A kép, melyen e sorok írója is szerepel három és fél éves korában épp méretes dinnyét majszolva, nagyapja térdén ülve. Fölötte apja, az istenként tisztelt olimpikon, mellette-alatta szeretett nagyapja /Horváth Dezső/. Nagyapja balján nagyanyja /sz. Buzássy Mária/, alatta az ő leányuk Magdolna. A lánya előtt-alatt annak két gyermeke, a nyolc éves copfos Mária és a 12 éves László. A felső régióban a dinnyés kiscsávó anyja Edina, karjában a fiúcska egy éves Edina húgával. Mutassatok még egy történelmi családi képet, amelyen három generáció szerepel hiánymentesen. És olyat is, ahol egy 70 éves képnek négy szereplőjét - nagy örömömre - még életben találjuk! Tippeljetek, kik ezek! A frissítésem pillanatában 2022. áprilisát írjuk...
Kedves Rokonok!
Először is üdvözlök minden, ismert és ismeretlen rokont az új blogom indítása alkalmából, remélem az elkövetkezendőkben közös munkával és emlékezettel, együtt tárjuk fel családjaink meseszép történetét. Szerencsére vagyunk még páran, kiknek az emlékezete megőrizte a múlt egy-egy darabkáját... próbáljuk meg együtt összerakni!
Ahhoz, hogy valaki, családfakutatásba és családtörténet írásba fogjon – véleményem szerint – két alapvető feltétel szükségeltetik: megfelelő elhivatottság /bizonyos fokú megszállottság/ és rengeteg szabad idő. A fejlett technikai segédlet, ami a hatalmas adattömeg kezelésének, átláthatóságának és rendszerezésének megkönnyítésére szolgál, már csak hab a tortán. Nálam, lassan 60 /hahaha, de rég is volt!/ éves koromra, – örömömre, ugyanakkor a korai inaktivitás miatti bánatomra – mindegyik rendelkezésre áll.
Még gyerek voltam... épp a forradalom után, talán '57, vagy '58 telén, közvetlen a karácsony utáni napokban, a téli tanítási szünetben -szokásunkhoz híven- Apámmal Budapestről, "sebes" vonattal utazva, meglátogattuk Nagyszüleimet Diáson, ahol teljes kikapcsolódásban 2-3 napot töltöttünk velük. Nagymamika -kiváló szakácsnő hírében állt- különösen ilyen alkalmakkor összeszedve minden tudását, több napi sütés-főzéssel, fejedelmi lakomát varázsolt imádott fiának az asztalra és ehhez mindössze a fatüzelésű, konyha közepére állított "csikókályhát" használta. /óóóóó, a habos cukormázzal bevont mandulás szeletek mennyei ízét még ma is érzem a számban!/
A képen az 1954-ben épülő Gyenesdiási ház-présház-pince együttes a szőlősorok felől. Balról jobbra: Horváth Dezső, jómagam 6 évesen a nagyapámhoz bújva, Horváth Dezsőné sz. Buzássy Mária nagyanyám, Horváth István édesapám, 3 éves Horváth Edina húgom látható. Mindazok, akik akkori tulajdonosai és későbbi örökösei lettek ennek a 299. hrsz. számú helyi ingatlannak, ami csodák csodájára még mindig egyben van, Horváth István dédapám akarata szerint.
A frissen, '55 őszén elkészült új házat már szépen belakták, minden a helyére került: -a első fejtésre váró illatos, friss olaszrizlinggel teli hordók a borospincében, a szőlőprés, kádak és a borfeldogozás kellékei a présházban.
Az emelet is megtelt élettel: a nagyobbacska szoba, két fekhellyel, szekrénnyel, tágas ablakok biztosította korlátlan kilátással a Balatonra, a ház központjának számító, a nagyméretű nappali-konyha-ebédlő, hálószobába átnyúló cserépkályhával, konyhából nyíló fürdőszoba és kamra és a nagy, három-ablakos, világos, zárt terasz. Ez, a mai mértékkel is elfogadható ház, az elkövetkezendő másfél évtizedben -nagy örömükre- otthonul szolgált a nagyszülőknek a szőlőskert sarkában... aztán főként a nyugdíjas kor elérése után a boldog 70-es évek alatt szüleinknek, majd nekünk és a a mi gyerekeinknek is az elmúlt évtizedek alatt, egészen a 90'-es évek végéig, amikor is a felújított ház és a szőlő nélküli kert elkészültével ideköltöztünk és az év döntő részét már itt töltjük. /A nem csak felújított, hanem teljesen átépített új ház formájának kialakításánál vigyáztam az eredeti külső kontúrok megtartására, ahogy láthatjátok, azon belül meg a praktikus több helyiséges lakótér közvetlen kertkapcsolat létrehozására, mint a “pinceszinten”, mind az emeleten. A nagy energiabefektetéssel újjávarázsolt ház az igényesen kivitelezett kerttel mutatós lett, de az is igaz, hogy szükségleteinket ma már messze meghaladja./
Este van, kint csikorgó hideg, a frissen esett hó kísérteties csönddé tompítja a külvilág zajait. Idebent a cserépkályha barátságos melegében beszélgetünk a nagyszobában. Nagyapám elővesz egy füzetet és egy nagyobb papírlapot, amelyre a Horváth családfát készítette és magyarázza, hogy egész messzire visszanyúlva sikerült az őseinket rögzíteni, dokumentumokkal igazolni. Még most is látni vélem magam előtt a színes viaszpecsétes okiratokat, adományleveleket és érzem a 9-10 éves fiúcska izgalmát, aki belekukkanthatott titokzatos, múltbeli kincsekbe, mely örökre megigézte... Nagyapám olyan fontosnak ítéli ezeket a papírokat, hogy, az '56-os forradalmat követő válságos időkben csak egy biztos menedéket lát az értékek megőrzésére, az egyházi levéltárat. Azt mondja az összeállított dokumentumokat leviszi a templomba és odaadja a papnak átmeneti megőrzésre... 50 éven keresztül időnként bujkált bennem a gondolat, vajon mi lehet a családfánkkal és az iratokkal, vajon tényleg levitte-e a plébánoshoz, hol- és merre lehetnek most, egyáltalán...? Édesanyám részéről, noszogatásomra, jó pár évvel ezelőtt, a helyi plébánosnál volt egy bátortalan kezdeményezés, ami nem járt sikerrel. Ugyanakkor, az 1995-98-es építkezés viharaitól megmenekült családi képek, iratok pakolgatása és későbbi rendezése során villant belém a gondolat, felkutatom és rögzítem mindenági Őseim életét! Hát ez volt az ok és az indíték, amiért családfa írásba kezdtem... Kívánjatok sok sikert hozzá!
Az elején igazából fel sem tudtam mérni milyen óriási vállalkozásba fogtam, amikor elhatároztam, hogy a tőlem telhető legjobb módon – szövetkezve a még élő rokonokkal – felkutatom és dokumentálom családom felmenőinek és jelenkori szereplőinek a történetét, megörökítve a mának és a jövőnek. Kutatásom fókuszába természetesen magamat állítom, ebből a szemszögből vizsgálom a szülői felmenőket, majd a szélesebb rokonságot és azok rokonait is. Konkrétan: Horváth-, Buzássy-, Juhász-, valamint a Sziklai családokat. E négy család történetét és a szereplőit szeretném a fellelhető dokumentumok alapján a lehető legrészletesebben bemutatni, fotókkal illusztrálni, családfába foglalni. Példaként álljon itt az egyik kedvenc- és egyik legkorábbi képeslapom mindkét oldala, mely a dátumbélyegző tanúsága szerint 1904-ben készült és a Buzássy családot ábrázolja. Gyönyörű, nem?
Búzássy család. A jobb oldalon álló kislány a nagymamám.
A képre írt magyarázat szerint: "1. Buzásy ur!, 2.Buzásyné Ő. n/agysága/!, 3. Gizella k.a! /csunya!!!/, 4. Mariska k.a. /haragos!!!/, 5. László urfi, 6. Buczkó ur" (a k.a. rövidítés kisasszonyt jelent)
A képeslap hátoldala, Miháld 1904 március. 3. - feladója ismeretlen!
Az elképzelés kezdetekor /2004 júniusában/ csak egy viszonylag egyszerű családfát rajzoltam, aztán ahogy múlt az idő és a számítógépes hátteret is megteremtettem, egyre jobban belemélyedtem a történetbe… A családi ágakként fellelhető és összesített vérrokonság százakra volt tehető, az időközben felkutatott és rendszerezett anyag folyamatosan növekedett – fotók, képeslapok, okmányok, levelek, újságcikkek, – melynek ismertetése és bemutatása már új formát kívánt. Sok tanakodás után ezt az internetes naplóformát választottam, mivel itt nem csak leírom az ismereteimet, hanem külön hivatkozásokkal, az általam jellemzőnek és fontosnak ítélt dokumentumokat be is tudom mutatni, amelyek visszamenőlegesen, az ismeretek későbbi bővülésével aktualizálhatóak, újra szerkeszthetőek, minden családtag, rokon, ismerős, vagy bárki, hozzáférhet és megjegyzést, kiegészítést, akár anekdotát fűzhet a leírtakhoz. Az igazat megvallva, nemcsak elvárom, hanem szükségem is van a segítségetekre!
Mint én is, mindenki „örökölt” valamilyen családi fotókat, leveleket, féltve őrzött szerződéseket, születési-, házasságkötési-, és halálozási anyakönyvi kivonatokat, értesítéseket, igazolásokat a felmenőitől, melyek szétszórva, vagy összegyűjtve hevernek különböző családoknál szekrények, ládák, fiókok mélyén.
Álljon itt példának üknagyanyám, Babette Lederer, született Babette Schärl müncheni postatiszt feleségének halálozási particédulája,
melynek különleges érdekessége, hogy éppen ma 129 éve, 1879. február 8.-án, nem egészen 38 éves korában halt meg hosszú szenvedés után Münchenben. A lánya (a dédnagyanyám) Magda Lederer még csak 12 éves volt. Gondolatban gyújtsunk meg egy gyertyát Babette apai ükanyámért...
Na, az ilyen és hasonló kincseket kellene újra előásni, átböngészni, az érdekesebb, családra jellemzőket elküldeni a címemre. Ezek után a beérkezett dokumentumokat rendszerezem, a képeket szükség szerint retusálom és a családtörténeti naplóba teszem, amit aztán mindenki tetszése szerint látogathat, szükség esetén szerkeszthet.
Üdvözlök Mindenkit, hamarosan folytatom... talán már a segítségetekkel.
Készült 2008. febr. 15.
Utószó az Előszóhoz
Nagyjából ezzel a felvezető írással kezdtem 12 évvel ezelőtt a Családtörténeteimet, amelyet gyors egymásutánban még három életrajz követett, amit ti is ismerhettek. A nagy buzgalommal indított munkák további folytatását a sürgetővé vált tavaszi diási kerti tevékenységek akadályozták, miáltal az újabb életrajz írási teendők a következő télre tolódtak. Sajnálom, mert gondolatban már többé-kevésbé összeállt 2-3 életút lejegyzése a dokumentumokkal együtt. Ám az eltelt év szünet alatt olyan sokat kopott az ismeretanyag, minek frissítése és újabb történetek folytatása már túl nagy erőfeszítést igényelt volna. Akkor ez meghaladta az erőmet és az elkötelezettségemet. Nem mellesleg a blog névadója, a 14 éve velünk élő Kocika kiskutyám súlyos betegsége, majd gyors halála sem engedte a teljes koncentrációt a blogomra.
Aztán 2010. évben megtörtént, amit senki sem várt, a blog tulajdonosa (freeblog) minden előzetes értesítés nélkül megszüntette a szolgáltatását és több ezer blogoló felhasználóval együtt az összes addig létrehozott anyag egyik pillanatról a másikra elveszett végérvényesen. Akinek nem volt korábbi mentése más helyekre, az bottal üthette sok évi munkáját. Nekem annyiban szerencsém volt, hogy a Családtörténet blog mindössze 4 bejegyzését kinyomtatva elmentettem valamikor és átadtam olvasásra az akkor még élő Édesanyám nagy örömére. Bánatomra azonban az öt éve folyamatosan írt „Balatoni horgászat” c. blogom is megsemmisült a 73 bejegyzésével és több száz igényes fényképpel, valamint az ezres, lelkes olvasói, követői táborral. Az elveszett anyag visszaállítása még informatikus unokaöcsémnek sem sikerült. Ez elég nagy sokkot okozott ahhoz, hogy ezen a ponton feladjam a blogírói pályafutásomat, beleértve a családtörténetit is.
Aztán 12 év szüneteltetés után pár hete egy rokonom érdeklődött felcseperedett gyerekei számára -a „maradj otthon” időszakában- a két Buzássy fiú története felől. Megvallom, először még hezitáltam, de már betette a bogarat a fülembe. Lassan rászántam magam felkutatni, leporolni az eldugott dossziét, átolvasni és az időközben tudomásomra jutott információkkal, új dokumentumok felhasználásával frissíteni és átírni. Néhány helyen megváltozott az ismert történet, de most érzésem szerint hűebben adja vissza az akkori valóságot. Fokozatosan, egyre jobban belelendülve nagy kedvvel és élvezettel dolgoztam újra átélve az alkotás izgalmát. A következő lépés egy megfelelő és könnyen használható blogszolgáltató megtalálása volt, ami másodjára talán sikerült. Ha ezt olvassátok, akkor biztosan! Még ugyan birkózom vele, de azért reménykedek!
Remélem, az átdolgozott 3 életrajzon kívül is lesz erőm munkálkodnom, amit a következő télre időzítek.
Üdözlettel: Isti /a Berlini Olimpikon Horváth István fia/
Gyenesdiás 2020. május 8.
