból az állapíttatott meg, hogy fent érintett időkben minden tekintetben kifogástalan magatartást tanúsított, így ellene a hazafiság és közhivatali megbízhatóság szempontjából terhelő ténykörülmény nem merülvén fel, nevezettet igazolni kellett.
Kelt Székesfehérvárott a fegyelmi tanácsnak 1922. évi április hó 15-én tartott ülésén
Aláírás: kerületi főkapitány
Minden oldalról többszörösen átvilágított, igazoltan megbízható Tekintetes Juhász Ferenc urat Veszprémbe irányítják családjával együtt megfelelő lakhatással és 1922. október 2.-án kinevezik magyar királyi államrendőrségi felügyelővé a IX. osztály 3. fokozatának megfelelő illetményekkel, az M. Kir. Belügyminiszter saját felülnyomott levelén. Együtt a család, munka, megélhetés, hosszú távra biztosítva! Vélhetően megannyi szenvedés és fáradtság után Ferenc végre révbe ért! Véget értek az 1914 óta tartó megpróbáltatásai! Korán elhalt, makacsul, tudatosan kitartó apjának vére folyt benne! Nyugodtan előretekintve, hűvös fejjel, kilengésektől mentesen építette fel állhatatosan önmagát, azokban a zűrzavaros időkben, óvva az övéit és családját is! Tettével, tisztességével hatalmas példaképe lehet minden leszármazottjának!
A veszprémi állami rendőrségi kerület állománya és előljárói 1922 késő őszén. Jobb oldalon ülő nagyapámmal, díszkarddal. Bármilyen hihetetlen is, ez a tiszti kard az én birtokomban van!
Miután megállapodnak Veszprémben és belakják újdonsült szolgálati lakásukat, mi már - sajnos - nem követhetjük tovább oly közvetlenül Ferenc nyomait a nyilvánosságot kizáró rendőri munka titkossága folytán. A sormintát a jövőbeni korrekt tájékozódásunkhoz a rendelkezésünkre álló kinevezések és az előléptetések üteme adja. Mindezzel egyidőben megsokasodik az újonnan kreált fotótechnika által generált portré és életképek száma, nagy örömünkre szívesen használják, mi meg a bőség zavarában bőven válogathatunk belőlük. Lassan elhagyjuk a rájuk és reánk terpeszkedő nyomasztó politikát, a külvilág zaját. A sok-sok szenvedés és rettegés után egy élhetőbb, kiszámíthatóbb jövő ígérete sejlik fel előttük. Végre, valahára elkezdhetik biztonságban közös életük első önálló lépéseit!
1923 tavaszán a család "Franci, Dunci, Csibi" mindnyájan fehérben. A hadnagy úr az elmaradhatatlan Nagyezüst Vitézségi Éremmel, frissen fodrászolva, mindent halló fülekkel.
A Bakony délkeleti lábainál fekvő festőiien szép, történelmi Veszprém város megfelelő anyagi és közbiztonságával nyugodt környezetet biztosít egy pályakezdő családnak. Boldogok és bátran tekintenek a jövőbe. Ennek a bizalomnak a gyümölcse az 1924. szeptember 2.-án született Edina Mária Magdolna kisleányuk, az én édesanyám, akit Babának-Babcinak hívtak-becéztek életükben. 
Ezt az örömhírt mindketten megörökítik Csibi titkos naplójában, sőt az örömapa a boldogsága bódulatában még felajánlást is tesz. Eredendő iskolai végzettségét tekintve műbútor asztalos, belső lakberendező, nagy művészi hajlammal megáldva. Ilyet készíteni nem minden átlagember képes! Mindezek mellett a krétát, az ecsetet, a grafikai szenet is mesterien kezeli. Más korszakban, a történelem picit más folyása mellett nagy művész válhatott volna belőle. Nem viccelek! Később meglátjátok!
Ígéretét megtartotta! Ez a csodálatos "babaszekrényke" öltözőasztal fent látható, rövid támlás kisszékkel. Sajnos már csak fényképen... egy 1940-es Hódmezővásárhelyen készült képen. Átélte a II. Világhábporút a költözéseket! Én még élénken emlékszem rá a 80-as évekből! Az én első saját otthonomat is díszítette. Ha megfelelő információval mai tudatomnál lettem volna, talán jobban vigyáztam volna rá, és jobban megbecsültem volna, örök butordarab válhatott volna belőle! Ma már marad a szívből jövő "mea culpa", a sajnálat és az önmarcangoló emlékezés! Viszont a falon függő bal- és a jobboldali csodaszép kép is eredeti minőségében nálam van.
Veszprém 1925. Anya és Edina leánya. Készült a híres Kollár fényképész-műteremben.
Ferenc rendőrfelügyelői munkáját lelkiismeretesen végzi főnökei megelégedésére és már teljesen beilleszkedett a veszprémi közösségébe. A teljesített három év makulátlan szolgálat után normális szolgálati előléptetésben részesül, melyet a miniszteri rendeletnek megfelelően a székesfehérvári kerületi főkapitány ad át. Tekintetes Juhász Ferenc m. kir. rendőrfelügyelő urat 1925. november hó 1.-től a IX. fizetési osztály 2. fokozatába léptetik elő.
Kicsivel korábban már érintőlegesen említettem, hogy a királyi előjogokról lemondott Horthy hatalmi bázisának erősítése céljából - mivel nemességet nem tudott adományozni - alapította 1920-ban az un. Vitézi Rendet. Egy kiemelt militáns-konzervatív társadalmi szervezetet olyan személyekből, akik a háború idején hadi kitüntetéseikkel jeleskedtek a nemzet szolgálatában, utána pedig ellenforradalmi magatartást tanúsítottak, és feltétlen hűséggel viseltetnek a kormányzó iránt. Első vitézi avatóbeszédében Horthy a következőképpen foglalta össze a rend céljait: „a Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfierényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennünk és utódainkban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre…”
Hűbérbirtok helyett vitézi telket adományozhattak, a személyes függő viszonyt a vitézzé avatás középkorias szertartása jelképezte, a karddal való vállra ütéssel és az esküvel. Az első ünnepélyes aktust 1921. augusztus 21.-én tartották a Várkertben, ahol is 205 vitézt avattak. Ezután az évenkénti esemény a nagyszámú avatott miatt átköltözött a Margitszigetre és a kormányzó születésnapja /1868.június 18./ környékére és vasárnapi napra esett. Az 1920. december 11-ei Budapesti Közlönyben megjelent rendelet értelmében a felavatott vitézek nevük előtt a „vitéz” jelzőt használhatták, és a „nemzetes úr”, míg feleségeiket a „nemzetes asszony” megszólítás illette meg, amely cím révén számos szociális és gazdasági kedvezményben részesültek. Előnyt jelentett számukra állásjelentkezésnél és az egészségügyi ellátás terén is.
Avatási kelléknek számított a vitézi jelvény és az avatási díszkard, valamint a darutollas süveg. Ezenkívül díszoklevél Horthy aláírásával, eskükönyv, eskü-asztalterítő és avatási díszpajzs is járt az újdonsült vitéznek. Ja, és mielőtt elfelejteném, a cím használatára a legidősebb férfi leszármazott is jogosulttá vált! 1921-től 1938-ig 17.755 vitézt avattak, amit 1944-ig megfejeltek még jó 6.00 fővel, így a vitézek 23 éves összlétszáma elérte a 23.800 főt, egy kisebb hadsereg létszámát, míg az adományozott telkek a felütött vitézek kb. negyedét-harmadát érintették.
Ferenc – a pozitív példákat látva maga előtt, meg esetleg munkahelyi bíztatásra - úgy gondolja ő is megfelel a feltételeknek, ezért elindítja a jogosultsági eljárást. Az első világháborús Nagyezüst Vitézségi Érem a legmagasabb kitüntetés, amelyet a legénységi, altiszti állomány részére adományoztak, már 1916 óta a sajátja és elmaradhatatlan kelléke az egyenruhában megörökített képeinek. A Pilis Solt Kiskun megye alispánja pedig 1924 januárjában igazolja, hogy Juhász Ferencz a világháború tartama alatt 12 hónapot meghaladó időt az első arcvonalban töltött.
A fentiekben már dokumentáltam azt az igazolást, amelyben két hivatalos személy is megerősíti, hogy az u.n. tanácsköztársaság idején kifogástalan magatartást tanúsított, ezzel bizonyítva a kormányzóhoz és rendszerhez való lojalitását. Ily módon teljesült három fő feltétel, de ezen kívül még különböző okmányokkal bizonyítani kellet a megfelelést, úgy mint állampolgárságot, büntetlen előéletet, családi állapotokra vonatkozó adatokat, iskolai képzettséget, feleség büntetlen előéletét, vagyoni állapotot, katonai okmányokat, kitüntetések igazolását, esetleges hőstetteiket, a testi, szellemi alkalmasságot, a jelentkező és felesége felmenőinek adatait.
Volt mit összegyűjteni Ferencnek! Viszont a kecsegtetett elismerésért, előnyért megérte fáradozni! Miután, ezen túljutott, az egész paksamétát, hivatásos állományú révén, szolgálati úton a Honvédelmi Minisztériumba kellett elsődlegesen felküldeni, majd onnan továbbították a Vitézi Szék felé elbírálásra és döntésükre várva. Az évenkénti több ezer folyamodvány kiértékelése, esetleges vitézi telkek kijelölése időbe telt...
Mindeközben Veszprémben megy a munka a rendőrségen és tekintetes Juhász Ferencz m. kir. Rendőrfelügyelő urat 1925. december 4.-én ismét előléptetik a IX. fizetési osztály A./ fizetési csoportjába.
Aztán alig pár nap múltán, december 16.-án jön a hidegzuhany! December hó végével rendelkezési állományba helyezik és végelbánásig szabadságolják! Mi a franc ez? Csibi belerázkódik a történtekbe és teljesen kétségbe esik…Két nappal Karácsony szentestéje előtt előveszi könyvecskéjét és belesikoltja fájdalmát!
Nem tudom mi és miért történt! Nem találtam semmi információt az előzményekről, a családi történetek sem tesznek említést róla. Aztán arra is gondoltam, hogy Juhász rendőrfelügyelő „rendelkezési állományba helyezése” és „szabadságolása” egy következő terv része. Viszont ezt megcáfolni látszik Csibi utolsó bejegyzése a naplójába, ami csak pár nappal később 1926 január elején íródott, miszerint…
Ezt már végképp nem tudtam hova tenni! Mi a fene történhetett? Van valami köze Ferenc rendőri felfüggesztéséhez? Hogy fajulhatott odáig bármiféle helyzet, hogy Juhász rendőrfelügyelő egy ilyen dologba belekeveredett? Vajon ki adott kesztyűt, kinek? És miért? Mert ugye ez az általunk jól ismert vékonydongájú, de szívós fiatalember nem igazán egy bakonyi Rambó, egy párbajhős típus, mindemellett nem egy kötekedőnek, másokat sértegető korhelynek ismertük meg. Mégis a fenti levélke rövid mondata arra utal, hogy őt hívták ki, ezért kell párbajoznia. Vajon mit tett, ami ilyen indulatot váltott ki... Nem hiszem, hogy valaha megtudjuk!
Ha volt is kardozás, vagy bármi más viadal a januári jeges Veszprémben - amit kétlek - bizonyára túl nagy baj nem történt, maradandó nyom nélkül vészelhették át a szembenálló felek a nézeteltérésüket. Még az is lehet, hogy elálltak párbajtól, csöndben megegyeztek, legfeljebb bocsánatkérés történt. A családi legenda hallgat! Végül is mindegy!
Ezután gyökeresen megváltoznak a dolgok! Vége a megpróbáltatásoknak, az év eleji veszprémi affér az idő haladtával feledésbe merül. A tavasz közeledtével új remény, bizakodás ébred, hogy aztán egy csodálatos, kiegyensúlyozott, töretlen 15 éves karrier kezdődjön Ferenc számára! De, menjünk szépen a felgyorsult események sorában! Juhász Ferenc öt hónapi szabadságolási kényszerpihenő után Rakovszky Iván Magyar Királyi Belügyminisztertől személyes levelet kap, miszerint értesíti, hogy 1926. május 1.-től magyar királyi állami rendőrségi detektívvé nevezi ki! Mindazok után, hogy értesítik, a Vitézi Szék elbírálta és elfogadta a kérelmét, kész tagjai közé emelni Budapesten Horthy Miklós kormányzó által, jeles szertartás keretében.
Majd még ugyanazon május hó 31.-én a Belügyminisztériumból utasítják szolgálattételre a békéscsabai kapitánysághoz, előtte a szegedi kerületi rendőrfőkapitánynál való jelentkezésre. Ez számomra kicsit úgy hat, mintha ki akarnák menteni a problémás Veszprémből. A szolgálati helyének elfoglalására mindössze 8 nap áll rendelkezésére. Itt már átcsúszunk a júniusba.
Közeledik eddigi munkás, sokat szenvedett életének legnemesebb napja, a vitézzé ütés ... Lázban ég a Juhász család! Borúra ennyi derűt nehéz feldolgozni! Készülődnek a család szempontjából meghatározó, különleges eseményre. Az avatás 1926. június 20.-án vasárnapi napon történik a Margitszigeten. Azon a MAC (Magyar Athletikai Club) atlétikai pályán, melynek színeiben pár évvel később az én zalai születésű édesapám magyar bajnok és berlini olimpikon lett az atlétika súlylökés ágában. Ő így hozott dicsőséget a hazájára és a családjára!
Közben elindul a pompázatos szertartás, az ország akkori, egyik legnagyobb ünnepsége. Főméltóságok, egyházi képviselők, miniszterek állnak a díszemelvényen, előkelőségek díszpáholyai foglalják keretbe az avatási emelvényt. A kormányzó érkezését a Vitézek Főkapitánya fogadta, a katonazenekar a himnuszt játszotta, majd harsonaszó jelezte az ünnepség megkezdését. A ceremónia 1926-ra rutinos eljárássá alakult és az avatás menete a már „hagyományos” rendben zajlott. Ennek megfelelően a közösen elmondott vitézi eskü után a vitézjelöltek húsz fős soronként léptek az emelvény elé és borultak térdre, ahol a kormányzó kardja a vitézek vállát érintette. Az 1926. évi ünnepélyes vitézavatási esemény különlegessége az, hogy a kormányzónak Kiss Etelka ezen alkalomra átnyújtotta II. Rákóczi Ferencnek, XIV. Lajos francia királytól kapott díszkardját, e mondat kíséretében: „Főméltóságod e karddal kezében Rákóczi fejedelem szellemében vezesse a nemzetet a dicső feltámadás útjára.”
Vitézi eskü
„Én … ünnepélyesen esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy igaz Isten és mindenre, ami előttem szent, hogy a csonkítatlan ezeréves Magyarországhoz és annak alkotmányához, a magyar nemzeti eszméhez, a magyar törvényekhez és jó szokásokhoz, nagybányai Horthy Miklós úrhoz, Magyarország Főméltóságú Kormányzójához, a Vitézek Főkapitányához mindhalálig hű leszek.
Esküszöm, hogy a Vitézi Rend törvényeit megtartom, elöljáróim parancsainak feltétlen engedelmeskedem, magyar hazámért, nemzetemért, elöljáróimért, derék honfitársaimért, úgy külső, mint belső ellenséggel szembeszállok, érettük, ha kell, életemet is feláldozom.
Esküszöm, hogy bajtársaimnak mindenben jó példát mutatok, őket a hazafiasság és az erények útján vezetni szent kötelességemnek tartom.
Isten engem úgy segéljen!
Halljad esküszómat Hadak-Ura-Isten!
Boldog én úgy legyek, mint igazán eskem, úgy áldjál, vagy verjél, életemben, holtomban, segítsél, vagy átkozz, minden utódomban, hogy e szent eskütől soha el nem állok, becsülettel élek és vitézként halok!
Ámen.”
Először a tiszti vitézek kerültek sorra, melyeket a legénységiek követtek. Az előbbiek 1926-ban 379 főt tettek ki, míg az utóbbiak 1137-en voltak. Ebbe az első csoportba tartozott a nagyapám is tartalékos hadnagy rangot viselve.
A margitszigeti pályaréten sokezres lelkes családtag és rokon ujjongásától kisérve, a sajtó jelenlététől övezve avatták mind az 1516 vitézt. Csodás nap volt minden részvevő számra! Az újdonsült vitézeknek megdicsőülés, a családtagoknak, rokonságnak boldogság! A magyar Filmarchivum jóvoltából mi is szemlélői lehetünk az 1926-os vitézavatási eseményeknek... íme, ezt nézzétek tágra nyílt szemmel!
Margitsziget 1926. június 20. Vitézavatás. A Magyar Híradó eredeti felvételei. Aki sokat böngészi, próbálja megtalálni a Juhász családot. Ott vannak!
A margitszigeti avatások pompáját tovább emelte az ünnepség végén a Ludovika Akadémia díszszázadának, valamint a leventéknek és a cserkészcsapatoknak díszmenetben történő elvonulása a kormányzó és a felavatott vitézek előtt. A felvonulás legmeghatóbb pillanatának azonban a rokkant vitézek díszmenete számított.
Vitéz Juhász Ferencz vitézzé ütési oklevele Budapest, 1926. évi június hó 20. Ezt az eredetiről készített fényképet az egyik Juhász unokától kaptam sok-sok évvel ezelőtt.
Vitéz Juhász Ferenc olajfestményen teljes pompában, bocskai dolmányban, jelvényes, darutollas, vitézi süvegben, avatási díszkarddal az ölében, 34 évesen.
Fehér kesztyűt tartó jobb kezének negyedik ujján mutatós gyűrűt visel és szíve alatt hordja a vitézi nagyjelvényt, fölötte háborús kitüntetéseit. Talán a nyakravaló bojtos szalagnak is van valami jelentése. Az általam őrzött festett olajkép mérete 82X128 cm, normál emberi nagyságú, épp ahogy a történelmi főrangú családoknál szokásos. Festője ismeretlen. Azt azért zárójelben hozzáteszem, hogy még két ugyanolyan méretű kép is készült, Csibiről és Babciról, és ez a három olajkép évtizedeken át uralta a család aktuális nagyszobáját. Hogy aztán nálam kössenek ki itt Diáson, megannyi év hányattatása után.
Anya gyermekeivel, 1926 tavasza Veszprém. Egy polgári jólétben mutatkozó, kedves családi fotó. Így várják a papa vitézzé ütését. Természetesen megint a Kollár műhely munkája.
Vitéz Juhász Ferenc nagyapám - mi unokái, akik még ismertük, csak Papának szólítottuk - hihetetlen utat bejárva jutott el eddig a dicsőségig. Ahogy megismertük az eddigi életútját, tudjuk, hogy az elmúlt másfél évtized minden rászakadt megpróbáltatásából alaposan kivette a részét. Nem volt menekvése, a baj, a romlás, a tett szüksége mindig megtalálta! Ilyen körülmények között kellett helytállnia, hazát védenie, családot alapítani, életpályát, jövőt építeni és mindezek mellett főleg embernek maradni. Fényes sikerrel bizonyította kitartását, rátermettségét, emberségét, hogy minden kihívásnak meg tud felelni! Ugyan ki, ha nem ő érdemelte volna ki teljes mértékben ezt az óriási megtiszteltetést?
