Dienes (Juhász) Sándor(Alexander) Mezőkövesd 1859. március 19. és Lachenmann Gizella Anna Eger 1857. október 26. eredeti születési anyakönyvi kivonata. A második szám a keresztelés napját jelöli. Alexander anyakönyvében látszik, hogy a keresztelő pap rutinos megszokásból a törvényes rubrikát jelölte, majd azt áthuzogatva ugrott a “telen”-re.
Mielőtt elkezdem anyai nagyapám hihetetlenül kalandos és gazdag, több részre bontott életrajzát kötelességem tájékoztatni a közvetlen rokonokat, és más olvasóimat, hogy ez a történet az én verzióm, amit 2021 elején vetettem papírra. Tudom, hogy a történelmi távlat nem jelentős, de rajtam kívül már kevesen vagyunk, akik élőben is ismerhették őt, s tán csak egyedüliként állok, akik még valós emlékkel is rendelkeznek vitéz Juhász Ferencről. A legnagyobb hűséggel és elhivatottsággal próbálom visszaidézni és feldolgozni a jól dokumentált eseményeket. Teszem ezt, mint az anyai ágon örökölt Juhász dokumentum-hagyaték gazdája és kezelője. Tudom, kicsit szokatlan így kezdeni egy életrajzot, de nem véletlenül teszem!
Egy olyan család egyik gyermekéről fogtok hallani, akinek szülei külön-külön két vidéki kisvárosi környezetből érkeztek. Olyan megvetett környezetből, amely számukra élhető jövőt nem nyújthatott, ahol folyamatos megaláztatásban, kirekesztésben részesültek mind a kisvárosi közösség, mind család részéről. A tőlük függetlenül keletkezett, zavaros múltjuk minden súlyos terhét vállukon hordták igaként, homlokukon megbélyegzettként évtizedekig. A mezőkövesdi Sándort fattyú születésének, a szigorú hadi közösség számára megbocsáthatatlan terhe, az egri Gizellát faképnél hagyó férje miatti gyötrő szégyen kényszerítette további sorsukat meghatározó elhatározásra egymástól elkülönülten. Életük ezen szakaszát elhagyva Budapestre migrálva kerestek új boldogulást, szabad elhatározásból. A kiszámíthatatlan sors szeszélye folytán egymásra talált két idegen, a múltjuk által rájuk mért csapásokat sikeresen maguk mögött hagyva, szorgalmasan dolgozva, egymást erősítve váltották valóra álmaikat a közvetlen századforduló előtti fejlődési forrongásban izzó, nagy szabadságú, befogadó, liberális magyar fővárosban. Szép életet adva és példás jövőt biztosítva mind a négy gyermeküknek, beleértve Ferenc László nagyapámat is. De ez azért nem történt ilyen egyszerűen!
Nagyapám 1892. szeptember 7.-én született Budapesten második gyermekként, akit szeptember 25.-én kereszteltek és Mojszin Burdacz János, Ferencz László nevű törvényes gyerekének anyakönyveztek. Az okirat szerinti szülei: Mojszin Burdacz János kötélgyártó görögkatolikus vallású és Lachmann Gizella, akik Józsefváros Tömő utza 14. sz lakosok. (a nevek írásának eredetiségét megőrizve lett idézve)
Mégis ebből a hivatalosan -jobb híján- Mojszin Burdászra anyakönyvezett fiúcskából hogyan lett végül Juhász Ferenc? Nos, olvassátok tovább, lassan minden kiderül!
Az apa: Dienes (Juhász) Sándor
A kis Ferenc édesapjának módfelett izgalmas, lenyűgözően tragikus történetét biztosan ismeritek, az előzőekben már feldolgoztam. Őt Juhász (Dienes) Sándornak hívták, ki az egri nemes Dienes családi had egyik közvetlen, de törvénytelen (illegitim) leszármazottja. Sándor anyja az 1823. január 20.-án született Dienes Anna nemes Dienes Istvánnak hadfőnek az elsőszülött leánya, aki 1786. december 24.-én pont karácsony szentestéjén látta meg a napvilágot Mezőkövesden Georgius Dienes és Catharina Dudas gyermekeként. A nemes Dienes feleséget is ebből a településből (Mezőkövesd) választott Puzsár Anna személyében, ki született 1799. január 30.-án. Anna szülei Puzsár Ignác és Szabó Rozália voltak.
A Dienes-Puzsár gének megfelelő találkozása az elvárt szaporaságot idézte elő az akkori mezőkövesdi Matyó-világban. Olybá tűnik, hogy a gének affinitásán felül a megfelelő előítéletű környezet, a jól jövedelmező kerékgyártó mesterség és a nemesi rang által birtokolt javak élvezete is határozottan hozzájárult az abban a korban is kivételesnek tűnő gyermekáldáshoz és a terebélyes család eltartásához.
A jövedelmező kerékgyártó ősi mesterség. Manapság ezt a feladatot a gumisok és a felni készítők látják el.
A források jó értelmezése szerint, a mi Anna dédanyánkkal 1823. január 20.-án nyitott gyerekáldás még egy sor gyermeken keresztül tartott, úgy, mint Mathias 1825. február 17., Joannes 1827. május 20., Maria 1829. október 4., Lucia Rebeca 1831. december 13., Rosalia 1833. október 13., Stephanus 1836. augusztus 30.
Itt egy öt éves törés következik, amit egy újabb Anna követ 1841. június 12., majd Josef 1843. november 20., végül megint Anna -1847. március 28.- nevű gyerek jött a napvilágra.
A család kiterjedése oly szerteágazó, hogy annak felderítése és helyes mederbe-terelése már meghaladja az én tudásomat. Az utolsó három született gyermeknek az apja és az anyja is ugyanúgy megegyezik az előzőekével, amit nem tudok értelmezni! A fenti születésekből és a hozzájuk rendelt anyakönyvekből kiderül számomra, hogy az 1786. december 26.-án született Dienes István (Stephanum) az anyakönyvi dokumentációk szerinti tizedik gyermekének (Anna) születésekor már 61 éves, az anya is már jól benne jár a 48. évében, ami, valljuk be, aktív szülői kornak eléggé valószínűtlen.Kénytelen vagyok elengedni az 1841. után születetteket és nem veszem figyelembe a családtörténet szempontjából. Mindazonáltal nem veszítünk semmi érdemlegeset, mert továbbra is a családunk vonalára koncentrálunk. Hja, a mezőkövesdi Dienes hadak útjai göröngyösek, nem lennék meglepve, ha ebben a históriában is benne lenne a kezük. Történetünk szempontjából persze, meg amúgy is mellékesek. Még így is több, mint féltucat Dienes marad! Már ez is bravúr!
De térjünk vissza a mi jó Dienes Annánkhoz Ferenc nagyapám nagyanyjához. Tudjuk, hogy elsőszülöttként 1823. január 20-án jött világra Mezőkövesden és alig 15 éves gyereklányként adták hozzá a szintén helyi születésű (1815. március 3.) nyolc évvel idősebb Demeter hadba tartozó János szabóhoz. Nemsokára itt is beindult az utódgyártás! Nem is akárhogy! Ha kellett, ha nem, jöttek szép sorjában a gyerekek. Anna 16 éves korában szüli az első, János nevű gyerekét 1839. október 31-én, akit István 1841. augusztus 29.-én, Josef 1844.február 19.-én, majd az egyetlen leány, Terez 1846. március 2.-án, Ferencz 1849. április 8.-án, Zsigmond 1851. május 1.-én, Antonius 1853. május 23.-án, majd utolsóként Josephus 1855. szeptember 9.-én követ (aki 1879. december 29.-én maghalt 24 éves korában). /a nevek anyakönyvi írási hűségét megőriztem/
Ez nyolc gyerek! Dienes Anna 16 éves korától nyolc gyermeket szült 16 év alatt, ami nem akármilyen teljesítmény! A mai eszünkkel fel sem fogható! Még akkor sem, ha pontosan tudjuk, hogy az akkori elektromos áram, folyóvíz nélküli, gyertyafényes mezővárosi világban rádió, televízió, video, mozik és internet híján az emberek, az igen ritka más szórakozási lehetőségek kivételével, az egyetlen örömforrásnak, a legális keretek között űzhető családalapítás és a vele járó egyéb örömök gyönyörűséges élvezetének élhettek. Főleg hosszú, sötét télvíz idején! Ennyi azonban nem mindig elég! Mindezeken felül Annának feltűnően szépnek is kellett lennie óriási csáberővel, hogy még egy, az egész napot a varrógépe fölött görnyedő, szabómester is megvaduljon tőle! A szapora gyermekáldás bizonyítja, hogy Demeterék bizony a szerelmi élet összes csinját-binját, azaz minden fortélyát alaposan ismerhették és megtapasztalhatták! Meg is lett az eredménye! Mindehhez azért kellet egy összetartó „had” és egy jól jövedelmező szabói praxis. Olybá tűnik, nem voltak híján egyiknek sem!
Viszont akármennyire is fürkésszük nem találjuk a Sándor (Alexander) dédapám keresztnevét a született gyerekek felsorolásában! Azért nem, mert a született gyermekhad névadója, ez a bizonyos Demeter hadba tartozó szabó már az új jövevény születése előtt több, mint két éve elhalálozott, 1856. október 23.-án! /épp a száz évvel későbbi forradalom kitörése napján/ Az 1859. március 19.-én született fiúcska apja ismeretlen, a rossz nyelvek szerint valami szolga, de talán csak Anna tudja kilétét! Ezzel és itt azonban nem tudtam lezárni a keletkezés-történetet, valami nem stimmelt!
A Sándor – a korábbi történetben sehol elő nem forduló – keresztnév azonban szemet szúrt, nagyon árulkodó az apát illetően. Kutakodásaim során ugyanakkor az is feltűnt, hogy az 1900 -ban keletkezett települési térképen a III. tizeddel jelölt helyen szerepel egy Juhász nevű „had” jól körbe határolt területtel. Ezek után gondoltam, hogy tán véletlen, hogy mi Sándor dédapánk már felnőttkorában találomra választotta volna Dienes helyett a „Juhász” vezetéknevet, ha már kényszerűnek érezte a névcserét? Egyáltalán nem így gondolom! Ez a cselekedet nem csak logikusan hangzik, de életszerűnek is látszik. Mégpedig az, hogy egy Juhász hadbeli, talán Sándor nevezetű férfi lehetett az ősapánk, kit a mi ősünk ismerhetett és vezeték nevét tudatosan választotta. Ámbár, szerintem, ennek a megérzésnek a pontos felderítése és bizonyítása részemről már talán elveszett a múltban. A megtörtént „eseményt” érthető módon egyik érdekelt fél sem kívánta nyilvánosságra tárni a „had” szigorú szabályai miatt. És ez cáfolhatja az alibinek, kegyes elterelésnek szánt „béres” verziót! Azért, kíváncsi lennék arra, hogy az 1858 varázslatos nyarán megfogant Sándor vér szerinti, az ismeretlenség homályában megbújó apjának mennyire volt tudomása fattyú (spurius) gyermekéről, gondoskodott-e valaha róla, segítette-e élete, pályája alakulását bármilyen módon? Egyáltalán, miert maradt örökre árnyékban?
Megítélésem szerint a magányos, 36 éves, érett, sokgyermekes, de még mindig nagyon vonzó, a férje halála után felszabadult és elcsábult Anna talán bele sem gondolt abba, hogy ezzel a titkolt, csodásan édes, kalandos új szerelemmel egy, a mai napig terebélyesedő, széles családfa megalapítója lesz, a leszármazottak terjedelmes sokaságával, beleértve e sorok íróját is. Mi utódok talán egy idősödő, sokat megélt asszony XIX. századi közepi mezőkövesdi, szerelmi kalandja gyümölcsének köszönhetjük létünket?! Amennyire borzasztó lehetett ezt viselni a végletekig megaláztatott Annának annak idején, annyira felemelő nekünk, tőle származó utódoknak. Köszönjük meg és legyünk hálásak családalapítónkra! Csöndben emlékezzünk rá pár pillanatig! /Sajnálatos, hogy arcképét nem őrizte meg a történelem/
Ezután Annáról már nem hallunk többet, egészen 1868. május 4.-én Mezőkövesden 46 évesen bekövetkezett haláláig. Ennek miértjéről és halálának közvetlen okáról sajnos nincs tudomásom./Mivel megannyi kötelék fűzi családunkat Mezőkövesdhez, talán nem lenne botorság egyszer ellátogatni oda és a temetőben felkeresni még fellelhető ősi rokonainkat, kellő tisztelet adással/
Érdekességnek álljon itt Mező Kövesd akkori térképe, mely 1859. április 12.-én került nyilvánosságra, Sándor dédapám születése után mindössze 24 nappal. A térkép kattintásra tetszés szerinti mértékben nagyítható!
A mindösszesen kilenc éves fiúcska anyja halálával elvesztette támaszát és oltalmazóját. Csak elképzelni tudjuk hátrányos származása miatt kialakult helyzetét. Nincs információm Sándor Budapestre való indulásáig még előtte álló hat hosszú évről, sem arról, hogy ki istápolta, etette, ruházta és hol lakott. Talán Dienes nagyapjánál, vagy másutt? Netán a Demeter had vette gondozásba?
Gondolom az elkezdett elemi iskoláit folytatnia kellett. Ezt majdnem biztosra vehetjük, mert későbbi munkájában nagy szüksége volt alapműveltségre, melynek hiányában esélye sem lett volna a fővárosban érvényesülni. Nehéz időszak lehetett az elkövetkező hat év ennek a hamar elárvult fiúnak, de minden véget ér egyszer. Amikor végre-valahára elérkezett a nap, felkapta batyuját és elindult új jövője felé...
Matyó világ és a „had”
Nem tudom megkerülni, hogy megosszam a fentiekben többször említett, általam szinte ismeretlen ”matyó” világ felfedezését, egyedülálló ősi kun kultúrájának érintőleges ismertetését veletek. Mivel oly szorosan kapcsolódik a históriánkhoz... Ha nem ismeritek érdemes egy kis figyelmet fordítani arra a világra, amiben Dienes (Juhász) Sándor ősünk született és élte fiatal korát épp a Bükk déli lábánál és az Alföld találkozásánál épült Mezőkövesden, a matyó föld központjában. A 13. századan a magyarsághoz csatlakozott kun népcsoportból származó matyók történetét, zárt közösségét, a mai napig külön etnikumának rövid ismertetését, megtaláljátok ezen az oldalon, de érdemes más forrásokat is böngészni.
A térség elhíresült védjegye ez a csodálatos Matyó-hímzés, mely az 1800-as évek vége felé készülhetett Mezőkövesden. A leírás szerint vászon anyagból készített, szűcsselyemmel díszített kézi hímzés.
Gondolom feltűnt nektek a többször leírt, néha idézőjelben szereplő „had” kifejezés. Lehet, hogy többen nem értik a kifejezést, sőt magát a szót sem, amit nem is csodálok, hiszen kifejezetten a matyó kultúrkör jellegzetessége. Számomra is ismeretlennek tűnt, ezért kicsit tájékozódtam és srerzett ismereteimet most megosztom veletek.
Az értelmezés szerint, nemzetség, kiterjedt nagycsalád, a mai értelemben a jobban érthető helyi klán családot jelent. A had aktív rokoni csoportot jelölő kifejezés. Külön telken élő egynevű családok, melyek leszármazás révén ugyanazon rokonsághoz tartoznak. A matyó nagycsaládban, ami általában a telkes gazdákra volt jellemző, három nemzedék élt együtt. A család feje, a gazda a legidősebb férfi volt. Feladata volt a munka családon belüli szétosztása, s a család vagyonával is ő rendelkezett. Jogköre gyermekei jövendőbeli házastársainak kiválasztására is kiterjedt. Felesége, a gazdasszony a háztartást vezette. A nagycsaládhoz a fiúkon, menyeken, legényeken, lányokon és gyerekeken kívül a szolgák is hozzátartoztak.
Mezőkövesd kb. 1900-ban keletkezett matyó települési térképe a helyi hadak feloszlásával. Az I. tized a Demeter, a III. tized a Dienes és a Juhász hadak szálláshelye és behatárolható uradalma. /Képre kattintva nagyítható./ Keressétek meg Dienes Anna Sándor fiának szülőházát, a Piarc utcában található 345.sz. alatt.
Minden ember életének három nagy határköve van: a születés, házasság és a halál. Azonban ezek a családi események a matyó társadalomban különösen fontos szerepet töltenek be, ezekhez igazodik a hadak élete is, ilyenkor az egész had összefog. A had egy új tagjának születésénél úgy illik, hogy a hadbeli többi tagok meglátogassák a betegágyas asszonyt. Komát mindig idegen hadból választottak és az lett egyszer s mindenkorra minden gyerek keresztszülője. Igy történt ez mind a Dienes, mind a Demeter család esetében is. A született gyerekek keresztszülője azonos, vagy tucat éven keresztül is. A keresztelőben, amit a születés után 4-5 nappal szoktak megtartani (szerdát és pénteket, mint böjti napokat kihagyják), csak a had nőtagjai vannak jelen, férfi nem megy el. /Most értettem meg, hogy ezért van csak egy keresztanya a helyi anyakönyvekben úgy, mint pl. néhány Dienes gyereknek „Firtó Borbála Begázsi Jósef hitvese”, a koraiaknál „Maria Milinko uxor (feleség, hitves latinul) Emerici Póka” írásmóddal. De még a mi Sándor (spurius=fattyú) dédapánknak is egy keresztanyja van Theresia Kuti személyében. Ilyen rendhagyó szokással sehol a világon nem találkozni!
A keresztelőnél is nagyobb esemény a házasság. Mezőkövesd matyóságát a szinte teljes endogámia jellemezte, településen belüli hadakból választottak párt, ritkán fordult elő, hogy máshonnan hoztak volna házastársat. A lánynak vagy legénynek párja kiválasztásánál elsősorban a had nőtagjainak van beleszólása, valamint a legközelebbi nőrokonoknak kell először tudni a nagy eseményről. Általában az volt a szokás, hogy a lányok mentek lakni férjük szüleinek házához.
A lakodalomba elsősorban a hadat hívják meg és csak azután a komákat és a szomszédokat. Amikor a hadba tartozók közül valaki házat épített, vagy istállót, ólat csinált, akkor annál megjelentek segíteni a had férfitagjai. Ugyancsak a rokonság összes tagja megjelent a családban előforduló felnőtt korú ember halálozása esetén. A gazdasági munkálatoknál a hadak összetartozása szintén érvényesül. Cséplésnél, hordásnál, szüretnél összejön az egész had egyik vagy másik családtagnál, és a munkát közösen végzik el. Ha a had egyik tagjánk nézeteltérése támad valakivel, esetleg egy másik hadbelivel, a had egységesen, azonnal felsorakozik mögé egy emberként képviselik érdekeit akár harc árán is. Itt van szerepe a minél kiterjedtebb és erősebb hadnak.
A had tagjai szétválásuk után is szinte csak egymásnak adhattak el földet, ezzel is bizonyítva a közösség gazdasági voltát. A nagy hadaknak a falusi közösségben is irányító szerepük van. A bíró és a hitesek is a nagy hadak tagjaiból kerülnek ki. A mai hadak őseit legfeljebb a 17. század végéig tudjuk visszavezetni. A mai napig hadas városrésznek nevezik az akkori településfelosztást. A hadas településszerkezet az utcák szerinti szerveződést jelenti. Ezek az utcák szinte önálló kis falvakat alkottak, ahol mindenki jól ismerte egymást. Nagyon kis területeken és zsúfoltan építkeztek, mindenki ott, ahol éppen helyet talált magának. Ennek az összevisszaságnak köszönhetően jöttek létre a zeg-zugos utcák.
Aki szeretne még kicsit többet tudni a matyó világ működésének különcségeiről az itt tájékozódhat. Aki még ennél is többet az ide klikkeljen. Megéri!
Nagy örömömmel végzett, izgalmas kutatásaim legújabb eredményeinek birtokában a fentiekben sokat foglalkoztam a címben szereplő Ferenc nagyapám apai felmenőinek, családi kötelékeinek, életkörülményeinek, rokoni szálainak a távoli matyóvilág különös, szabályozott világának ismertetésével. Tettem mindezt óriási élvezettel, a jobb megértés és történelmi hűség vázolása céljából. Remélem nem volt hiába való időfecsérlés …
Az anya: Lachenmann Gizella Anna
Most elevenítsük fel, a történetben szereplő -a név szerint- látszólag egyetlen biztos pontnak tűnő, bár szerencsétlenségére a későbbi családja életében nagy kalamajkát okozó Lachenmann Gizella életútját Budapestre érkezéséig. Ezt a szintén -átlagosnak nem mondható- családi vonalat már többnyire feltártam Juhász (Dienes) Sándor életrajzában, újabb kutatásaim csak kis mértékben módosítanak rajta. Gizella 1830.-évben született apja délnyugat német felmenőkkel büszkélkedhet, de, hogy ezek mikor, hogyan és főleg mi okból kerültek a távoli magyarországi Eger környékére azt nem tudtam kideríteni. Mindez Gizella születése előtt talán nem is olyan régen történhetett, mert az azt megelőző történelmi feljegyzésekben nyomukat nem találtam. Szóval ez a Württemberg-i származású némethonban kötélgyártó szakmát tanult Lachenmann Jakab iparos mesteremberként dokumentált egyén feleségül vette a vele azonos évben született Ságl Franciska egri hajadont (a neve szintén német származásra utal) és ezzel kezdetét vette a családalapítás számunkra is lényeges és izgalmas folyamata a történelmi Egerben…
Ennek a húsz éves, tesztoszteronnal telített, talán magyarul is alig beszélő mesterember jóvoltából csőstül jött -a gyakori szerencsétlenségbe torkollott- gyermekáldás: 1850. augusztus 4.-én János Ágoston született, 1851. november 8.-án Ferenc József, 1853. május 23.-án Vilhelmus Franciscus, aki még az év szeptember 9.-én alig pár hónapos korában meghalt, 1854. június 11.-én született a 10 évet élt Magdalena Maria 1864. május 7.-i haláláig, az 1857. október 26.-án született Gizella Anna dédnagyanyám, majd őt követte utolsóként Arnoldus Julius 1860. július 15.-én, akit ugyancsak elvesztett a család 1866. január 26.-án. A hat született gyermekből három korán elhalt, csak három volt igazán életképes, ebből az egyik Gizella dédanyánk, a mi szerencsénkre…
Hogy ezután pontosan mi történt az nem tudható csak annyi, hogy az utolsó gyerek szülésbe, vagy más okból kifolyólag nem sokkal később 1861-62.-ben meghalt Ságl Franciska ükanyám. A még mindig fiatal, nemzőképes, kb. 31-32 éves, már magyarosodott Lachenmann Jakab kötélgyártó ükapám a gyászidő leteltével új feleséget választott. Az ara Stészel Antal (Egerben 6 darab föld birtokosa, ki a város 3. negyedében a 666. sz. lakik) Bányai Annától 1842. március 26.-án született Róza Anna nevű 21 éves lánya. Tőle is születtek gyerekek, kik közül egy - Róza Magdolna - a további történet szempontjából biztosan szerepet játszik, bár ő és a többi testvérei már a távoli vérrokonoknál is távolabbiak!
Stészel Rózától született újabb Lachenmann gyerekek - a mi Gizellánk féltesvtérei - az anyakönyvek szerint, az 1863. október 20.-án született Jacobus Dominicus, ki meghalt 1866. február 2.-án, közvetlenül a harmadik gyerekével viselős anyja szülése előtt. Az 1865. március 13.-án született Magdalen Rozina korán meghalhatott, mert majdnem napra pontosan egy évre rá, 1866. március 10.-én született hasonló névvel Róza Magdolna. /Ez utóbbi kislány a századforduló környékén Budapestre költözik, később férjhez megy Jiraskó Vilmos tokkészítőhöz és Gizella 9 évvel idősebb féltestvérének Práter utcai családi otthonától nagyon közel -a Budapest VIII ker. József körúton bérelnek lakást. A két féltestvér lány életük végéig tartja a szoros testvéri kapcsolatot, amit -szerencsére- több fotón mi is követhetünk/ Még egy született Lachenmann gyermekről szólnak az anyakönyvi dokumentumok, még pediglen az elég későn, 1871. július 29.-én született Mária Anna rokonról.
Eger korabeli térképe. A képre klikkeléssel a megnyitott oldal görgetéssel nagyítható és némi keresgélés után megtalálhatjátok Lachenmann család és Gizella szülőházát egészen közel a városközponthoz. A 316. sz. házas telket keressétek a Hal tér és a Hús piazc között az Eger patak kanyarulatában közvetlenül a híd mellett. A Casino utcza sarkán.
Lachenmann kötélgyártó úr első házasságából származó gyerekek közül néhány már nagyobbacska volt, de Gizella, Franciska édesanyja utolsónak született kislánya csak 4-5 évesen kapott fiatal mostohaanyát a leginkább istápolásra szoruló korban. Viszont ennek a Stészel Róza Anna nevű új, gazdag feleségnek a sűrű gyermekáldás-temetés miatt kisebb gondja is nagyobb lehetett a seregnyi örökölt gyerek odaadó anyaként való nevelésénél. Az édesapa gondjait az egyre gyarapodó család eltartása csak növeli, a korábbi házasságából született gyerekekeivel való megfelelő foglalkozásra, taníttatásukon felüli törődésre már talán se ereje se ideje. Innentől elképzelhetjük Gizella gyermek és kezdődő ifjú éveit. Először a kislány mellőzöttségét, később az állandó szemrehányást haszontalan családi szerepe miatt. Alig várták, hogy a kis Gizella eladó sorba kerüljön, 16 és félévesen azonnal megváltak tőle.
Egy késő tavaszi napon. 1874. május 16.-án egy dupla annyi idős, kéjsóvár szélhámoshoz kényszerítik, gondolom, bármiféle érzelmi kapcsolat nélkül. Ez volt az a híres-hírhedt, bizonyos Mojszin Burdász János galíciai származású, szintén kötélverő foglalkozású illető. Ez az azonos szakmával rendelkező, vélhetően jól ismert kötélgyártó sok kárt ugyan nem tett Gizellában, mert pár hónap együttlét után elhagyta feleségét és otthonát, ismeretlen helyre távozott és soha nem is tért vissza és életjelet sem adott magáról, a tanúkkal bizonyított okiratok szerint. Évtizedekkel később néhány rokon hallott bizonyos helyeken való feltűnéséről, bár mindennemű kapcsolat létesítésének szándéka nélkül./
Ebben a helyzetben érthető az ifjú feleség kétségbeejtő helyzete, most mi a fenét tegyen? Várakozással teli bizonytalansággal teltek-múltak a hónapok, majd némi töprengés és talán családi ráhatás után 1874 késő őszén jövőjének kényszerből a Budapestre történő migrációt választotta…
