A teljes Juhász család együtt nyaral Balatonakarattyán 1940-ben. A kép a kertben, a nagy cseresznyefa alatt a szép abrosszal terített asztal körül ülő családot mutatja egy palack bor társaságában. Dunci feltűrt ujjú fehér ingben, rövidnadrágban, félcipőben, kezeit átkulcsolva, tétova mosollyal tekint a kamerába. Mellette Edina húga, immáron rövid, de felnőttes hajviselettel, babos, fehérgalláros könnyű nyári ruhácskában lábán fehér zokni, amit részben divatos, pántos nyári szandál takar. Még mindig ugyanazt a finom órácskáját viseli a bal csuklóján. Szeme és félig nyitott szája és egész testtartása örömről, bizakodásról tanúskodik. Mellette ülő, nagyon szép fehér alapon ízléses fekete pöttyös, meghatározó fehér gallérban végződő ruhába öltözött anyja tekintete inkább aggodalmas, mint rózsás, A fehér zokni és a pántos nyári szandál itt is követelmény. Az innen bonyolult szerkezetűnek tűnő, de kényelmes karszékben vitéz Juhász családfő foglal helyet. Enyhén kopaszodó fejtető, sötét keretes kerek szemüveg, orr alatt hetyke "Hitler bajusz", fehér, gombolt ujjú és nyakú fehér ing sötét színű csokornyakkendővel, divatosan elegáns nadrágtartóval, szürke nadrágban végződő barna zoknis félcipő jellemzi a nyarat élvező nagyapámat. Jobb kezében az akkor elmaradhatatlan szipkába illesztett cigarettával.Az előző, csodás képpel azonos helyszínen és időben készült fotó, melyet immáron a Dunci nagyfiú készít családjáról és rokonairól szintén Akarattyán. A pad baloldalát Lajó foglalja el, mellette szeretett felesége Lena. Aztán a két hölgy között a levakarhatatlan, de mindig láb alatt lévő, örökmozgó, pózmester Imre rokongyerek vonja magára a padon ülők figyelmét. Valószínűleg - a kora reggeli fotó készítése kapcsán - még rövid pizsamát hordó, félcipőbe bújtatott, legyűrt zoknis lábú Lajó és a mellette fehér hajpántot viselő, könnyű nyári ruhába öltözött felesége és Margit nagyanyám között pózoló, figyelmet magára vonó,10 éves  Imre unokaöcs a középpont. Lajó fölött áll, a valamit vizslató Edina és kép jobb oldalán, a már ismerős karosszékben - és az előzőekben leírt öltözékben - helyet foglaló nagyapám, mostanra már bizonyosságot nyert világos, bézs színű bokazokniban és barna, nyári félcipőben, kezében a még ki nem aludt cigarettával látható. A fenti képeken a cseresznyefa alatt egyedül nagyapám szemüvege, csokornyakkendője, a "hozentrógerje", a kézben tartott szipkája és az aztalon álló, kinyitott érintetlen boros üveg az állandó! Élvezzétek velem együtt, ezt a soha vissza nem térő, ma már megfoghatatlan nyári idillt!

Mea culpa! Elnézéseteket kérem... a beígért mihamarabbi folytatás, tudom, egy jó csipetnyit elhúzódott. Magyarázatként szolgáljon, hogy az előző rész 2022. év tavaszi debütálása után kisvártatva közbeszóltak a sürgető diási évnyitó munkálatok és azután, a természet kívánta ütemben, a nagy kert folyamatos gondozása, karbantartása. Az év haladtával pedig, meglepetésemre, felkérést kaptam egy, az újkori Olimpiák történetét feltáró és megíró kutatótól édesapám, az 1936-os Berlini Olimpikon Horváth István élettörténetének ismertetésére és lejegyzésére. Ezt a feladatot, mivel régi vágyam volt apámnak méltó emléket állítani, nem akartam elhamarkodni. Nagy lelkiismeretességgel, odaadással, komoly erőfeszítéssel, kitartó kutatómunkával, az adatok mélységi feltárásával, rengeteg - az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott - gondolattal, újra átélt fájdalommal, két tartalmas részletben / I.rész  -  II.rész / nagy megkönnyebbülésemre sikerült megírnom. Ezzel a kimerítő munkával - lelkiismeretemet megnyugtatva - példát állítottam Apámnak, akit oly nagyra tartottam, felnéztem rá és szerettem.

Viszont ezáltal akkor a fejemben lassan már-már alakot öltő Juhász történet folytatása elhalványult és most utólag, két évvel később, nagy erőfeszítésembe kerül, hogy újra beleéljem magam az akkori valóságba, az írott és fényképes dokumentumok rendszerezésébe, időrendbe és történelmi-térbeli állításába, a fontos és lényeges dolgok kiemelésébe. Ezért, ha észreveszitek, hogy kicsit döcögősre sikerült a folytatás, hát elnézéseteket kérem! A legjobbat, a legtöbbet szeretném nyújtani mind dokumentált írásos, mind képi vonatkozásban. No, de lássuk most a további történéseket...

Óriási kedvencem a fenti nyitókép! A család 1940 nyarán /pontosabban 1940.július 16.án/ füredi-tihanyi kirándulása folyamán, feltehetően, nagyapám által készített képe. A nálam lévő ikonikus kép, az optikus által nagyított mérete óriási, 22,5x16 cm, majdnem A4-es méretű.  A tökéletesen megörökített pillanatban létrejött kompozíció, a jellemző szereplők kamerába tekintése, mozdulataik harmonikus megfagyása nemcsak engem, de a nagyapámat is megigézte anno, ezért érezte fontosnak felnagyítását... és még valamit! Különlegesen jó ízlését bizonyítva, olyannyira izgatta a modern lehetőség, hogy az akkori idők technikai maximumát igénybe véve optikussal kiszíneztette. Nézzétek alább a keletkezett csodás képet, amit mindenféle javítás nélkül tárok elétek...Bizonyítja, hogy az újszerű, izgalmas, nagyon szerethető, színesbe öltözött világ új ablakot nyitott az akkor, általunk ismert fekete-fehér univerzumra, ámulatba ejtve a szemlélőit, még ha csak illúzió is volt!

Viszont 86 évvel később a mai, mesterséges intelligencia /Photoshop/ kezdeti idejében keletkezett fényképszínezés és retusálási /általam is kezelhető/ technikák következményében létrejött képalkotás tűnik - véleményem szerint - az akkori valósághoz legközelebb állónak. Igaz, ez is akrobatika a javából! És, micsoda különbség! Nézzétek és hasonlítgassátok az egyazon negatívról készült, az alábbiakban megcsodálható harmadik képet.Mintha csak tegnap készült volna! Pedig, jó Istenem... hol van már a képen szereplő és a kamera mögött álló szeretteink mindegyike? Legutoljára a nagyfiú távozott közülünk 2017-ben.

Hát, ha már itt tartunk, akkor említtessenek meg a joviális, úri kirándulás szereplői is! A kép bal oldalát az öltönyös, zakóját panyókára vetve, a kereken 20 éves Ferenc /Dunci/ nagyfiú kezdi, mellette nagynénje, a kissé molett, de még így is nagyon csinos és vonzó, általunk Lenának ismert /Mészáros Lajosné sz. Sziklai Magdaléna/ hölgy áll. Az elegáns, fehér, könnyű, nyári ruhát viselő, magára mindig sokat adó büszke Margit nagyanyám egyenes tartásával a kép központja, táskájával és bal kezében tartott finom sétapálcájával. Középen szétválasztott, divatot követő hajviselete, könnyű, nyári szellős, pántos cipője, mind az eleganciát, a méltóságot emeli. /Éles szemű megfigyelő észrevette, hogy a Sziklai testvérek egyforma cipőt viselnek, "a kornak megfelelő elegáns, kényelmes modellt" - és valóban/. A parti sétány kövezetén ülő, térdzoknis fehéringes, rövidnadrágos 10 éves /Gálóczy/ Imre belefeledkezik valami nézésében. Pont úgy fest, mintha kezében egy mobiltelefont tartogatna és a képernyőn zajló izgalmas játékba merülne el... úgy 90 évvel ezelőtt! A kép jobb oldalán Dunci húga, a 16 éves, világos pánttal hátraszorított hajú Edina /édesanyám/ ül a derekára kötött fehér köténykével, bal csuklóján pici órával, a kezeit a jobb térdén finoman átfonva.  A háttért alkotó fák színes kavalkádja, a távoli akarattyai löszhátság magasparti szakadéknak világos sziluettje mind tökéletes alkotóelemei ennek az egyszeri és megismételhetetlen kompozíciónak. Ezért a dicséret vitéz Juhász Ferenc nagyapámat illeti.

E kis formabontó technikai bravúrkodás és kedvcsináló felvezető után térjünk rá a beigért, az általam majd' két évvel ezelőtt félbehagyott Juhász Ferenc nagyapám történetének folytatására. Ami akkor ott lett megszakítva, hogy 1939. június 29.-én egy verőfényes koranyári napon a Miskolcról Balatonkarattyára utazó és ott nyaraló /Juhász Ferenc/ 15 éves Juhász Edina leánya nagynénjével Lenával és annak férjével /Mészáros Lajos/ Lajóval balatoni, vonatos-hajós-buszos egynapos körutazás részesei voltak, meglátogatva a Tihanyi Kálvária domb utolsó magyar királynak, IV. Károlynak szentelt emlékhelyét is.

A továbbiak megértéséhez egy csipetnyi történelmi áttekintés elengedhetetlen. Arra még bizonyára emlékeztek, hogy az 1936. augusztus 8.-án Kecskemétről a Miskolci Rendőrkapitányságra átvezényelt v. Juhász Ferenc detektív felügyelő nagyapámra hatalmas feladat hárul az Északkeleti országrész biztonságának kezelése és fenntartása érdekében. Tetézte a gondokat, a náci Németország és a fasiszta Olaszország bábáskodása következményeként, előbb az első, / 1938. november 2./ majd a második / 1940. augusztus 30./ bécsi döntések által kialakult új helyzet, mely a hibás trianoni békeszerződés rendelkezéseit hivatott részben orvosolni, a 50-85%-ban magyarlakta területek visszacsatolásával. Tudnivaló, hogy a Felvidék központja Kassa nagyvárosa, melybe a kormányzó bevonulásának / 1938. november 12, / atrocitások mentes lezajlásáért és biztonságának ellátásért - közelsége révén - a Miskolci Rendőrkapitányság is felelt a központi szervek mellett.

A Felvidéket követte viharos gyorsasággal Kárpátalja megszállása is, mely műveletekre 1939. március 15-17-én került sor. A visszacsatolt zűrös területek békéjének fenntartása a konfliktusok, különböző lakossági incidensek, villongások elkerülése folyamatos jelenlétet és ellenőrzést igényelt. A miskolci rendőrség egyik vezető, befolyásos felügyelőjének, történetesen a nagyapámnak, ez még nagyobb feladatot és igénybevételt jelentett, karrierje csúcsán, 47 évesen. 

Az előző részben láttuk, hogy 38' nyarán még milyen felhőtlen boldogsággal, bolondozással, gyermeki mámorral átitatva adják át magukat mindnyájan a szabad kikapcsolódásnak, az örömteli találkozásoknak, a várva várt társas-családi együttlétnek a rokoni nyaralóban, és a finom fövenyen való frissítő fürdőzésnek Balatonakarattyán. Szép, mosolygós arcok, tiszta bizakodó tekintetek... akkor még nem tudták, hogy a békebeli évek nyújtotta nyári, felhőtlen örömök lassan elillannak, elvésznek a ködös, baljós jövőben.

Már megint visszanézek! Mielőtt rátérnék a történet folytatására még tartozom némi, elmaradt előzménnyel! 1937 nyarán összegyűltek a Sziklai lányok családostól, Akarattyán. Ünnepelték az akarattyai, végre befejezett Magyarok Nagyasszonya templom felszentelését és a szentmisét követő délután együtt élvezték az átellenben lévő híres Rákóczi szilfa környéki réten kialakult sátoros, vásáros, kavalkádos hangulatot a július végi csodás nyári időben.

A kivonult családot az alkalomhoz illő szép, úri módon elegáns öltözékben találjuk. /Ha valaki nem ismerné fel a képen szereplőket, annak álljon itt egy sorvezető segítség a jobb oldali képről: balról a babos ruhás hölgy Sziklai Mária (Gálóczy Ernőné), mellette fehér fejfedőben Erzsébet nővére (az általunk ismert Pipus), előtte a 7 éves Gálóczy Imre most kedvenc labdája nélkül, fölötte fehér alapon fekete pöttyös nyári ruhában Lena (Mészáros Lajosné), karjában Mária húga második gyermekével, a négy hónapos, pici Attila unokaöcsével. Gondolatnyival távolabb a női triótól a szintén nyaraló, kényelmes testtartású, lábait keresztbe fonó, sétapálcára támaszkodó, csokornyakkendős, zakója mellényrészéből kikandikáló, háromszög alakú fehér zsebkendőjével, a napi friss újságot a melléhez szorító vitéz Juhász Ferencet látjuk a szorosan hozzá simuló, copfos Edina lányával. A bal oldali kép ennek a pandantja, avval a kivétellel, hogy az egyetlen férfi itt Mészáros Lajos, a mi Lajónk. Természetesen azt a képet nagyapám "lövi". Az akkori "Rákóczi szilfa" az ország fája, a maga 7 méter kerületével láthatóan, még teljes pompájában zöldell. Aminek 17-20 évvel később, még mi utódok is élvezhettük a látványát.Nagyításért klikk a képekre, nem bánod meg! Különleges részletek válnak láthatóvá! 

E fenti kimerítő, de talán érdekes, kitérések után térjünk vissza a félbehagyott történethez. Emlékeztetőül, 1939-et írunk és az iskolai tanév befejeztével júniusban Juhászék 14 éves Edina nagylánya Miskolcról érkezik elsőként Akarattyára a családból, a pesterzsébeti rokonság érintésével, ahol is meglátogatja - Attila halála után - az újszülött, pár hónapos Ildikó unokatestvérét rövid időre. Ezután Akarattyán a gyermektelen Mészáros házaspár nagy örömmel fogadja az elsőnek érkező Edinát, Lena kedvenc unokahúgát és várják a kiterjedt család további érkezőit az immár szokásos nyári, szabadságos, balatoni, összcsaládi együttlét élvezetére.Lassan érkezik a család, rövid időt Juhászék is ott töltenek ezekben a nyugtalan időkben, aztán lassan elkopnak, hívja őket a kötelesség vissza Miskolcra. Csak Edina lányuk maradt Akarattyán a 9 éves Imre gyerekkel, akit már jobbára Lenáék nevelnek. Ritka vendégként Szent Istvánra betoppan Imre apja Gálóczy Ernő, erre az augusztus 20.-i ünnep alkalmából készült fotók adnak bizonyságot. De ki készítette a képeket?

Az Akarattyai ház Köztársaság utcafront felöli bejárati ajtaja, amit mintegy 20 méter betonlapokkal terített, kétoldalt gondozott sövénnyel ellátott ösvényen lehetett megközelíteni. Gyakorlatilag soha nem használtunk ezt a bejáratot, a hátsó konyha és udvar felöli, rejtett, többlépcsős feljárón közelítettük meg az épületet, amit jól ismertek. Kivételt képeznek ez alól a délutáni simogató napfény által teremtett fényviszonyok családi fotózásra hivogató ritka alkalmai.

Hiába, vannak hibáim! Időrendi folytatási ígéretemmel ellentétben ismételten visszatérek egy évvel korábbra. Nem vagyok képes megállni, hogy e különleges, egymást annyira szerető és tisztelő házaspár miskolci Avas-hegyi kirándulása alkalmából készült fotóját meg ne mutassam. Nem azért, mert olyan kedvesek, ahogy nagyanyám finoman odabújik férjéhez, ő pedig jobb kezét vállára téve szelíden odahúzza magához, természetesen a másik kezében az elmaradhatatlan fotoapparáttal. Hanem azért, mert a kép hátuljára írt dátum az igazán érdekes: 1938. IV. 29! Ez a kép napra pontosan 10 évvel az én, Edina lányuk fia, az unokájuk születése előtt készült!  Istenem, mi mindent kellett az elkövetkezendő 10 évben addig az örömteli pillanatig átélniük!  Jó hír, hogy mindannyian túlélték a világégető borzalmakat és a háború után, immár békében együtt ünnepelhették az új jövevényt! Ezt az eljövendő szövevényes, bonyolult, embert próbáló utat kísérlem meg bemutatni a továbbiakban.

Éppen csak hazatér Miskolcra minden Juhász és lázasan készülődnek az újra beilleszkedésre, az iskola kezdésre, Ferenc fiúk az érettségire, Edina leányuk a miskolci Tanítóképző Intézetet éppen elkezdené, mikor kapják a lesújtó, rémületes hírt... a náci Németország megkezdte mindent elsöprő invázióját Lengyelország ellen 1939. szeptember 1.-én. A nyugati szövetségesekkel kötött korábbi megállapodás szerint Nagy-Britannia és Franciaország azonnali ultimátuma a nácik részéről válasz nélkül maradt, ezért azok szeptember 3,-án hadat üzentek Berlinnek. Majd nem történt semmi!  A szerződés értelmében a lengyeleknek két hétig kellett volna ellenállniuk német invázióval szemben a nyugati front megnyitása érdekében. Ellenben a hősies lengyel védekezés dacára, annak pillanatok alatti összeomlása és a nyugati front megnyitásának tétovázása miatt a szovjet birodalom is elérkezettnek látta az időt a védekezésre képtelen ország keleti része elleni támadás megindítására. A harapófogóba került Lengyelország azonnal összeomlott, kapitulált a Hitler-Sztálin között létrejött Kelet-Európa felosztási /Molotov-Ribentropp/ paktumának ördögi terve következtében. A német invázió elől kezdetben a biztonságosnak vélt kelet felé visszavonuló, magát megadó lengyel hadsereg 1939 szeptember végén a Vörös Hadsereg csapdájába esik, ők közel 250 000 lengyel katonát ejtenek fogságba, köztük mintegy 15 ezer tisztet és tiszthelyettest. A foglyokat táborokba hurcolták, majd a szovjet belügyi szervek 1940 tavaszán közel nyolcezer tisztet végeznek ki Katyń közelében. A tömegsírokat a német hadsereg tárta fel 1943-ban, de a szovjet vezetés 1990-ig a németeket vádolta a gyilkosságokkal... jellemzően! Így kezdődött a II. Világháború!

Azután, Európa bénultságát kihasználva a Szovjetunió novemberben Finnország ellen fordul. Ám a kezdeti inváziós sikereik megtorpannak a hiányos téli felszerelés és a sztálini terror következtében lefejezett orosz tisztikar rossz döntései miatt. A hősiesen harcoló apró finn hadsereg az ismert hazai, téli terepen súlyos veszteségeket okozva visszaszorítja az szovjetek óriási seregét, hatalmas sikerként megélve, az eredeti határokra. Ez a hadjárat Téli háború (1939 november-1940 március) néven vonul be a történelembe. Ezt követően az imperialista szovjet politika újabb áldozat után ácsingózik: 1940 nyarán megrendezett látszatszavazás útján, egy mozdulattal annektálja a balti államokat, Észtországot, Lettországot, Litvániát. 

A közeli és távolabbi szomszédságból érkező baljós hírek ugyan némi hatással vannak az itthoni mindennapokra, de a mindent túlharsogó, pozitív háborús propaganda miatt a valódi tények el sem jutnak az emberekhez. A többség még ujjong is a háborús sikereknek - vesszen Trianon revizionizmus örömében - a maradék meg egyszerűen tudomásul veszi a tipikusan magyar, "nem a mi bőrünkről van szó" és ahogy szokták mondani, "az élet megy tovább" hozzáállással, a közvetlen érintetlenség okán. Csak maroknyi kisebbség veszi észre az óriási közelgő bajt és lát át a helyzeten aggódva, rémüldözve a beláthatatlan, bárhová eszkalálódó, kiszámíthatatlan jövő miatt. E rémült kisebbség egyik tagja az átlagembernél több információval bíró, sokat átélt v. Juhász Ferenc 47 éves nagyapám. Kritikusan szemléli a történéseket, de jobb híján bizakodik egy Magyarországra nézve is jobb kimenetelű megoldásban egy olyan időszakban, amikor azt sem lehet tudni, mit hoz a holnap és mikor minden bizonytalan!

Az ősz különlegessége, hogy 15 éves Edina lányuk, ki születése óta növelte és hordta fonott, derék alá érő, kislányos hajzuhatagát, amitől több külső tényező hatására fájó szívvel, de megválni kényszerül. Legyen szabad megemlíteni, hogy már nagyon macerás volt a kezelése - nem beszélve arról, hogy két embert igényelt a fonása, mosása és a folyamatos, mindennapi karban tartása is időigényes volt, ami kislányként, segítség mellett, ugyan még elment. Azonban ne felejtsük el, hogy a Miskolci Evangélikus Tanítóképző iskolába nyert felvétele már új megjelenésű, még szabadabb embert kívánt. Okos családi döntést követően mondhatjuk, Juhászék egy ollóval elvágták lányuk gyerekkorát! De előtte még megörökítették az utókornak. Mi meg csodáljuk itt, 85 évvel később a csodás átalakulást.

.

Otthon vannak Miskolcon mindannyian. Edina nagyleányuk, ki  ezen az 1939-es őszön 15 éves korában, fájdalmas előzmények után, családi egyetértésben megválik születése óta növesztett, csodálatos, elöl fru-fruban vágott, hátul font hajkölteményétől! Innen aztán már egy felnőtt, fiatal hölgyet látunk magunk előtt. Ez egy olyan lendületet ad neki, hogy képesnek érzi magát az önállóságra, elképzelései megvalósítására, a további érvényesülésre, akinek - nem feladva a szülei iránt táplált érzelmeit - már teljesen egyedi elképzelése van a számára eljövendő világról a gyermeki idealisztikus kor elvesztése után. És ez így van jól! A Miskolci Evangélikus Tanítóképző frissen kezdő tanulója körül új barátságok szövődnek, minek - nagy örömünkre - mi is tanúi lehetünk.

Dunci utolsó éves gimnazista nagyfiú készül az érettségire, felnőttként sokat ad magára és a szülei által támogatott öltözködésére. Többnyire az akkori divatnak megfelelő szürke öltönyben látjuk, világos ingben, sötét nyakkendővel. Hosszú időre szóló iskolai barátságok alakulnak ki... az egyikkel pont itt látjuk Miskolc közepén a templomtér és a Magyar Királyi Posta impozáns épülete előtti téren.
Dunci nagybátyám, húgom keresztapja, az összes, harmadik generációs Juhász gyerek apja, vitéz Juhász Ferenc azonos nevű fia, 2008. év áprilisában 89 évesen - Feri unokatestvérem által közvetített kérésemre, többnyire dátumokra kihegyezett - kézzel írt kétoldalas, csonka életrajz vázolásából azért sok mindenre fény derül. Amire aztán, főleg az időpontokat felhasználva, a későbbiekben többször is hivatkozni fogok. Sajnálatos módon - bár igérte a folytatást - 1945.évvel vége szakadt az időrendbeli emlékezésnek. Lustaságom és Dunci nagybátyám előrehaladott kora valamint, gyöngülő egészsége is közrejátszott, hogy a következő években aztán nem erőszakoltam részéről élete további alakulásának dokumentálását. Bár sok kérdésem lett volna még hozzá - kifejezetten az 1940-es, 50-es és a 60-as évekre vonatkoztatva a szülői,- családi viszonyokra koncentrálva - mi, miért és hogyan történt, hogy alakult az élete az érettségi, majd aztán később, már a felszabadulás utánig. Most már bánom, viszont akkor titkon azt gondoltam, annak az érának immáron fiai is ismerői lehetnek! Csalódásomra, érdeklődésem vajmi kevés eredményre vezetett. Nekik is kevés ismereteik vannak apjuk ez időszaki életéről, szüleivel való kapcsolatáról. Fájdalmamra, hiányos ténybeli tudásom miatt ezen lyukakat családi legendákkal tömködve és részben áthidalva folytatom majd Juhászék Ferenc fiának történetét a vélt leghihetőbb irányban a saját gondolatami által diktált módon és ütemben.

Az 1939. év őszének végére a megbolydult, háborús koalíciókba tagozódott Európában a harci készülődés már mindent felülír. Az ellentétes szövetségek tervek szövögetésére és mindent felülíró fegyverkezésre fordítják megtermelt javaik többségét, a polgáraikat az állandóan harsogó, magas hőfokú háborús propaganda tereli a megfelelően felfokozott irányba. Az Európa közepét uraló, az I. Világháború utáni kényszer-békeszerződésben megtépázott, vérig sértett Német Birodalmat fűti a revansvágy. Tengelyhatalmi vezető poziciójukban érzik az erőt önmagukban és nagyon magabiztosak óriási modern, felfegyverzett hadseregükben, alig várják az alkalmat, hogy kipróbálhassák, lecsapjanak.. A trianoni vesztett területek visszaszerzése már nem elég! Óriási hódító terveik vannak, a földgolyóbis minden irányában! Újabb és újabb területek szerzése, azok természeti kincseinek, emberi erőforrásainak megkaparintása, népek listázása és kedvük szerinti tisztítása, uralása. A cél világos: a világ újrafelosztása és új, nemzetiszocialista alapokon való alapokon való birtoklása...   

Ez az állig felfegyverzett hadsereg próbaképp keletre, a felkészületlen, leggyengébb, középkori felszereléssel bíró ellen tör és -csoda nincs - pillanatok alatt felfalja a lengyel államiságot. Miután diadalt arat, a német felsőbbrendűség megpihen és erőt gyűjt! De nem tétlenkedik! Szervezkedik! Teszteli az egyik fő elképzelését, elsősorban - szerintük a fő ellenségnek kikiáltott - a világ bajait előidéző zsidósággal szemben. Egy csuklómozdulattal, már korábban kieszelt, koncentrációsnak hívott "munka" táborokat hoz létre több tízezrek számára először az elfoglalt területeken nyakra-főre ahol csak tud. Utánpótlás bőven van! Túl sok is! Leleményesen szabadulnak meg tőlük! Aki nem alkalmas a rabszolgamunkára, arra nem pazarolják a golyót meg a hangos durranásokat, mint a hülye oroszok a lengyel tisztek tízezrével szemben. A mit sem sejtő átvert emberekre, nőkre, gyerekekre, öregekre modern módon, a nagy közösségi fürdőkben először a gázt eresztik, aztán a kemencék soraiban égetik őket. A megtermelt energiával, melegvizet előállítanak elő és fűtenek a táborban még élő, halálra éheztetett és dolgoztatott zsidó, cigány, szláv és más alantas faj, hadi-, politikai fogjok és egyéb hasznot hozó élőhalottak örömére. Óriási ötlet! Mindezt a mit sem sejtő robotoló szerencsétlenek és a világ tudta nélkül! Különösen, jól működő iparág lett ez, sok millió résztvevővel, nagyon kis költséggel. A világ meghódításának és megtisztításának kísérlete így kezdődött a náci elgondolás szerint 1939 végétől, 1940 elejétől kezdve. 

Kénytelen voltam pár mondat erejéig vázolni a szomszédban folyó harci cselekményeket és Európa állapotát, hogy megértsük milyen szigorodó körülmények között kellett teljesíteni v. Juhász Ferenc nagyapámnak a munkájában Miskolcon, mindeközben megóvva családját, gondoskodva gyermekei továbbtanulásáról, bár sejtve, hogy az elkövetkező 1940. év még cudarabb lesz. És nem csalatkozik, mert ez az előző még csak a kezdet volt! Új évtized kezdődik... de még nem is sejtik, hogy ami előttük áll, az a történelem legborúsabb, legvéresebb, legtöbb áldozattal járó, öt éves időszaka lesz... Amig véget nem ér! 

Bájos képpel kezdem az 1940 évet: ezen a januári verőfényes felvételen, mely a lassan kétéves Gálóczy Ildikó csöppséget mutatja nagynénje, Lena társaságában Pestszenterzsébeten az Attila utca 34. sz. alatti Mészáros házak udvarán, pontosabban Lajos öccse, Mészáros Béla háza előtti kövezett járdán. A háttérben Lajóék utcafronti házának részlete tűnik fel. 

Hitler "békeajánlatát" elutasító franciák és britek miatt a német hadvezetés döntésre jutott. Az 1940. május 10.-én Wehrmacht által indított, Franciaország ellen irányuló átkaroló hadművelet részeként a németek május 15.-re már legyűrték Hollandiát majd a Belgiumi sikerek után az Ardenneki áttörés megnyitotta az utat mind a La Manche csatorna, mind Párizs irányába. Június 14.-én elesett Párizs, majd június 21.-én Franciaország is kapitulált. Hitler megnyugodhatott és ismét a fő cél irányába, kelet felé, a csábos, kimeríthetetlen javakkal és természeti kincsekkel rendelkező Szovjetunió felé tekinthetett. A tervek már jobbára készen álltak, de a megelőző nyugati fronti átcsoportosítás miatt még egy év erőgyűjtés kellett a tettekig.

Május vége felé /az 1940. évet írjuk Hollandia, Belgium és Párizs eleste után/ a mindenről értesült Juhász házaspár, egy szép szombat délelőtt kirándul a közeli Szinva-patak medrét követve, A kövek között botorkálva is végtelenül elegánsak, Francin sötét öltöny, fehér ing, csokornyakkendő az elmaradhatatlan vállára akasztott fototáskával. Csibi felesége könnyű tavaszi, világos, harántcsíkozásu ruhában, derekára kötött fehér köténykével, öltözködéséhez illő fehér tavaszi cipőben. Bal karjában a ruhához illő pöttyös vászonkabátka, jobbjában sikkesen sétabottal stabilizálja helyzetét... Szeretni való patakparti idill, az elhessegetett, távoli háború árnyékában.

Dunci krónikája spártaian rövid: "1940 Miskolcon érettségi" mihez én sem tudok többet hozzátenni, gondolom szokásosan tavasz végén, május környékén játszódtak az egzámenek. /Számomra kicsit furcsa, hogy miért 20 évesen kerül sor erre. Akit érdekel és többet szeretne Dunci erről az időszakáról megtudni, kérdezze Juhász Péter fiát, aki ennek a tudásnak birtokában van/ Viszont a sikeresen letett vizsgáikat méltó módon ünnepli a nagyon jóképű Dunci a számomra még mindig ismeretlen barátjával, pezsgőbe fojtva. Ezután megérdemelt, önfeledt szórakozással töltik a kora nyarat a közeli Hernád folyó hűsítő vizeit is igénybe véve. Duncit az éppen "érett" nagyfiút itt látjuk a vadregényes folyó partján. 

Azon a nyáron Akarattya is nagyon hangsúlyos helyet foglal el. Már koranyáron elfogadja a család Mészárosék meghívását, örömmel töltik együtt az időt. Kirándulnak, hajóznak a Balatonon, Tihanyt látogatják, középosztálybeli úri érzetet keltve, amerre járnak. Itt most éppen megpihenve gyönyörködnek a jellegzetes perspektívából szemlélt híres tájban.A már jól ismert '940. júliusi Tihany-Füred körutazás következő ikonikus képe! Nem győzöm csodálni a fotóst a tökéletesre sikerült koreográfiáért.

Ez még nem minden! Megpihennek Füreden egy árnyékos padra telepedve. Ki gondolná, hogy a nagylány és az érett fiatalember közt ülő világos ruhás hölgy az édesanyjuk. Fiatalos, vonzó és nagyon csinos. A pad szélén Lena húga ül. Minhárom hölgy a bal lábát fonja a jobbra, Dunci ellenkezőleg. A sormintából csak a közöttük jelvényes bocskai sapkában virító 10 éves Imre gyerek lóg ki. A kép különlegessége a két nővér azonos cipője 

A nyári szünidő éppen csak elkezdődött az akarattyai ház máris megtelt a Juhász rokonsággal, no meg Lena Mária húgának Imre gyerekével, többen el sem férnének.

A szép nyárba belefér egy kis örömködés: Edina lányuk és Imre unokaöcse felmászik a Köztársaság utcai "Feleségem Akarattya" elnevezésű ház mellett nagyjából 3 méterre épített, talán 4x5 méteres konyha, étkező, speiz kialakítású, kis ablakával az utcai kapura kilátást biztosító, lapostetős házikó tetejére. /erre Péter unokatestvérem hívta fel a figyelmemet, amit örömmel vettem és javítottam/.  A nagylány felül a kéményre, arcát a nap felé fordítva fürdőzik, az öcs lazán támaszkodik, mindez egy bekúszó gomolyfelhő előterében és a cseresznyefa lombjainak keretezésében. Nagyapám meg élve a különleges lehetősséggel az udvarról "lekapja" őket, az utókornak is örömöt okozva. 

De, ne maradjunk idén sem strandoló szeretteink képe nélkül! Lajó vitorlása előtt felsorakozott fürdőző csonkacsalád: Imre, Edina, Margit nagyanyám, és Erzsébet (Pipus) nővére. A hölgyek domborodó bájai a mai napig izgatóak! Háttérben a híres akarattyai magaspart, előtte az a gyönyörű, vissza nem térő emlékeket idéző sűrű nádas látszik, ami előtt 20 évvel később győzedelmes, óriási fejpárbajokat vívtunk egy csapatban Feri unokatestvéremmel éveken keresztül.

Egy hűvösebb nyári vasárnap délelőtt a szűkebb családot ismét a zöldellő, hagyomány szerint, országunk történelemformáló Rákóczy szilfájánál találjuk. A felvételt készítő kompozíciója tökéletes! A szereplők megjelenése és ruházata magáért beszél, a kép háttere nemkülönben! Nem is kell több magyarázat ehhez! Ez volt 1940 nyara Balatonakarattyán. /A kép szerkesztése közben olyan érzésem támadt, mintha egy angol nemesi családot látnék a híres Epsom Derby futama idején/

Tudom, hogy ezen a pici képen nem sokat láttok, a szereplők alig felismerhetőek, de a képre való kattintással megelevenednek és jól láthatóvá válnak a - szépen öltözött, láthatóan egymást szerető, kedélyeskedő - rokonaink, akiket mindnyájan ismerünk. Elegáns, úri mivoltuk nem hagy kívánnivalót maga után. 

Aztán az 1940. év augusztus nyárutójának derekára véget érnek az akarattyai nyári lazulások, a Juhász család megmaradt tagjai is búcsúznak a Balatontól, visszatérnek miskolci otthonukba.

Egy utolsó, akarattyai  fázós, búcsúzós délután képe. Mindenkit ismerünk jobbról-balra, középen a közel 3 évéhez közelítő Gálóczy Ildikóval együtt.  

Hazatérve, otthon Miskolcon, aztán mindenki elfoglalja kijelölt helyét, kezdené a beilleszkedést az új szezonra, mikor már régóta várt, ám mégis meglepő, sorsdöntő hírek érkeznek. A tengelyhatalmak, a Harmadik Birodalom és Olaszország 1940. augusztus 30.-án hozta meg döntését Bécsben /második bécsi döntés/ a magyar–román területi vita ügyében, mely szerint Észak-Erdélyt Magyarországnak juttattja. Ez véreink visszatérése mellett /ami mintegy 2,5 millió fő/ további 43.000 négyzetkilométer területgyarapodást jelent a csonka országnak. A visszacsatolandó terület megszállása és elfoglalása több százezer katonával szeptember 5.-én kezdődik és egy ilyen helyzetben helyi atrocitásokra mindig számítani kell. Az inváziós hadsereg benyomulása mellett kelet-magyarországi rendfenntartó erőkre is óriási feladat hárul. Nevezetesen a közbiztonság fenntartása és a rend biztosítása, a minél békésebb átmenet érdekében. Ebből következően v.Juhász Ferenc detektívfelügyelő a rendőrség detektívcsoportjának vezetője is nagy nyomás alá kerül .A benyomuló csapatokat követve már másnap útnak indulnak rendőrségi autóbusszal. Máramarosszigetre vezénylik szolgálatra az általa választott négy detektív és őt rendőr társaságában. /bővebben írtam erről "A detektív" c. részben és középtájon megtaláljátok a csoportról készült autóbuszos képet/. 

Több hét hivatalos távollét után a címszereplő nagyapám visszatér Miskolcra, de már tudja, hogy - mivel megtette a kötelességét a visszacsatolt területek ügyében - nemsokára lejár az ottani mandátuma. Készülődik valami - konkrétumot még ő sem tud - ami a déli határ közelébe szólítja szaktudását. Aztán jön a parancs: állomáshelyét családostól Hódmezővásárhelyre helyezik át, 1940. december 20.-i kezdéssel.

Az előző részben feltett költözködési kép mellett egy másik felvétel is készült, ami itt látható. közel azonos jelenet: bútorokkal töltik a hatalmas szállítókocsit nagyapám vigyázó felügyelete mellett. A földszinti nyitott ablakok árulkodnak a nagy sürgés-forgásról, ami Edina lányuknak is tetszik. Gondolom, nem ezzel a lóvonta batárral indultak útnak! 

Összegyűlnek mindahányan mégegyszer a Dériné u. 2. sz  ház belső udvarán a későőszi délelőttön. A négy Juhász, a 48 éves nagyapám kalapban, sötétkeretes csontszemüvegben, a 42 éves nagyanyám fehér blúzban, nyitott, szürke kardigánban, a 20 éves, önbizalomtól duzzadó, szürke öltönyös, nyakkendős Dunci nagyfiú és a 16 éves filigrán, fázós Edina leányuk átmeneti kabátjában, meg a két házvezetést segítő asszony. Az éles fényben nem túl boldogan, bizonytalanul, hunyorogva néznek a kamerába. Drága nagyapám, akit már fiatal korában nagyon próbára tett az élet, aminek aztán szép fokozatosan az egészsége látta a kárát /az I. Világháború borzalmai és nélkülözései minduntalan visszaköszönve/ nagyon vézna és nem néz ki valami jól, erős botjára támaszkodik és szinte a nehéz, meleg télikabátja tartja egyben ezt a sokat átélt családfőt. 

Kép címe "Úton Lillafüred felé 1940 ősze"  Én inkább azt mondanám:  Búcsú Miskolctól. Anya és fia.

Juhász Ferenc nagyapám a 4 év szolgálatát letöltve, már az előre elköltöztetett bútorait és családját követve december közepén érkezik a déli határszél-közeli Hódmezővásárhelyre. Új otthonuk berendezését és részbeni belakását követően aztán 1940. december 20.-án veszi fel a munkát. A híres, nagy respekttel rendelkező felügyelő érkezése valódi megtiszteltetés a helyi rendvédelemnek. Rövid bemutatkozó látogatás és a családjával töltött, meghitt karácsonyi ünnepek után vJF nagyapám 1941 január 1.-én áll ténylegesen munkába.. Mindenki számára világos, hogy áthelyezését a várható újabb külpolitikai, döntő fontosságú fordulatok teszik szükségessé,

Távolabbi családi vonatkozású hír és kép érkezik, Ferenc Gizella nevű húga részéről. Az 1941. március 8. -án keltezett fotó a 46 éves sz. Juhász Gizellát /Lendvai Gyula feleségét/ és két gyerekét, a 15 éves Pubit /Gyulát/, a 10 éves Olgicát láttatja. Sajnos az 1924.-ben elsőszülőtt, de korán elhalt Gizellát nem örökítették meg számunkra.

A jobb oldali kép a 27 évesen Lendvai Gyulához nőül ment Gizellát és férjét mutatja. A csodaszép, kívánatos Gizella és párja szép életet élnek szeretetben és három gyermeknek adnak életet, melyből kettő éli meg a felnőttkort. Sajnos a beteges és korán meghalt Juhász Gizellával már többet nem találkozunk!

Az Európa déli irányban kacsintgató Harmadik Birodalmi mozzanatok az 1941. év elejére lendületet vesznek és már konkrét elképzelések irányba mutatnak. A német inváziós Délszláv törekvésekkel összhangban a honi revizionista célokért küzdő politika sem akar lemaradni semmi jóról, pláne a németek farvizét lovagolva. Pár nappal az elsöprő német déli benyomulás után 1941. április 11.-én Magyarország is becsatlakozik és megkezdi villám hadműveleteit, amit a már térdre kényszerített ellenfél ellenállás nélküli helyzetének köszönhetően három nap alatt be is fejez!  Óriási bravúr! A "Délvidék felszabadítása" Bácskával és Drávaközzel együtt újabb 11.601 négyzetkilométer visszacsatolt területgyarapodást és 1,14 millió lelket jelent Mária országának. Ideiglenesen! 

Nagyapám detektívfelügyelői minőségében teszi a dolgát a zökkenőmentes átmenet érdekében. Ami a zökkenőmentességet illeti, tudjuk nem így történt. A szerb ellenállók, csetnik nacionalisták kíméletlen elbánásban, néhol vérengzésbe torkollt akciókban részesültek a magyar megtorló különítményektől. Az I. világháború után a területre betelepített dobrovoljác szerbek visszatelepítése azonnal megkezdődött, akik maradtak, azokat öt internáló táborba tömörítették Bácska területén. Mindehhez a hisztériához szervesen hozzájárult a magyar sajtó túlhevített csetnikellenes propagandája, amely döntő szerepet játszott a cselekményekben. /Aztán, később az elvesztett II. Világháború és a hamarjában újra elvesztett csatolt területek utáni 1944 késő őszén kezdődőtt délvidéki megtorlás aztán már igazi szerb, kíméletlen módra történt, többszörösen megbosszulva a sérelmeket! Becslések szerint, talán 80.000 magyar ajkú áldozattal!/ Nem vagyok biztos benne, hogy erre a rövid időre megérte-e ez az óriási veszteségekkel járó délvidéki pillanatnyi kaland!

Viszont ezekhez  vitéz Juhász Ferenc detektívfelügyelőnek vajmi kevés köze volt! Sodródott a történelemmel, csak egy porszem volt a gépezetben,a rend, a közbiztonság védelmére esküdve, rajta nem múlott semmi gonoszság! Gondolom belülről, ha egyáltalán volt tudomása róla, elborzadva szemlélte a körülötte lévő világ alaljasulását. Ami később lassan nyilvánvalóvá is válik!

Aztán eljőn ismét a nyár, 1941 nyara és ha akarjuk-ha nem, újra Akarattyán a - mondhatni - családi nyaralóban találja a kiterjedt rokonságot. Hosszú évek óta a gyermektelen Mészáros házaspár villája szolgál a Sziklai lányok nyári, családi, vakációs terveinek fókuszában. Ők - a tulajdonos Mészárosék - pedig nagy szeretettel, az  örömteli együttllét várakozásának hevében élik meg a sóvárgott, rokoni találkozást.

Hogy képben legyünk: ez a nyári, vakációs, örömteli családi balatoni együttlét a Délvidék 1941. április közepi visszacsatolásának mámora után történt. Ugyan nem sokáig örülhettek ennek a restaurációnak, mert kisvártatva elszabadul olyan pokol keleten 1941. június 22.-én, mely az emberiség tőrténetének legmeghatározóbb, tömegpusztítóbb tényezője lesz. A náci Németország az említett ominózus napon elég erőt érezve önmagában, behetol a Szovjetunió területére minden létező és felhasználható eszközével, emberanyagával. Ezzel kezdetét veszi az emberiség történetében a minden javakat felörlő, legtöbb emberéletet követelő II. világháború!

Itthoni szeretteink ugyan értesülnek a hírekről, azonban mivel, egyrészről szövetségeseink akciójáról van szó, másrészt vakációs időszak van, próbálnak nem tudomást véve kikapcsolódni. Egyelőre jól teszik...

 Az elmaradhatatlan és fél évtizede levakarhatatlan, kamera közeledtét mindig megérző, 11 éves hipermozgásos Imre az árbócot támasztja, előtte anyja, a hajóban ülő Ildikó 3 éves lányával. Mészárosék Edina, szeretett unokahúgukkal csodás hármast alkotnak mindkét képen. A meglett hölgyek bájai és a vízben térdeplő, majd a másik képen feleségéhez símuló, negyvenes éveit élvező Lajó teszi felejthetetlenné ezt az idillt. Itt az alsó képen azonban Edina néz a távolba az árbócnak támaszkodva a szakadék löszpart hátteréből. Vajon milyen jövőt lát? A többiek a hajóban ülnek, Lajó kivételével.

Aztán ez a fürdőző hatos mégegyszer! Most vitorlás nélkül! Belemerülve a térdig érő, simogatóan langyos, akarattyai Balaton selymes fövenyű lágy vizébe... látni, hogy az milyen jótékonyan fedi az éltesebb Sziklai lányok bájait, már-már kívánatos módon. Balra Marcsa a két gyermekével jobbra a Mészáros házaspár Edinával. Imre továbbra is a házi Belzebúbot hozza.  A kérdés továbbra is ott motoszkál bennem: ki készítette ezeket a képeket?

Az előző fekete-fehér képeket a mesterséges intelligancia színezte, viszont az alsó, balatoni mártózást más programmal készítettem. Itt Edina fürdőruhája kékszínű, a víznek és Lena kendőjének is más színe van. Nem tudom eldönteni innen 83 évvel később, melyik a valós, csak Imre formája az állandó!

Miközben a család egy része a Balaton selymes vízével kényezteti magát, addig az ország másik végén a Juhász familia Hódmezővásárhelyen ragadt maradéka megmutatja, hogy másképp, hasznosabban is lehet tölteni a nyarat. Nyugalomban, békében! Csibékkel, Csibivel! Nem bírtam kihagyni ezt a poént! Röhögni szabad, csak ne hangosan! Semmi bántó szándék nem vezérelt, csak egy pillanatnyi derű. ebben az amúgy is szorongató világban.

Még egy kép talán belefér az emlékezetes 1941-es nyári sorozatba. Érdekessége az Edina körül legyeskedő három korabeli, jóvágású facér, éppcsak férfinak nevezhető fiatal ember

Fentebb említettem, az 1941. június 22.-i dátumot, amely örökre nyomot hagyott az emberiség történelmében. Ezen a napon indul meg az a véres, óriási méretű, a náci németország által generált, pusztító kataklizma, melynek örökségét a mai napig viseljük. Talán kevesen tudják, hogy a magyar kormány a német támadás másnapján (1941. június 22.) megszakította diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval. Négy nappal később 1941. június 26.-án ismeretlen, felségjel nélküli repülőgépek bom­báz­ták Kassát és környékét, a három gép támadása 32 halálos áldozattal járt. Ez kapóra jött a magyar politikának - hacsak nem megrendezett akcióról volt szó - amely szovjet támadásnak tar­totta az akciót, ezért Horthy és Bárdossy, valamint a katonai vezetők Magyaror­szág hadbalépése mellett dön­­töttek. Június 27.-én reg­gel a magyar /nevetséges/ légierő a kassai bombázásra válaszolva megtorló akciót hajtott végre szovjet területen. Ezzel Magyar­or­szág is beállt a Szovjetunió ellen háborút folytató országok sorába. Szóval, letettük a voksunkat! Igy kezdődött egy nagyon-nagyon rossz véget ért hosszú vesszőfutás, amely megypecsételte - megpecsételi - sorsunkat az eljövendő sok évszázadra. Soha semmit sem tanultunk hibáinkból! MIndig volt-van valaki aki kakas akar lenni ezen a periférián és kénye-kedve szerint irányítja ezt a tudatlanságban tartott szerencsétlen népet, egyre távolodva Európától a civilizált világtól Ez az igazi magyar átok! 

A fenti, apró, de szükségszerű történelmi eszmefuttatás után térjünk vissza szeretteinkhez. A háború közvetlen szele még nem érte el hazánkat. Akármennyire is jól értesültek, nem éreznek  változást az életük folyásában.

Még egy kép talán belefér az emlékezetes 1941-es nyári sorozatba. Érdekessége az Edina körül legyeskedő három korabeli, jóvágású facér, éppcsak férfinak nevezhető fiatal ember  Az akarattyai nyár megmutatja egy másik aspektusát is, mégpedig Edinát - gondolom - az ott nyaraló rajongó, fiatal, férfikoszorú figyelmétől övezve, a karbafont kezű, gyanakvó tekintetű Imre által mustrálva. Lena a mosolygó, de veszélyes és mindenre vigyázó gardedám, kinek figyelme az összes nem oda való dologra kiterjed. A vízben mellközépig eltmerülő másik, fehérbőrű hölgy ismeretlen számomra, talán valamelyik fiú hozzátartozója. Istenem, már csak mi élvezhetjük ezt a számukra soha vissza nem térő csodás, rögzített, megfagyott pillanatot. Őrizzük meg emlékezetünkben. Bár a kérdés még mindig ugyanaz: ki állt a kamera mögött?

A gyönyörű, szép emlékekel bíró akarattyai nyárból Edina lányuk hazatér egy kis csapattal - Lenával és naná, Imrével - együtt szüleihez, Hódmezővásárhelyre. Ez nagy változatosságot és örömöt okoz Juhászéknak, természetesen fölbolydítva ezzel  a család álmos életét. A nyárnak még nincs vége, az augusztusi hőség vízre hívogatja a felüdülni vágyókat.Ami nem is jelent olyan nagy kihívást, mert az 1930-ban átadott termálvízes, nem szokványos, kirívóan nagymedencés strandfürdő-komplexum szinte a belvárosban volt szemben a városházával. Homokföveny talaja természetes strand érzetét kölcsönözte a látogatóknak. A késő délután készült képen azért feltűnően látni, hogy Margit nagyanyám nem sok időt töltőtt napozással azon a nyáron. Árulkodik a ruha által takart vakítóan fehér bőre, ellentétben Edinával és Imrével.

Hűsítő fürdőzés után jól esik egy kis délutáni összcsaládi pipizés a kertes családi ház udvarán. Margit nagyanyám kezében dédelget egyet, a többi a vályúból kapkodja a magot. A karéjban ücsörgők meg feszülten figyelik a humoros akciót, a falhoz támasztott biciglivel együtt.

Részben fellebben a titok a rejtélyes kameramanról aki nem látszik /nem látszott/ a felvételeken. Ezáltal bizonyosságot nyer továbbá az is, hogy Vásárhelyre a szülőkhöz látogató kis csapatnak Dunci katona is tagja volt. Az alábbi képet többekkel együtt Edina fényképezte azidőtájt a lakásban. Róla, többek között, tudni kell, hogy műszaki érzékkel, politechnikai ismeretekkel mindig hadilábon állt - ellenkező családi indíttatása dacára - az énekléssel és annak iskolai oktatásával egyetemben. De sokat cukkoltuk fiatal korunkban... és ő is szívből nevetett velünk. Azonban különleges rajztehetséget örökölt! A vásárhelyi családi otthon belsejében készített képek talán igazolják a mondandómat!  Ó, be szeretni való, még így is!

Míg Juhászék otthon a csirkéket dédelgetik, addig a júniusban indított, keleti birodalom elleni háború tovább eszkalálódik és már mi magyarok is részt kívánunk venni benne. Az 1941-es nyári hadjáratban a Kárpát-csoport 45 000 katonája, közöttük a legjobban felszerelt gyorshadtest indult a Szovjetunió ellen. A gyors­hadtest mintegy 1000 km-t haladt előre, közben súlyos har­cok­­ban elvesztette szállítóeszközeit, nehézfegyverzetét és sze­mé­lyi állo­mányának egy részét. Ilyen bíztató előjelekkel indult számunkra az igazi hadakozás.

Az angol kormány november végén ultimátumban jelezte, hogy háborús oknak tekinti, ha a magyar kormány egy héten belül nem vonja ki csapatait a Szovjetunióból. Mivel magyar részről nem tör­tént semmi, december 7-én beállt a hadiállapot. Néhány nap múlva, Pearl Harbor-t követően Németország és Olaszország nyo­má­ban járva hadat üzentünk az Egyesült Államoknak is. Ettől a komoly fenyegetéstől aztán annyira beszart a nyugati világ - Amerikáról nem is beszélve - hogy 1944. június 6.-ig partra sem mertek szállni a francia atlanti térségben. A bolha ijesztgetése megállította az elefántot!

Eltelt a nyár, nagy örömükre az egész családot összeterelő nyár. Aztán ki-ki visszatér köteleségéhez, Dunci folytatja a számvizsgálói, nagyon fontos tanfolyamot, Edina a tanítóképző iskolát. Dunci kaszárnyalakó, Edina továbbra is anyai nagyapja Bakáts-téri iskában található szolgálati lakásában lakik és onnan jár be a nem is túl messze lévő iskolájába. Az otthon /Vásárhelyen/ maradt szülők kettesben, csendesen élnek a Horthy Miklós úti villasor 72. sz. kertes házában. Detektívfelügyelő nagyapámat lekötötte a hódmezővásárhelyi közbiztonság felett éberen őrködő, lelkiismeretes munkája, és óriási tapasztalata segítette, hogy sikeres legyen benne. Margit nagyanyám ellátta a háztartást, gondoskodott férjéről és esténként pedig kettesben hallgatták az akkori kor egyik technikai vívmányát, a rádiót. Ami a fenti baloldali képen éppen ott lapít a háttérben. Kinagyítom és kiszínezem! A háttérben az a fehér, kör alakú skálával rendelkező fekete doboz a főszereplő.

Az ősz egyik érdekessége, hogy 1941. november 9.-én országosa is bevezetik - bal irányról váltva - a közúti jobboldali közlekedést. Lassan egységesedik Európa, Anglia kivételével ez ügyben. Nagyon helyesen!

A hatalmas lendülettel rajtoló új világháború első éve lassan végéhez közeledik óriási hóditási eredményekkel Afrikától Párizsig és majdnem Moszkváig, siker-siker hátán. A világ még alig ocsudik a német gőzhenger nyomása alatt, ami a támadó hódítókat persze nagy önbizalommal látja el. Jaj annak, aki nem tagozódik a tengelyhatalmakhoz, a Berlin-Tokió-Róma háborús szentháromsághoz!

Ott az ország vásárhelyi perifériáján szerencsére még viszonylag csendesen, nyugalomban telik az idő. Juhászék kettesben így fordulnak rá az 1942. évre. Dunci közben sikeresen befejezi a háború közepette a számakármi-képző egy éves budapesti szanatóriumi sóhivatalt. Majd innen karpaszományos zászlós tiszti előléptetéssel, bevallása szerint, Szegedre vezénylik, véletlenül éppen Hódmezővásárhely közvetlen szomszédságába. Ő is tudatában van, hogy ennél jobbat egy huszonéveit taposó fiatal férfi nem is kívánhat magának. Az ő szavaival, csak ismételni tudom: "Csak délelőtt dolgoztunk, esténként bárokban itt-ott, ki-ki a babájával-párjával mulattuk az időt. Soha nem múló emlékek - csodálatos tavasz és szerelmetes nyár volt" Éppen az 1942. évet írtuk!

 A nyár kezdetével megélénkül a forgalom Juhászéknál ott a határszélen. Mindenki örömére Dunci közeli "elfoglaltsága" lehetővé teszi a szabad mozgást és él is vele. Edina a szemeszter végével most Akarattya helyett Hódmezővásárhelyt választja. Amit jól is tesz, mert nagy csapat fiatal ismerős gyűlik össze a nyári örömök közös élvezéséhez vízen és szárazon. De beszéljenek helyettem a képek.

 Hódmezővásárhely városközpontjában a nemrég felavatott első világháborús emlékmű - Pásztor János alkotása 1938-ból klikk a képre - előtt fényképezi Dunci ezt az elragadóan szép képet. A kép hátoldali címzése "1942 nyara Imre, Gyöngyi, Edina" Gyöngyit eddig ugyan nem ismertük, de még többször találkozunk vele a nyár kapcsán. Duncihoz közelállónak gondolnám.

Aztán - kiegészülve még pár ismerőssel - a közeli, patkó alakú Atkai-Holt-Tisza ág a cél, amelynek déli része viszonylag sekély és kis méreténél fogva gyorsan melegedő, kellemes víz. Lágy esésű árnyékod adó fás, homokos fövenyű partja szinte hívogatja fürdőzésre az arra vágyókat. Megérkezik a kis társaság és fürdés előtt csinálnak egy képet magukról. Még ruhában.

Ezen a fekete-fehér eredeti, de javított felvételen igazából a két szélső és a középső szereplő ismert. Az újdonsült barátnőt, Gyöngyit Dunci fedezi illedelmesen hátra kulcsolt kézzel. Alig várják, hogy levetkőzzenek! Nem sokat teketóriáztak, hamar ledobták a ruháikat. Aztán még négyen hozzájuk csapódtak és így alakult ki az alábbi 12 szereplős csoportkép.

Az Atkai-holtág partján a vidáman kamerába mosolygó társaság. Fiatalok, örülnek egymásnak és a nyári szabadabb életnek, az együttlétnek. A kompozíció középpontja Edina, aki új fürdőruhájában láthatóan barátnő-hódolókat gyűjtött maga köré. Az egyik belekarol a másik mellette álló a kezét fogja, de a többi is hozzá helyezkedik. Mindnyájan végtelenül csinosak, szépek, kívánatosak. A kornak megfelelő szép, divatos fürdőruhájukat, mely kiemeli nőiességüket, büszkén mutatják és láthatóan jól érzik magukat benne. Dunci is oldottabb már. Odasimul Gyöngyihez és vállára tett kézzel vonja magához. A guggoló, barnára sült, gólyalábú Imre évről-évre fejlődik és komolyodik, bár a füle még mindig vitorla. Egy méterrel arrébb a holtág vize hivogatóan nyaldossa a lábukat, a puha, bársonyos, homokos parti föveny pedig csiklandozva simogatja a talpukat.

Rendkívüli kép 1942 nyarából. Egy Vásárhely környéki kerékpáros kirándulás vidám mozzanatai. Az álló képen Dunci barátja, tán katonatársa áll tipikusan bajor, nadrágtartóval kombinált, rövid bőrnadrágban - megjegyzem tíz éves korom körül nekem is volt ilyen és eléggé unkomfortos volt - hozzásimuló, sötét hajú barátnőjével és szintén belékaroló Edinával. Dunci fogja össze az övéit, természetesen Gyöngyivel és a bocskai sapkában tetszelgő  Imrével együtt. Jobbra egy kirobbanóan jókedvű, fűben ülő, képzeletbeli csónakos kalandtúrán résztvevő boldog társaságot látunk, a csónak végén a hangadó, bohóckodóan kedves Duncival. Ó, be szép csodás idők! Szinte kívánjuk, hogy részesei legyünk!

A sokkoló világháborús hírek befagyasztják Juhászék mindig aktív fotoapparátjának az exponáló gombját. A család visszahúzódik feladatai közé, ki-ki a maga területén és próbálnak megfelelni a kihívásoknak, mind tanulmányi, mind katonai elemző, mind detektívfelügyelői, mind háztartásbeli mivoltukban. Eltűnnek az év hátralévő részében. De nem veszítjük el őket szem elől!

Nagyapám a vásárhelyi kiserdőben tett séta közben...

Sok minden történt a kiterjedt világháború legaktívabb évében 1942-ben. Eleinte a tengelyhatalmak akarata és katonai ereje érvényesült a Szovjetunióban, Afrikában és a Távol-keleten, de aztán lassan, de biztosan megfordulni látszódtak a trendek, elindult a szövetséges "gőzhenger" hihetetlen gazdasági és átállított termelési kapacitással. Az év végére megállították a német előrenyomulást Sztálingrádnál, októberben az angolok El-Alamein közelében áttörték a német vonalakat, és a távol keleten az amerikaiak szigetről szigetre foglalták vissza a korábban Japán által megszállt területeket. Azt azért el kell mondani, hogy az 1942-es tél volt az évszázad leghidegebbje. A mínusz 40 fokos hidegre nem lehetett felkészülni egy hadakozó közép-európai országnak távol az anyaföldtől. Már kifejezetten csak a hideg ezrével szedte a gyengén öltözött, felkészületlen áldozatait. Ezekre a rossz hírekre és baljós előjelekre fittyet hányva a német hódítás területén felállított haláltáborokban a zsidók és egyéb alantas fajok iparszerű népírtása teljes üzemmel folyt. 

Az 1942. év tele nagy változásokat hoz Juhász Ferenc és a család életében. Na, nem a farkasordító hideg, hanem olyan lépésre szánták magukat, amit még sohasem tettek. Kényszerűségből szétválnak. De ne értsétek élre! Nagyapámat 1942. december 1.-től áthelyezték Csongrádra. Itt egy kisméretű - ma úgy hívják, stúdió - lakást kapott ellátással, ami éppen csak fedezte a szükségleteit. Több ember és az ingóságok elhelyezésére alkalmatlan. Ekkor úgy döntöttek, hogy Margit nagyanyám ideiglenesen költözzön fel Budapestre édesapjához a Bakáts térre a bútorokról majd később gondoskodnak.

A csongrádi kiküldetés tiszavirág életűnek tünt, mert három hónap múltával 1943. március 9.-én átvezényelték Budapestre a főkapitányságra. A Bakáts-téri iskolatiszti lakásában élnek Juhászék immáron mind a hárman. Fellélegeznek amikor 1943. május 1.-én átköltöztek a VIII. kerületi Bezerédy u. 4. sz. II. emelet 1. ajtó, frissen kiutalt bérlakásukba. Ez a lépés később aztán minden bajnak a forrása lett!

Budapest, mint egy felbolydult méhkas. Egyre másra érkeznek a rossznál is rosszabb hírek.a háborúról. Az erőre kapó ellentámadás most már megállíthatatlannak tűnik. Sorra foglalják vissza elvesztett területeiket a szovjetek. és nem állnak meg. Tetézi a dolgok állását, hogy a német-olasz csapatok kapitulálnak Észak-Afrikában, július 10.-én a szövetségesek partra szállnak Sziciliában, július 25.-én megbukik a déli pojáca Mussolini, és november 8.-án Olaszország feltétel nélküli fegyverszünetet kér. Ha mindez nem lett volna még elég november 28.-i teheráni konferencia pecsételi meg a sorsunkat és tovább fokozza rémületünket. Ott az akkori világ három legnagyobb hatalmának résztvevője dönt a nyugati front beindításáról és a világ háború utáni újrafelosztásáról. Innen már nem volt visszaút, csak minden erővel tovább folytatni a háborút... vagy átállni! Ennek a lehetősége felmerült, de a kiugrási kísérlet nem járt sikerrel. Olyannyira nem, hogy október 15.-én lemondatták a Kormányzót, tulajdonképpen házi őrizetbe került és a hatalmat kénytelen volt átadni Szálasi Ferencnek. Ezzel kezdetét veszi a rövid, de nagyon vérengzős, brutális nyilas uralom, mely célja a totális háború folytatása és kifejezetten a magyar ajkú lakosság megfélemlítése és a gyanúsnak vélt elemek felkutatása és kiírtása volt. Legordasabb lelkű, legbestiálisabb bűnözők élték ki szadista hajlamaikat, röhögve nagy bátorságot érezve minden áldozatukkal szemben a puska innenső oldalán. A sokat nélkülözött, szenvedett szerencsétlen magyaroknak már csak ez hiányzott... Innen nem volt visszaút! Zuhantunk a szakadékba! Várva a becsapódást. Ami hamarosan el is jött.

E fenti szomorú kitérő után térjünk vissza békésebb családi vizekre...

Döbbent csöndben van a család, mindenki végzi kényszerű dolgát, tehetetlenül nézik a rohanást a végzetünk felé. Főleg családfenntartó nagyapámra hárul nagy felelősség. Nyugalomba vonult egy időre és alszik a fényképezőgép... De, ne búsuljunk, a közelgő 1943-as évre újra megelevenedik. Ami ugyan nem a bekövetkező öröm időszakát jelenti, hanem pusztán a túlélés követelménye! A megfordult világháborús trend ellenére a tájékozott Juhász gyerekek élik fiatal, egyszeri életüket a legjobb lehetőségeik szerint.

Az 1943.-évet írjuk. Meglepően sok kép készült ebből a fiatalság adrenalinnal fűtött időszakából, főleg Edina lányuk vonatkozásában. A harmadik tanítóképzős szemeszterét folytató 19 éves nagylány képei árasztják el a fotóalbumunkat, Alig vagyok képes válogatni a csodás életjelenetekből, képekből! Mindenesetre kísérletet teszek rá.

A tanítóképzős Edina Márta barátnőjével és két kedves fiatal emberrel egy hűvös, nyáreleji napon, pontosabban 1943. június 18.-án, négyes baráti társaságban kirándulnak a budai hegyekbe. Több fénykép is készül az erdőben, mindegyik kedves! 

Az útba ejtett erdei vendéglő két félig ürített söröskorsó társaságában találja vendégeinket, kik alig elfojtható örömmel vígadnak egymás között egy jól sikerült poénon.

A 

harmadik évfolyamukat taposó tanítóképzős lányok már elég képzettek ahhoz, hogy kihelyezett üzemi - akarom mondani - tanítói gyakorlaton vegyenek részt egy kijelölt iskolában. Beöltöznek fehér köpenybe, hogy kellő komolyságot és nyomatékot adjanak tevékenységüknek, Márta még nevének kezdőbetűit is szíve fölé hímezteti. Óraközi szünetben cserélik ki a tapasztalataikat a ragyogó tavaszi napsütésben már nem olyan kicsi, érdeklődve figyelő nebulók karéjától övezve.

Júniusi hűvös napok után jön a nyár. Ha nyár, akkor újra Akarattya! Már lassan eltűnik a bábásodó nagynéni, a felnőtt lány tudja mit csinál, nem szükséges a folyamatos kontroll. Járnak a strandra csoportosan az egykorú lányok állandó fiatal fiúkból, férfiakból álló csapat vigyázza őket és lesi minden mozdulatukat, kívánságaikat ugrásra készen. A lányoknak tetszik ez és élnek is az előjogukkal. Folytatódik a jól ismert örök játék!

Akarattya majdnem üres. Lajó aktívan dolgozik, nagyon elfoglalt, ő vezeti a Budapesti Nagyvágóhídat csak hétvégén van lehetősége a Balatonra vonatozni. Edina az egyetlen vendég és Lena még örül is a társaságnak. A Juhász Ferenc és felesége, akik most az ország másik szegletében élnek és dolgoznak, már két éve nem voltak rokonaiknál.

Bizonyos szempontból érthető is, az ország még nem heverte ki a 1942 téli sztálingrádi veszteséget. A 200 ezer fős magyar hadsereg odaveszett majdnem teljes egészében. Micsoda, alig felfogható vesztesége egy ilyen piciny országnak! Hány anya, apa, feleség, gyerek és rokon várta hiába szeretteit vissza, tudva, hogy jó esetben egy gödör alján végezték. Aki nem ott, azt a gyilkos orosz tél ölte meg a visszavonulás idején. Akinek némi szerencséje volt az szovjet hadifogságba esett, amiben szintén nem volt köszönet. A kényszermunka táborokat sem sokan élték túl. Jóval a háború befejezése után csak az akkori hadsereg elenyésző töredéke tért csak haza. /Azért nekem volt szerencsém egy ilyen túlélőt megismerni és vele együtt dolgozni 1978-ban. Megérdemli, hogy a neve is fennmaradjon: Molnár Andrásnak hívták a Díszműbőrgyár kikészító részlegének művezetője volt. Közös Szovjetunió-beli múltunk okán rengeteget mesélt a hadifogsága alatt a távoli uránbányában töltött időszakáról/

De mindez a váratlan fordulat a németek részéről csak az első korty volt a keserű pohár ürítése elején. Közeledik a nyár és egy sorsfordító, háború menetét megváltoztatható csata körvonalazódik, amely a történelembe "Kurszki tankcsata" néven vonul be. Hiteles híradások szerint minden harcban álló fél minden rendelkezésre álló erőt mozgósít és összevon: "1943. július 5-15 között 6 ezer tank feszült egymásnak, több ezer löveg és repülő, több mint 3 millió katona vívta a kurszki tankcsatát" Ezek a számok emberi ésszel felfoghatatlanok. A szemlélőnek már-már olyan érzése van, hogy nem számít a veszteség győzni kell. A szovjet hangyaboly bármi áron mindent felfal és mindenen átgázol. Aztán megtörtént, ami várható volt! A szovjetek minden tekintetben kihasználva emberi-, és anyagi számbeli döntő fölényüket elérték, hogy a mennyiség diadalmaskodjon a minőség felett.. Ilyen egyszerű! A 20 millióra becsült világháborús összes szovjet veszteség jórészt a harcokból származik és ebben Kurszknak is része van. A végtelen utánpótlással rendelkező Szovjetunióban emberi életnek ennyi értéke volt.... jókora nyugati, szövetségesi, anyagi segítséggel.

Visszakanyarodva a balatoni nyárhoz, Edina nagy örömére szolgál, hogy Márta barátnője és iskolai osztálytársa, meghívására Akarattyára látogat. Az örömteli együttlétet szép fotókon örökítik meg.

Az akkor még nyitott teraszon, csinos abrosszal terített kis körasztal mögül tekintenek a kamerába. Szépek, üdék és szemtelenül fiatalok!

Aztán másnap késő délután átvonulnak az akarattyai ház nyugati bejárati ajtaja előtti, kedvenc fotózási helyükre Csingi kölyökkutyát ölelve.

 Az együtt töltött szép napok hamarosan véget érnek. Márta megy, Edina még marad egy darabig. Harmadik, fehér, nyári ruhakölteményében ül a kamera elé ugyanott, fülbevalója kihangsúlyozza csábos tekintetét, alakját. Ő már egy 19 éves, öntudatos fiatal hölgy!Viszont ne feledkezzünk meg a 23 éves Dunciról sem. Kibővített hétvégi rövid látogatást tesz a rokonoknál, talán fürdik is a Balatonban. Ám ő sem tudja kihagyni a új házi kedveccel való barátkozást. Kissé bizarr módon a pihenés és a teljes kikapcsolódás időszakában nyalka hálósapkában, alsó-felső tréningruhában, fényes fekete félcipőben találja őt a délután a ház hátsó bejárata előtti lépcsőn. Az egyik kezében cigaretta, a másikkal az alig pár hónapos Csingi kutyust öleli magához. Háttérben a konyha-spejz együttes a közös étkezések szép emlékével. Visszaindulás előtt még a kedvenc délutáni helyükön megörökítteti magát - talán a mi örömünkre is - Edina húgával teljes karpaszományos őrvezetői harci diszben,

Tizennégy-tizenöt évvel később egy szomszéd kislány jó barátságba került és sokat játszott Csingi kutyussal mindkettőjük örömére..Az akkora már sokat megélt hűséges puli  nagyon öreg volt. Később nagybeteg lett, a végzetes rák nem kímélte őt és sok fájdalmat okozott neki az alkalmanként kifakadó tályogos seb is. Féltve a kislány egészségét, no meg tekintettel szegény párára a család felnőtt tagjainak döntésére szenvedését megrövidítve, kíméletesen elaltatták. A kislány bánata határtalan volt, egy hűséges, kedves pajtását vesztette el már orokre. Nehéz volt megvígasztalni. Még sokáig siratta szeretett barátját!  

Balatoni pihenése után szolgálati helyére visszatérve Dunci számára azonban még nincs vége a nyárnak, a mókázásnak, a "szerelmetes" kalandoknak. Hódmezővásárhelyi barátaival kitalált élethelyzeteben a kertben bolondoznak és nem maradhat ki a fürdőruhás, igencsak csábító, fiatal, nagyon is kívánatos lányokkal való szórakozás sem. Csak irigyelni tudjuk öt is meg az ízlését is!   /Még talán annyit tennék hozzá, nem közvetlenül a jelenetekhez, hogy érdemes összehasonlítanotok ezeket a képeket a jóval lejebb látható, három évvel későbbi "kvázi" eskövői képen megjelenő Duncival! Mintha nem is ugyanazt az embert látnánk!  Az én emlékezetemben az utóbbi él/Nagyon vártuk már, de végre megjelenik Imre is Akarattyán, mi pedig alig ismerünk rá. Hiába no, 13 éves nagyfiú, ki hátra nyalt hajjal, kerek, sötétkeretű szemüveggel álcázza magát. A füle továbbra is a védjegye, jól beazonosíthatóvá teszi. Előkerül még egy csöppnyi fekete kutyus, így nem fognak összeveszni, ki dögönyözze őket. A kerek arcú lányt nem ismerem, talán a közelben nyaraló ismerős barátnő.

Múlik a nyár! Nagy sajnálkozással, de új élményekkel gazdagabban a már felnőtt Juhász gyerekek lassan elhagyják újabb vakációs élményeik színhelyét, ki-ki visszatér az elfoglaltságához. Mint tudjuk a Juhász család már Budapesten van a családfő 1943 márciusi Csongrádból történő áthelyezése óta. Egyelőre mindnyájan apósánál, a Bakáts-téri általános iskola iskolatisztjének szolgálati lakásában húzzák meg magukat jobb híján, míg más megoldás nem adódik. Edina folytatja a Tanítóképzőt, már a negyedik osztályt járja. Márta osztálytárs-barátnőjével szoros kapcsolatot ápolnak továbbra is. Egy szép őszi napon kirándulnak a budai hegyekben, amit aztán megörökítenek: Svábhegy 1943. október 10. címmel látják el a képeket. Szépek, kedvesek, csinosak és irigylésre méltóan fiatalok.

Dunci nagyfiúk egy gyors Bakáts-téri beköszönés után visszamegy állomáshelyére Szegedre, azután hamarosan eltűnik a család szeme elől. 

Engedjetek meg egy rövid polémiát a vitézi cím használatáról és örökölhetőségéről. "A vitézi cím elnyerője azt neve előtt használja és ezzel is kifejezi, hogy a lovagrendek legrégibb hagyományának megfelelően az avatott személyt nemessé is teszi és örökölhető..."  Tehát a vitézi cím és rang egyenesági, leszármazotti alapon örökletes volt nemre való tekintet nélkül. Ily módon teljesen természetesen megillette Duncit, majd utána a nevét viselő unokatestvéreimet, de ad absurdum anyai ágon engem és a húgomat is... Most ízlelgetem a varázserejű előtagot! :)

Az más kérdés, hogy a háborút követő hosszú időszakban törvényi tiltás következtében feledésbe ment a "vitéz" előtag, annál inkább az általánosan használt "elvtárs" került kötelezően előtérbe. Csakhogy ne kelljen olyan irredenta szavakat használnunk, hogy "úr" vagy "hölgy", ami zavarta az új szocialista demokráciát. Bizony, hallgatott is rá mindenki! Milyen jól hangzott és lassan megszokottá vált a hivatalos körökben akkoriban a "doktor elvtárs", az "Igazgató elvtárs", meg a "mérnök elvtárs" kitekert, gyökértelen, hitetlen titulus, csakhogy kerüljük az "úr" dekadens megszólítást.

Lassan véget ért a hadi- és minden értelemben borús 1943. év. Nem meglepő módon folytatódott a tengelyhatalmak vesszőfutása, kiknek vezetői kíméletlenül, már elborult elmével próbáltak ellenállni a megállíthatatlannak, kivéreztetve, kiforgatva nemzetük utolsó felhasználható anyagi és emberi tartalékait. Így fordultunk rá az 1944. évre. Egy ragyogó koratavaszi napon bekövetkezik e nemzet már régebben várt újabb -szerencsére vértelen - tragédiája, 1944. március 19.-én a náci Németország megszállja Magyarországot bárminemű ellenállás nélkül. Ekkor rabolják el  a németek a Kormányzó fiát, szőnyegbe tekerve. Tanulságos visszalépni erre az oldalra, ahol részletesen taglaltam ezeket a sorsdöntő tényeket. Ez a német lépés felbátorította és felszabadította a szövetségesek cselekvő képességét, így támadhatóvá vált a légtéren keresztül az ország területe, elsősorban a főváros. Kezdetét vette a szőnyegbombázások rendszeres időszaka. A lakosság és az óvóhelyek nagy örömére. Miközben a szovjet inváziós hadsereg már a kertek alatt jár!.

Nagyapám 1944. március közepén elhatározásra jutott. A náci uralom előszelét megérezve, menekülni szeretett volna a VIII. ker Bezerédy u. frissen kiutalt 3 szobás lakáscsapdából, mert az a közelgő április 7. rendelet szerint a kijelölt budapesti zsidó gettó része lesz. A rendelet előírja a nem zsidó lakosok mihamarabbi, csere útján történő átköltözését!

Ez tiszta sor. Lakását elcserélte özv. Kovács Hermanné illetővel, aki azt rögtön továbbadta Ormay Olivérnének. Ez volt az előre kigondolt csapda tipikus alapesete, pont úgy, ahogy manapság is történik. Belesétált! Örömmel.

Az 1944. június 17.-én megköttetett alku eredményeképpen beköltöztek az Aréna út 36. sz. 3 szobás lakásba és az újbóli hurcolkodás után lehetőség szerint, úgy-ahogy berendezkedtek a dúló háború és a közeledő front emberőrlő hatása ellenére. Ember legyen a talpán, ki elég okos ahhoz, hogy saját és családja érdekét szem előtt tartva az akkori időkben tudja mit, miért és hogyan kell csinálni. A következő írásom ezt taglalja és ezzel fog kimerítően foglalkozni, mégpedig a hiszékenységgel, a tisztességgel, a csalárdul felhasznált fenyegetőzéssel, bírósági citálással, egy életen át felépített munka és becsület lerombolásával reá és a családjára nézve. Az egész ügy előzményét itt tudjátok feleleveníteni, mégpedig az 1944-es részhez érve.

A kép az iskola folyosóján készült a negyedikes tanítóképzős Edina hallgatóról 1944 tavaszán.

Ne ugorjunk túl messzire! Az 1944-es nyár még hordoz számunkra érdekes eseményeket. A negyedik szemeszter végén a lassan elárvuló akarattyai nyaraló kedves, ismerős vendéget fogad. Edina 20 éves nagylány látogatja rokonait, kik örömükben Hévízi kirándulásra csábítják. 

Óriási gyönyör forrása számukra az ismeretlen melegvíz. Most először élvezik boldogító hatását. /Én már csak tudom, ott lakom a közvetlen szomszédságában/ Lajó felejthetetlen odaadása, Lena nyitott öröme az övéi felé nagyon kedves. A képek tanúsága szerint Edina nagylányt úgy szeretik, mintha édes gyerekük lenne. Csodás, szeretetre méltó életképek!

A nyárhoz még hozzátartozik egy nagyon szeretetre méltó felvétel. Nem tudom hol készül, de nem is érdekes. Csak az a kérdés, ki volt az a szerencsés, aki megörökíthetett ilyen filmbe illő látványt? Megdöglöttek volna a nyugati stúdiók anno egy ilyen helyszínért, ilyen szereplővel, ilyen beállításért. Fokoztam a tétet és kiszíneztem a képet az élvezetek határát súrolva. Gyönyörködjetek!

Nem múlhat el nyár Imre nélkül. Ez a nyár sem. De, most nem Akarattyán, hanem Erzsébeten az Attila utcában Lajóék házánanak koraőszi teraszán találjuk őt. Mai szemmel kissé viccesen, a korhű divatnak megfelelően tetőtől talpig divatos bocskai maskarába öltöztetett, öntudatosnak tűnő 14 éves nagyfiú szerepében. Láthatóan nehezen tűri, hogy gondoskodásban osztozkodni kényszerül a már cseperedő, jó egy éves Csingi kutyust a kezében szorongató, 6 éves Ildikó húgával. Edina unokatestvére eközben hunyorogva fókuszál valamire a délutáni, bántó napfényben.

Aggasztóbbnál is aggasztóbb hírek érkznek. Már nem a harc, hanem a túlélés a tét a magyar lakosság részére. Tudjuk, hogy Szálasi 1944 . október 15.-én vette át a hatalmat akkor, amikor a szovjet csapatok behatoltak az országba és már Debrecent, valamint a Tiszántúlt ostromolták. De még nem ittuk ki, mi magyarok fenékig a méregpoharat. A jó 3 hónapig tartó nyilas terror tombolására még szükségünk volt. Nem volt még elég áldozat!

Edina iskolája még egy darabig működik, ingáznak a tanterem és az óvóhely között, de már nem sokáig. Utolsó éves hallgatóként csak reménykedni tud a diplomája megszerzésében... Ez a kép a Bakáts téren készült '44-ben egy verőfényes őszi délután az akkori impozáns Eötvös Loránd Rádium- és Röntgenintézet bejárata előtt, ami csak pár lépésre volt az általános iskolától, hol nagyapja évtizedekig dolgozott és még mindig használta és megosztotta a - pillanatnyilag budapesti otthon nélkül lévő - Juhász családdal a szolgálati lakását. A fentnevezett épület még hosszú ideig funkcionált és Schöpf-Mérei Ágost gyermekgyógyászatra és szülészetre specializálódott kórház volt a neve a 2008-as bezárásáig. A többször átalakult intézmény évek óta üresen áll, megújítására tervek vannak, pénz nincs.

Ezután egymás után omlik össze minden a fővárosban. Leállnak az intézmények. A kertek alatt lopakodó front úthenger módjára teperi le a koncentrált elég erősnek mutatkozó ellenállást.

A főváros ellen október 29-én indította meg támadását a 2. Ukrán Front és december 25-én zárult be a szovjet ostromgyűrű Budapest körül. A németek több felmentő akciót is megkíséreltek indítani a szorult helyzetbe jutott védők megsegítésére. Azonban egyik alkalommal sem sikerült elérniük a várost, annak ellenére, hogy a keleti fronton szolgáló német páncéloshadosztályoknak mintegy a fele Magyarországon tevékenykedett.

Az ostromlott Budapestet nem csak a bekerítő hadsereg szorongatta, hanem állandó légi fenyegetés alatt is élt. Már 1944 április eleje óta folyamatos volt az angol-amerikai légierő megsemmisítő, mindent földig romboló szőnyegbombázása. A civil lakosság amint meghallotta a légiriadó szirénáját, majd a közeledő amerikai Liberátorok monoton búgását óvóhelyekre menekülve élte- és rettegte életét naponta több alkalommal. Majd a szárazföldi ostrom mind közelebb jutásával már el sem hagyták a kijelölt, közel sem biztonságos óvóhelyeiket. Ott laktak tömegével összezárva, egymásra utalva... azt sem tudva mit hoz a holnap! És az semmi jóval nem kecsegtetett, még ha a közvetlen utcai harcokat túl is élik. Ez alól Juhászék sem voltak kivételek. A nyilas hatalomátvétel kiterjesztésével megszünt gyakorlatilag a szavatolt és ellenőrzött közbiztonság. Szabadcsapatok és egyének garázdálkodtak, fosztogattak és bármit megtehettek a kiszolgáltatott lakossággal szemben. Csak egy talált puska kellett hozzá. Abból pedig volt bőven.

Mielőtt befejezném ezt a hosszan taglalt, majdnem a végletekig nyúlt, rengeteg új információval bíró fejezetet, Juhász Ferenc életének, következő részben való folytatása előtt, még tartozom egy fontos dologgal. mégpedig azzal, hogy Edina 1945 háborút követő júliusban megkapja záróvizsgái után oklevelét, mely feljogosítja tanítói pálya ellátására. Az 1945 július 7.-én épp a háború után készített osztálytabló tanúsága szerint. Egy eléggé lepusztult iskolaudvaron állnak, ülnek díszt a felvételhez. Középen az V.a. osztályfőnöke Dr. Zsindely Katalin, balról az ülő sorban a harmadik Edina, mellette a jobbján Lejtényi Márta barátnője.

A diplomázott lányok boldog felszabadultságát tükrözik az alábbi kedves képek. Szomorú világ jön Juhászékra, a kedves életképekkel teli, csodásan felépített viiáguk eddigi hibátlan sorozata sajnálatunkra véget ér. Ezután néma marad a sok szolgálatot tett, elmaradhatatlan fényképezőgép, melynek köszönhettük részben minden eddigi tudásunkat, visszaemlékezésünket. Vígaszunkra szolgáljon még utoljára, a diplomázott 25 éves lányok boldogsága, a jobb oldalon Márta bátyjának ölelésében. Eljött az ideje aktív életük kezdetének...

Köszönöm, hogy volt türelmetek elolvasni! Gondoljatok bele, mekkora munka volt létrehozni... Az én koromban!

Utóirat.  Minden vizuális élményünket ennek a kis fémdobozból, üveglencsékből és összecsukló, harmonika-szerű  papír gúlából és elmésen összerakott alkatrészekből álló szerkezetnek, valamint a benne felcsévélt fényérzékeny celluloid filmszalagnak köszönhetjük... amit akkor már fényképezőgépnek hívhattunk. Ime, a mi kis cinkostársunk!