Juhász Attila örökségből származó javított, szinezett és vágott képrészlet. 1919 április-májusa könyékéről /klikk a képre a teljes fotó megtekintéséhez/

Az előző rész így ért véget: "1918. október 29.-én az Osztrák Magyar Monarchia fegyverszünetet kér az olasz hadvezetéstől. A Monarchia befejezi részvételét az I. világháborúban. Ezzel az utolsó cselekedettel a Monarchia és Magyarország széthullott és teljes káoszba süllyedt! Új világ, új élet kezdődik mindenki számára."

Ebben a fejezetben megpróbálom feldolgozni Juhász Ferenc Első Világháborús, hadviselt veterán nagyapám elkövetkezendő cselekedeteit. Igyekszem megérteni és figyelembe venni az akkori zavaros kor reá kényszerített döntéseinek lényegét, rávilágítani a további életútjának meghatározó lépéseire. Készüljetek fel, nem lesz könnyű!

Tudjuk, hogy a 29-es budapesti népfelkelő gyalogezred 1918. november 5.-én fejezte be Első Világháborús tevékenységét a Kovászna-megyei Gidófalván, melyet aztán vasúttal Budapestre szállítanak. Egy olyan helyzetben érkeznek a fővárosba, amely egy héttel korábban átéli az „Őszirózsás” forradalom két napját, október 30-31.-én. Ebben a zűrzavaros állapotban nagyon sajnálatos, hogy az egymás után beérkező vasúti szerelvények hadviselt katonáira nem az önfeláldozás dicsőségének, a haza oltárán folyatott honfivér elismerésének hálás hátországi köszöntése és ünneplése, hanem a teljes közöny, az elfogadás hiánya a jellemző. Ezek a hazatérő, többnyire sebesült, megnyomorodott, sokat szenvedett, fáradt katonák jogosan tartanának igényt a haza, a társadalom megbecsülésére, támogatására. Ezzel szemben a visszatért volt katonák ezrei ténferegnek lerongyolódott, régi mundéraikban a városban a szétzilált hatalom minden rájuk vonatkozó elképzelése nélkül... 

Szerencsétlenek belecsöppentek egy hetek óta tartó hatalmi káoszba, aminek előzménye az az 1918. április 8.-ai római konferencia, amely kötelezi a Monarchiát alkotó országokat, hogy területükön kis nemzetállamok jöjjenek létre. Október 23.-án néhány párt gróf Károlyi Mihály vezetésével megalakítja a Magyar Nemzeti Tanácsot ellenkormányként és majdani új állam törvényhozó szerveként. A lemondott Wekerle kormány helyére ez a tanács Károlyi Mihályt nevezi ki miniszterelnöknek, aki ”népkormányt” alakít a szövetséges Függetlenség és Negyvennyolcas Párt, a Polgári Radikális Párt, és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselőiből. Közvetlenül ez után, október 31.én, máig nem felderített módon, egy katonai különítmény meggyilkolja Gróf Tisza István volt miniszterelnököt, aki az újonnan kinevezett miniszterelnök legnagyobb politikai ellenfele volt.

November 16.-án, miután 1918. november 13.-án IV. Károly magyar király lemondott uralkodói jogairól, kikiáltják az Első Magyar Köztársaságot. A végrehajtó Magyar Nemzeti Tanács azonnal munkához lát, hamarjában negyven néptörvény, és csaknem négyszáz rendelet születik, amely addig ismeretlen jogokat ad a tömegeknek, pl. általános szavazati jog, szociális, munkanélküli-segély, társadalombiztosítás, nyolcórás munkanap, bérek emelése, földreformmal kapcsolatos és még számtalan más, akkori időkben szinte utópisztikusnak tűnő, korát, idejét meghaladó elképzeléseket.

Katonapolitikájában a polgári demokratikus kormányt az antantbarátság jellemzi. Károlyi attól tartott, hogy a háborút lezáró békekonferencián Magyarország esélyeit rontaná a katonai ellenállás és a hadsereg megléte, ezért teljes leszerelést hirdetett és szorgalmazott. Károlyi-kormány első hadügyminisztereként Linder Béla még a közös hadsereg leszerelését siettetve hangoztatta elhíresült kijelentését: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”

Ebben a helyzetben Juhász Ferenc tartalékos hadnagy is megkapja sok tízezer szerencsésen hazatért katonatársával együtt az obsitot, 1919. január 10.-én az általános leszerelés alkalmával a magyar Királíi hadügyminisztérium 28.315/eln.I.-a.-1918. számu rendelete alapján. És ezzel véget is ért a Monarchia-beli katonai pályafutása!

A hadsereg létszámának ily módon való drasztikusan csökkentésével, harcedzett, tapasztalt katonáinak szélnek eresztésével párhuzamosan kiürítik az antant által követelt országrész-területeket. Ezáltal védtelenné, szabad prédává vált az ország a rá évszázadok óta fenekedő szomszéd nemzetiségei számára! Sokszoros túlerejükre és Antant hatalmak bíztatását élvezve rárontottak december végén egy olyan háborút vesztett, padlót fogott, kimerült országra minden irányból, amelynek a francia megfigyelők szerint a magyar egységeknek katonai szempontból „semmilyen értékük” nem volt. Három oldalról hatolnak be a francia-szerb, a román és a cseh légiók.

Egy rövid, jól érthető összefoglalás az akkori állapotokról, a Tanácsköztársaság és a Vörös Hadsereg tevékenységéről. 

Ebből nem volt kiút! Még a szép ígéretekkel elhalmozó Károlyinak sem! A háborút megjárt ezredekben szűken volt nagyobb a magyar katonák aránya, így aligha lett volna alkalmas a határok védelmére más nemzetiségekkel szemben. Mire észbe kaptak, hogy ez nem stimmel és nagy bukta lesz, új hadsereg toborzására és azonnali felállítására már amúgy sem lehetőség, sem idő, sem eszköz nem maradt. Még úgy sem, hogy lényegesen növelték a legénység zsoldját napi 4 koronáig, a tisztekét pedig duplájára.

A bizalmát vesztett Magyar Nemzeti Tanács 1919. január 19.-én adja át a hatalmat Berinkey Dénes új kormányának, Károlyit meg köztársasági elnökké buktatja. Szenzációs, rövid összefoglalása annak az időszaknak a mellékletben olvasható. Ki ne hagyjátok!

Ez az a pillanat, mikor Ferenc is újra ringbe száll, három hónappal a Nagy Háborúból való hazatérése és pár héttel a hivatalos leszerelése után. A kormány hívó szavára elkötelezi magát a fegyveres testületeknél, pontosabban a határrendőrségi felügyeletnél. Esküjét 1919 február 5.-én teszi le, minek másolatát alább láthatjátok.

Ekütétele után 1919. március 8.-án kinevezik határrendőrségi felügyelővé X. fizetési osztály 3. fokozatába évi 4.500 korona fizetéssel plusz törvényszerű rendőrségi pótdíj, háborús segély, ruhaátalány és lakpénz juttatásokkal. A Magyar Népköztársaság pecsétjével felülbélyegezve.

Március 20.-án a kormány megkapja a békeszerződés döntésének dokumentumait /Vix-jegyzék/ mely a román csapatok előrenyomulását és egy dél magyarországi semleges zóna kialakítását irányozta elő. Ezeket a feltételeket ugyan elfogadhatatlannak ítélték, de az antant jóindulatában bízva és a jobb tárgyalási pozíció elérése reményében ekkor még nem adtak utasítást a még meglévő hadsereg megerősítésére és a határok fokozott fegyveres védelmére. Ez későbbiekben bebizonyosodott, hogy óriási hiba volt, szörnyű következményekkel!

A helyzetet sem kezelni, sem megoldani nem képes Berinkey kormány lemondott és a hatalmat megszerző szociáldemokraták és a kommunisták kikiáltották a Tanácsköztársaságot 1919. március 21.-én a börtönből szabadított kommunista, bizonyos Kun Béla társelnökletével /erre a dátumra még mindig jól emlékszem, ahogy másnak, úgy nekem is 40 éven keresztül ünnepelnem kellett/ Károlyi külföldre távozott…

A nép egy része ujjongott. Szép, populista szavakkal elkábított tömegek /éppúgy, mint manapság/ rájuk nézve komoly pozitív változások reményében, támogatták ezt az alakulatot, a volt úri és középosztály pedig a pokolba kívánta azokat. A megalakult Tanácskormánynak nem volt elfecsérelni való ideje, ki kellett használni ezt a pillanatnyi bizalmat! Azonnal megalakították a „Vörös Hadsereg”-et és a belső rend fenntartására a „Vörös Őrség”-et, ahova tömegesen jelentkeztek a hont védeni kívánó tízezrek, legyenek korábbi frontharcosok, vagy újak. Szükség is volt mindenkire! Az intervenciós harapófogó kezdett lassan összezárulni... Mindez a "Spanyol nátha" tombolása közepette.

A rendelet szerint, szovjet modellre hajazva, a hazai karhatalom szerepét a Vörös Őrség veszi át felállításával egyidejűleg az összes rendőri vonatkozással bíró karhatalmi alakulatok megszűnnek. Így értelemszerűen a Vörös Őrség egyesítette a határőrizetet végző összes erőket is! Mely fontos tevékenységet látott el a határok állandó változásának közepette is.

Ezekután a szükségszerűen körvonalazott előzmények után térjünk vissza a mi rokonunk, Juhász Ferenc történetéhez és az ő szerepvállalására ebben a háború utáni politikai, társadalmi katyvaszban. Beleértve egy 27 éves egészséges fiatalember személyes, magánéleti indíttatásait is.

Hazatérését követő rövid családi örömök után szükségét érzi, a háború egyhangú világa után a kiesett négy év részbeni pótlására, főleg a kultúra terén. Predesztinálja a háború előtti végzettsége és a művészetek iránti erős hajlama. Van mit bepótolnia! Egy félig amatőr színjátszóköri előadáson nagy hatást gyakorol rá és teljesen elbűvöli a darab primadonnája, az épp csak a 20-as éveit elhagyó, bizonyos Sziklai Margit. Az a Sziklai Margit aki egy, a századforduló előtt, Felvidékről Budapestre költözött, hét gyermekes család másodszülöttje.Ki tudna ellenállni 1919-ben e csábosan vonzó, bűbájos, igézően szép fiatal hölgynek? Ferenc sem tudott, nem is akart!

Ez a klasszikus “meglátni és megszeretni”, az irodalomból jól ismert történet valósága! Félénken közelítve megismerkedik vele és úgy tűnik, kölcsönös a vonzalom, Működik a dolog /ma úgy mondják, a kémia/, nagyon is! Viharos gyorsaságú, szenvedélyes kapcsolat kezdődik 1919 kora tavaszán, amit Ferenc újonnan vállalt kötelessége szakít meg.  

 Az 1919-es év lágy, tavaszi szellőivel egyidőben - melyek meglegyintették és már Puttó nyilai is átdöfték e két fiatal szívét - Ferenc úgy véli, hogy óriási háborús tapasztalatait felhasználva és kamatoztatva rész kell vállalnia a haza szolgálatában! Mert az nem lehet, hogy annyi kiontott vérnek egy letepert, megcsonkított, széttépett haza legyen a jutalma. Mindkét dolog, mind az érzelmi, mind a kötelességvállalás fontos számára és azt gondolja, elég erős, meg tud birkózni az elkövetkező mindkét kihívással.

Mint tudjuk már a Tanácsköztársaság kikiáltásának előtt február eljén jelentkezik határvédelmi szolgálattételre, mint a volt Monarchia háborút megjárt tisztje. Azonnal, örömmel fogadják, címét megtarva a 2. Sz. Zalaegerszegi Határvédelmi Kerületparancsnokságra irányítják, melynek területe Gyékényestől az osztrák határig terjed. Állománya: 16 törzstiszt, 104 tiszt, 388 altiszt, 2220 őrszemélyzet. A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre a távoli határon éri, mit sem változik a helyzete. Új főnököket kap, sapkát, csizmát, zubbonyt, szükség esetén sátornak is használható óriási köpenyt vált és minden mehet tovább. Szovjet mintára a kezdetekben még rangjelzés sincs.

Április 21.-én a Mura környékéről rövid nagyon személyes, szerelmeslevelet küld "Csibikém Édesem!"-nek. Aláírása: "Franci-d"

Ezt a levélkét "Csibi" féltve őrzött naplójában találtam, nagyon személyes jellege miatt legyen elég ennyi belőle...

A szerelmi mámorban élő Ferenc alig várja, hogy az első szolgálati idejét követő szabadságolásra hazautazhasson Budapestre, ami május közepén be is következik. Rövid, pár napos otthonlétet egy behívóparancs szakítja meg 1919. május 22.-én. 

Ezt a 102 éve kapott táviratot mindenképpen meg kellett őrizni az utókornak! Mint bizonyítékot Juhász századparancsnok elvtárs szerepvállalására a 131 napos proletárdiktatúrában.

A gépelési hibák és az érthetőség helyreállítása után a távirat szövege:

Őszinte kíváncsiság volt számomra az a bizonyos Lékai nevű század. Nos rövid kutakodás után kiderült, hogy ez egy Galilei Kör-ös Lékai János /Leitner János/, aki Varasdon 1895-ben született jómódú, polgári zsidó építési vállalkozó családban. Budapestre költözése után újságírással foglalkozik, a véletlen úgy hozza, hogy egy házban lakik Landler Jenővel, aki megismerteti az új idők forradalmi, ifjúmunkás szeleivel. Hírnevet onnan szerez, hogy ő vállalja a Tisza István elleni merénylet végrehajtását, mivel tüdőbeteg és úgyis csak rövid ideig élhet, nincs veszteni valója. Akkor fog előszőr pisztolyt a kezébe. A Parlament előtt közvetlen közelről elsüti a fegyvert, de az csütörtököt mond. Idiótasága miatt, a miniszterelnök sértetlen marad. Másnap, október 17.-én letartóztatják, majd október 31.-én a végre sikeres Tisza elleni merénylet napján a Magyar Nemzeti Tanács utasítására szabadlábra helyezik. Hát ez az az ember, aki tettével kiérdemelte, hogy egy határvédő őrszázadot nevezzenek el róla. Bécsben éri a Kommün bukása, emigrál, Berlinben és az Egyesült államokban irányítja az ottani magyar kommunista mozgalmakat és az Előre c. lap szerkesztését. 1924-ben letartóztatják, végül tüdőbajban hal meg 1925-ben. Hát ez volt a Lékai század akkor még élő hős névadója.

A szerelmes Ferenc - mit sem törődve százada névadójával - egy viszonylagosan rövid, nyugodt határszakaszt őriz és teljesít figyelőszolgálatot századával a Mura folyó demarkációs vonala mentén Muramelence határában, mely jól átlátható és tartható természetes akadályt jelent a védekezésben.

Fiatalember tipikus vörös őr egyenruhában /sok időt, anyagot nem fordítottak megalkotására/ Lenin-sapkában, csizmában. Meg az elmaradhatatlan pálcának imitált görbe bot a kézben, mint... nem is tudom milyen eszköz... no, meg mire szolgált?! A mutató és a középső ujj között az elmaradhatatlan cigaretta.

Juhász Ferenc és határőr csapata örökítteti meg magát pihenői felállásban, Muramelencén, egy Mura melletti kisfaluban, 1919 áprilisában, egyenruhának legkevésbé sem nevezhető összevissza öltözékben. Van itt minden maskara, mint egy színházi kelléktárban. Ilyen időszakot éltek akkoriban! Egyedül Ferenc ruházatára fordított figyelmet a tanácshatalom. Megérte tisztnek lenni...

Egy nagyon hosszú, kérgétől megfosztott, kissé görcsös ág átlózza az egész képet. Felül, talán szalagos vörös zászló, alatta egy már kideríthetetlen, összetekert akármi. Büszkén tartják és mutatják ezt a kelléket a jövőnek! /A kép Juhász Ferenc Juhász Attila nevű dédunokájától származik, melyet eredetijéből jócskán átjavítva, kiszinezve, örömmel teszek nyilvánossá az engedélyével/ Ja, és az elmaradhatatlan pálca! /Akárhányszor e képre tekintek, a kompozíció hasonlósága miatt nem tudom kiverni a fejemből Iwo Jima-i hősi fotót, bár jól tudom, semmi közük egymáshoz!/

 Délutáni szórakozás a Mura kanyarban. Kis ember nagy bottal, üres hálóval! Halőr sehol. Szép az élet! A kép "Nem fogtam semmit" felirattal 1919. április 10.-én egy hűvös délutánon készült

Csendélet a Mura hídon másnap, 1919. április 11.-én. Merengés, álmodozás a korláton, puskára szerelt bajonettre támaszkodva.

Míg ezen a déli, folyó határolta szakaszon állni látszik az idő, és csak lassan érkeznek hírek, addig az országban felgyorsulnak a dolgok, kritikussá válik a helyzet. Április közepén az Antant szabad kezet adott a szerb, román, cseh intervenciónak és a franciák is koncentrált támadás megindítását tervezték. A román haderő április 16-án átlépte a demarkációs vonalat, és a hónap végére elérték a Tisza vonalát, a csehszlovákok pedig elfoglalták Sátoraljaújhelyt, és folytatták az előrenyomulásukat Miskolc, Eger, és Salgótarján irányába. Itthon a toborzás nagy erővel haladt és a haderő létszáma 60.000 főre duzzadt, de ez sem tudja megállítani a román offenzívát. Május 1.-re a Tiszántúl elveszett.

A tanácsköztársaságnak a gyakorlatban esélye sem lett volna hatékony védekezésre abban az állapotban, amiben volt. A Monarchiától megörökölt csapatokat nem szervezték át megfelelően, sőt azok ellenálltak annak, hogy a kommunistáknak szolgáljanak. Számos frissen toborzott katona még újonc volt, a régi tisztikar javarészét leszerelték, helyette a bolsevizmushoz lojális, de gyakorlatlan közkatonákat, valamint más, katonailag képzetlen egyéneket (munkásokat, parasztokat) neveztek ki tisztekké, akik képtelenek voltak irányítani az egyes alegységeket, egységeket és magát a hadsereget, szemben a jól szervezett, hadviselt ellenfelekkel. A mindent felülíró mozgósítások hatására május közepére a Vörös Hadsereg létszáma elérte a 200.000 főt. Félretéve előítéleteiket, kifejezetten a haza védelmére, a korábbi királyi haderőben szolgált számos tapasztalt tiszt és katona is visszatért, és vette fel a harcot.

Ennek eredményeképp született meg a terv a cseh és román erők közötti ék kialakítására, a két hadsereg szétválasztására, Miskolc és Kassa visszafoglalására. Ez látszott a legkönnyebben kivitelezhetőnek a kisebb ellenállást tanúsító ellenséggel szemben. A május 20.-án indult északi ellentámadásban három hét alatt felszabadították és elfoglalták a Felvidék tekintélyes részét. Az visszafoglalt területek városaira pedig a magyar trikolor helyett a vörös zászló került. Nem volt okos húzás!

Az Antant megijedt a nemvárt katonai sikerektől és a kommunizmus terjedésének ütemétől, ezért Clemenceau június közepén jegyzékben követelte a csapatok visszavonását a határokig. Cserébe azt ígérte, hogy a románok ki fogják üríteni a megszállt Tiszántúlt. A tanácskormány elfogadta a javaslatot és június végén elkezdődött a felvidéki csapatkivonás a katonák, tisztek, főtisztek egy részének óriási felháborodására a jelentős áldozattal járó, megszerzett északi területek feladása miatt. Ez rendkívül demoralizálóan hatott a hadseregre. Katonák lázongtak, főtisztek lemondtak, sokan dezertáltak, megszöktek.

A reklám és a valóság. Míg az egyik képen két izomba öltözött Schwarzenegger indul büszkén a csatába kalapáccsal, vasrúddal és vörös zászlóval aprítva az ellenséget, addig a másikon egy rögtönzött budapesti "vörösezred" utcai cipőben fekete vászonnadrágban, sötét tavaszi felöltőben, világos ingben nyakkendővel, fejükön Lenin sapkával teszi ugyanazt. Csak a puskájuk egyforma! Vajon hanyadik túloldali lövés után fognak elfutni világgá ezek a szerencsétlenek?

Ja, és a román csapatok természetesen nem mozdultak a Tisza mellől. Ezt látva a vörösök július 20.-án még próbálkoztak egy feltartóztató ellentámadással visszaszorítani a románokat, de ez kudarcba fulladt, pillanatok alatt összeomlott. A román csapatok előtt megnyílt az út a fővárosig. Az antant is ultimátumot adott: csak akkor hajlandó élelmiszert szállítani és megszüntetni a blokádot, ha neki megfelelő kormány alakul. Ezt a végső döfést már nem éli túl a tanácskormány és augusztus 1.-én lemond. A mérsékelt szociáldemokrata politikusokból álló Peidl-kormány vette át a vezetést. A tanácskormány népbiztosai Kunnal együtt különvonattal Bécsbe menekültek. Itt Prónai Pál különítménye többször megpróbálta meggyilkolni őket, sikertelenül. Kun három társával Németországon, az Északi-tengeren át Leningrádba menekül. A sors iróniája, hogy az általa dicsőített Szovjetúnióban éri utol a végzet, 1938-ban az ő neve is szerepel Sztálin áldozatainak listáján.

Ez egy nagyon kényes időszaka az újkori magyar történelemnek. Ha megengeditek néhány mondatban kifejteném erről a személyes véleményemet: Lenin és bolsevik követői által, uralkodók és minden más gondolkodású százezrekkel szemben elkövetett, „vörös terror”-nak elnevezett fegyveres bandita-gyilkosságaik sorozatát a civilizált nyugati világ a nagy háború okozta kataklizma hatására sem tudta elfogadni. El lehet képzelni az általuk elkövetett, a századokon át uralkodó cári család és udvar módszeres, gyökeres kiirtása utáni indulatokat Európa nyugati felén a vérszomjas kommunista métely terjedése iránti zsigeri ellenszenvet. Az sem mellékes, hogy a cári család házasságok révén az európai uralkodó családokkal közeli rokoni kapcsolatban állt. Így személyes sérelem is érte Európa uralkodóit. Ami megtorlást kívánt!

Mindeközben Szovjet-oroszországban a bolsevikok élcsapata a  páncélvonattal járó, gépfegyveres, többségében a társadalom aljáról származó Lenin-fiúk, minden otthonról hozott gyűlöletüket felhasználva élvezték, hogy akire rámutattak, hogy „fehér”, burzsuj, kulák, akinek jólllehet egy garassal is több volt a nincstelennél, vagy csak nem tetszett a képe, esetleg valakinek haragosa volt, annak mindenét elrabolták és ha tiltakozni próbált, csak kevés esetben hagyták meg az ő és családja életét. Nem volt hiány a besugókból. Irigy és áruló volt bőven, mint mindenhol. Ez volt a bolsevikok által kitalált „újraelosztás” a "tisztogatás" a "vörös terror" módszertana.

Ezek után aztán Európa szemében nem számított, hogy moszkvai, vagy budapesti, netán szlovák a „szovjet”, bármi áron, tűzzel-vassal kellett írtani a világ újrafelosztási hatalmi játszmáiba beszálló, a tanulatlan tömegeket megtévesztő demagógiával elbájoló, hatalomra éhes, gyilkos banditákat! Velünk kezdték 1919-ben! Egy elvesztett háború és egy hamvába dőlt kommün után. Egy olyan háború elvesztése után, amely csak Magyarországról 930.000 áldozatot kívánt és a forrongó ország nem tudta mi tévő legyen. Adott volt az egyenes út, hogy a friss keleti példa nyomán a bebörtönzött kommunisták vegyék át az irányítást.

A világ a pokolba kívánta Lenin bolsevik követőit, a történelmi régi rend felrugóit és mindent megtett romlásukért. Ám az akkori Szovjetunió túl nagy falat volt nekik, ezért egy vesztes, kis „mitugrálsz” hőbörgő fityfasz országon verték el a port, aki szovjetet akart játszani a központi Európában a nagyok között. Igy mutatva példát, hogy járnak a követők. Ezek voltunk mi! Szerintem tegyük össze a kezünket és boruljunk imára, adjunk hálát, hogy megmaradt valami a hazánkból és a mai napig itt élhetünk a világ irgalmából! Semmiből sem vagyunk képesek semmit sem tanulni, a magyar virtus erről híres! És arról is, hogy ezt a hibát megannyiszor elkövettük a 20. században! És azóta is … Hiába no, nem vagyunk kódolva a békés egymás mellett élésre! Azt gondoljuk, mert miénk “Mária országa” nekünk több jár bárkinél! Ettől szenvedünk a honfoglalás óta!

Persze Ferenc fejében aligha fordultak meg ilyen gondolatok a Mura-menti kis faluban. És ha igen, valószínűleg az én  jó 100 évvel későbbi eszmefuttatásomtól nagyon távol állnak. Bár át fogja élni a következő évtizedek örömeit, a negyed század békét gyarapodó családja körében és csapásait is, az ismételt világégést, és az azt követő újabb borzalmat. Ám mivel nincs tudomása a távoli jövőről, nem is foglalkoztatja, szerencsére. Két dolog tölti ki az életét pillanatnyilag, a kötelesség, a reá bízott emberek irányítása, a feladat teljesítése a lehető leghatékonyabb módon és "Csibi".

Csibi, azaz Sziklai Margit 1918 december 24.-én két testvérétől – Erzsitől és Lenkétől – karácsonyi ajándékként kapott naplójának első bejegyzése 1919. április 28.-i keltezésű. Még azt is tudjuk, hogy ez egy hétfői nap és délután 3 óra van.

Franci pár nap késéssel ugyan, de hazaér. Enyhül a feszültség, megnyugszanak, minden a rendes kerékvágásba kerül. Csibi naplója is elhallgat, és ez ennek a legfőbb bizonyítéka. További közös életüket érintő elhatározásra jutnak. Ezt a tervet ugyan időlegesen megszakítja és kissé eltolja a már korábban megmutatott május 22.-i távirati behívóparancs, de eltörölni nem tudja.

Azokban az időkben, közvetlenül a hosszú, véres háborút követő újabb megpróbáltatások, önmegtartóztatások után nincs idő sokat bájologni, ismerkedni, udvarolgatni, évekig kiismergetni egymást, aztán talán tovább állni, mint manapság. A lehető legnagyobb vágyódással, a legteljesebb szerelemmel szerette egymást két fiatal, úgy ahogy tán csak a mesében van! A 21 éves Sziklai Margit és a 27 éves Juhász Ferenc elhatározza, hogy összekötik életüket ebben a bizonytalan világban a legközelebbi budapesti eltávozáson.

A 20. határvédelmi gyalogezred parancsnoksága 11. számú parancsában engedélyezi Juhász elvtárs szabadságát sürgős családi ügyben Budapestre. A "sürgős családi ügy" házasságuk idejének kitűzése, ügyeinek intézése volt. Ezután áthelyezik 1919 június 17.-én Muraszombatról a Kőszegi járásba Lékára. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban "Juhász Ferenzc vörösőr parancsnok helyettes"  még el tudja intézni 1250 korona illetékes járandóságának kiutalását a vasmegyei vörösőrség parancsnokságától.

Az áhított nagy családi esemény előtt, június 24.-én azonban katonai zendülés tör ki Budapesten és a flottila monitor hajói élükön a Lajtával a Dunáról lövik a rakparti "szovjetházat" és a ludovikás tisztnövendékek is fellázadnak. Ezeket a 4-6 napig tartó megmozdulásokat vörösök elfojtják. Vidéken, a Kalocsa környéki parasztmegmozdulásokat a Lenin-fiuk véresen megtorolják, nyilvános akasztásokat rendeznek, az akasztottakat végighurcolják a városban elrettentésképpen. Még az akasztáson résztvevő tömegbe is belelőnek. Az emberi elme kimeríthetetlen forrással rendelkezik mások megalázásában, válogatott legyilkolási módjainak tekintetében. És nem csak akkortájt... Kisebb csetepaték a fővárosban még akkor is dúlnak, mikor a jegyespár kimondja a "boldogító igent"...

Eljött végre az idő! Ferenc újra Budapesten és minden adott ahhoz, hogy ezen az 1919. június 28. szombat délelőtt a Józsefvárosi házasságkötő teremben Juhász Ferenc elvegye feleségül Sziklai Margit hajadont. A vőlegény a tanácsköztársaság tiszti egyenruháját viseli.

Az akkori magyarországi és különösen a budapesti állapotok egy nagyon csöndes, szűk családi körben eltöltött esküvőt tettek lehetővé. Aztán az elkövetkező évtizedek adták meg e frigy belbecs értékét, soha nem fáradó vonzalmat egymás iránt jóban-rosszban az élet utolsó pillanatáig. Ilyen nincs, csak a mesében, mondják sokan! De van! Csak egymásnak éltek a következő majd' 40 évben, semmi és senki nem tántoríthatta el őket egymástól! Így hallottam! Aki tudna róla beszélni már nem él!

Csibi és Franci esküvői képe 1919. június 28.-án. Csodaszép, filmvászonra való pár. Szinte hinni sem akarom, hogy ezek a nagyszüleim! Hihetetlen ennek az ősrégi képnek pasztell színekben pompázó minősége akkor, amikor még színes fotó nem is létezett. Csodáljátok! És klikk a képre!

Magáról a polgári esküvő lezajlásáról nincsen információm, óriási sajnálatomra. Azt, hogy csak ketten voltak két tanúval, vagy részt vett a szűkkörű két család is az eseményen, esetleg volt-e valamilyen szerény ünnepség, nem tudhatom és talán már sohasem derül ki. Elnézem a fenti képet eltűnődve, nem látom e szép, fiatal emberek kirobbanó boldogságát! Az arcuk hűen tükrözi a kort, az akkori pillanatnyi viszonyokat. Mindketten révedezve tekintenek a kamerába, szinte kutatják, bizonytalanul kérdezik a jövőt... vajon mit hoz számukra? Én, unokájuk a jövőből, elárulom... nem kell aggódniuk, kegyes lesz hozzájuk.

Az ifjú feleségről immáron Juhász Ferencnéről sz. Sziklai Margitról még, színjátszókörös tevékenységén kívül semmit sem tudunk. Egy külön fejezetben fogom feltárni az ő és a családja korábbi érdekes történetét, most legyen elég annyi, hogy szülei a Felvidékről származtak és már nagyon fiatalon, az 1890-as évek legelején költöztek Budapestre. Édesapja Sziklaira magyarított Szkrucsány János /sz. 1870/ Biszkupicz Trencsén-közeli, édesanyja Paska Magdolna /sz.1871/ Nyitra vármegyei Nagy Surány-i születésű. Az 1898-ban Szkrucsányról Sziklaira magyarított családban sorra jönnek a gyerekek, négy lány és három fiú vegyesen. A lányok között, kik egész életükben nagyon közel állnak egymáshoz, szerves egységet képeznek jóban-rosszban, Margit a második legidősebb. Édesapjuk állami állást tölt be, élete végéig biztosítva nagy családja megélhetését, szerényen, de tisztességesen. A budapesti Bakács téri iskola iskolaszolgája tisztét nyeri el bentlakással. Nos röviden, innen származik a nagymamám, immáron Juhász Ferencné.

Az esküvő után készült újabb kép. Vörös mundérban, rangjelzés nélkül, a kitüntetések helyét üres akasztócsík jelzi. Középen elválasztott fésüléssel még keresi önmagát... Nekem bejön! Csibi káprázatos! Klikk

A rövid "mézesnapok" után Ferenc visszautazik folytatni a munkáját a minden oldalról recsegő-ropogó, összedőlés előtt álló tanácshatalom érdekében. Áthelyezik 

Örömmel konstatálja, hogy őrizendő határszakaszán a helyzet nem változott, ellentétben a keleti végekkel és nagy-nagy aggódással szemléli az ottani változásokat. Az Antant hátszéllel, az önálló keleti irányú, elszabadult ágyú mozgását követő román erőket még csak feltartóztatni sem képesek, a diplomácia lehetősége megrekedni látszik. A legjobban lenézett, kicsúfolt és semmibe vett volt nemzetiség elindul a történelem folyamán előszőr a védtelenné vált Budapest felé feltartózhatatlanul. Mindenki számára világos, hogy mi fog következni! A Tanács számára nincs lehetőség tovább, vége a dalnak! A “dicsőséges” 133 nap után 1919. augusztus 1.-én már nem szégyen a futás… és a kommunista elvtársak így is tesznek! Egészen Bécsig. Tán a rossz lelkiismeretük, vagy népfelháborodás miatti félelmükben pánikszerűen távozók helyét az az öt napig regnáló szociáldemokrata kormány veszi át, akinek a nevét sem érdemes megjegyezni /Peidl-féle szakszervezeti kormány/.

A román 27. gyalogezred parádéja a Parlament előtt

Augusztus 4.-én a román hadsereg alakulatai az Antant tiltása ellenére, történelmi nagyságuk megkoronázására bevonulnak Budapestre.

1919. augusztus 5. Román megszállók a budapesti Erzsébet hídon. Propagandájuk szerint ők szabadították meg a fővárost a kommunista terrortól...

Elfoglalják a stratégiailag fontos pontokat, lefegyverzik a Vörös Őrséget, letartóztatásokat eszközölnek és végre megkezdhették az idők kezdete óta álmodott, budapesti korlátlan fosztogatásaikat. Egészen kiváló sok képes összefoglaló a román megszállás körülményeiről és gaztetteiről. Megéri elolvasni, kicsit tájékozódni a hiányos ismeretek pótlására. Nekem szükségem volt rá! Olvasási ideje kb. 12 perc.

Augusztus 6.-án a románok által támogatott Friedrich István veszi át a kormányzást. Pont a legrátermettebb ember! Az a Friedrich István, aki előéletében labdarúgó, majd labdarúgó játékvezető, sportvezető, politikus és gépgyáros volt. Háát, nincs új a nap alatt, nem ismerős az ilyen karrier? Ennek a zavaros figurához sem kötődik túl sok a magyar történelemben augusztus 7.-től november 24.-ig regnálása alatt. Könnyűszerrel hatálytalanítja a Tanácsköztársaság rendelkezéseinek jó részét és megalkotja az új választójogi rendeletet. Végül az Antant eltávolítja a helyéről. 1921-ben letartóztatják rövid időre, mint felbújtót és a Tisza István elleni merénylet kitervelőjét hallgatják ki. Ő volt, aki annak a bizonyos Lékainak /akiről korábban már értekeztem, Ferenc századának névadója/ a fegyvert adta, valamint Károlyi szerint a gyilkosság kitervelésének értelmi szerzője. Még évtizedekig szélhámoskodott, de nem ért szép véget. 1951.-ben letartóztatták 15 évet kapott Vácott, ahol november 25.-én meghalt. 1990.-ben rehabilitálták!

Közben Horthy Miklós altengernagy már 1919 tavaszán a francia megszállás alatt álló Szegeden nekilát az ellenforradalmi szervezkedésnek a nyár derekán fővezéri kinevezést kap és a Nemzeti Hadsereg élére áll. Közben átteszi főhadiszállását Siófokra és a Tanácsköztársaság bukása után augusztusra hadereje már 8.000 katonát számlál ágyúkkal, géppisztolyokkal. Az Antant látja, hogy egy ekkora erőnek reális esélye van a helyzet uralására és a hatalom gyakorlására. Miután a román hadsereg november 14,-én távozik a kifosztott Budapestről szabaddá válik az út. Még a román lócitromokkat fel sem tudják takarítania város utcáiról, máris itt az újabb megszállás... 

Horthy Miklós bevonulása Budapestre. Eredeti, feljavított felvételek.

Friedrich miniszterelnök regnálásának egyik legfontosabb eseménye az, hogy miután 1919. november 16.-án Horthy Miklós “darutollas” hadereje élén fehér lovon bevonul Budapestre és tetemre hívja a fővárost, a Parlament lépcsőjéről ő köszönti ezen az esős, hideg novemberi délelőttön lelkes, nagy tömegtől körülvéve. /Az eseményről a Filmarchivum gondozásában 10 db. kb. 1 perces néma videót láthatunk, nagyon jó minőségben/.  Azért ámulok és bámulok: pár hónappal az emberi és anyagi forrásokat felörlő, négy évig tartó iszonyúan véres világháború befejezése után ilyen "pénzt, paripát" nem kímélő, pompásan szervezett és koreografált parádé és feldíszített környezeti helyszínek láttán. Nyoma sincs az elvesztett háború miatti búnak, lehangolódásnak, a kivéreztetett ország bánatának. Megváltó Istenként, megkérdőjelezhetetlen vezérként éltetik a lovas tengerészt! Igaz az is, hogy a Tanácsköztársaság után és még Trianon előtt vagyunk...

Ezt követően értelemszerűen jön az újabb kormány. Ezt Huszárnak hívják. Huszár Károly, ügyvezető államfőként 1919. november 24.-én váltja elődjét és un. koncentrációs kormányt alakít minden párt részvételével. Hatalma formális, mert a háttérben már alakul az új rend Horthy vezérletével. Huszár feladata a kommün rendeleteinek további eltörlése, a felforgatott oktatásügy helyreállítása, új választások kiírása. Az antant azonnal elismeri és meghívja a béketárgyalásokra. Az ő miniszterelnöksége alatt történik Horthy Miklós Magyarország kormányzójává való megválasztása 1920. március 1.-én. Ezek után benyújtja lemondását 1920. március 15.-én.

Az 1919. június 28.-án megnősült Ferenc nagyapám visszamegy az általa őrzött határszakaszra, de a következő eltávozása idején Budapesten éri a Tanácsköztársaság bukása. A románok beözönlését követően szétzilálódik az addigi rend, újabb parancs híján, igazából nincs is ki adja, a fővárosban ragad. Nem bánja, sőt! Most kezdődnek az igazi nyári „mézeshetek” a frissen házasultak számára. Mikor lassan normalizálódni látszik a helyzet számára már belehúztunk a ’20-as évekbe. Áthelyezik a Komárom-Újvárosi /a Duna déli partja/ parancsnokságra, kinevezését személyesen a Huszár kormány belügyminiszterétől – Beniczky Ődőntől – kapja sajátkezűleg aláírt levélben 1920. január 9.-én. Egyenlőre még rendelkezési állományba kerül. 

"Tekintetes Juhász Ferenc határrendőrségi felügyelő úrnak" címzett 1984/1920 VI.c. számú Magyar belügyminiszter levele. Államrendőrségi felügyelői kinevezése./klikk a képre/

A székesfehérvári kerületi főkapitányság hatásköre alá tartozó Komáromi rendőr-kapitányság szervezeti felépítése 1920-ban Juhász Ferenc rendőr-felügyelő, mint osztályparancsnok.

Mint láthattuk az elmúlt alig másfél év Magyarország újkori történelmének legsűrűbb, gyökeres fordulatokat hozó időszaka volt, több évszázadra elegendő változásokkal.

Ferenc sem tudja függetleníteni magát a történtektől, mundéros hivatásos tisztként pedig főleg nem! Kisebb megszakításokkal végig szolgálta ezt az időszakot a hazát védve a szó szoros értelmében. Viszont aggodalmait elsodorta egy tavaszi szenvedélyes szerelembe esés, majd nyári frigy Sziklai Margittal, és ennek gyümölcse, a jövő tavasz ígérete, hogy hamarosan apa lesz!