Tekintetes és nemzetes vitéz Juhász Ferencz magyar királyi állami rendőrségi detektívfelügyelő, címzetes százados emléklapi képe katonai szolgálatának emlékére sajátkezű aláírásával, miszerint egyenruháját, rendfokozatát, kitüntetéseit ünnepélyes alkalmakkor jogosult viselni. Pécs, 1935 július hó 31. /Juhász Attila örökölte kép/ Balra fent a sorszámozott jelvény, amit a detektívek a kabáthajtókán belül, rejtve viseltek.

Az előző fejezetet ezzel a zárszóval fejeztem be: 

Az 1926. június 20.-i avatási ünnepség után, mint vitéz Juhász Ferenc tér vissza szolgálati helyére Békéscsabára, a rendőrkapitányságra. Rövid gratulációs kedveskedések és talán örömködési körök lefutása után újra végzi megszokott munkáját, de nem kifejezetten érzi jól magát ezen az „Isten háta mögötti” határközeli településen. Tán túl messze van budapesti szeretteitől, azok időszakos látogatásától, vagy más helyi negatív tényezők is vannak, melyek változásra kényszerítik? Lehet! Kérelmet nyújt be a Belügyminisztériumba szolgálati helyének megváltoztatására. Minthogy ezt immáron egy friss „vitéz” tette, erre oda kell figyelni! Megérkezik a belügyminisztériumi válasz: 1926. augusztus hó 28.-án a miniszteri osztálytanácsos aláírásával „Tekintetes vitéz Juhász Ferencz magyar királyi állami rendőrségi detektív úrnak” miszerint, saját kérelmére áthelyezik a magyar királyi állami rendőrség kecskeméti kapitányságához, 8 napon belüli jelentkezési határidővel. Úgy tűnik működik a kormányzó rendelete: előny, „kvázi” nemesi előjog a vitézi ügyek elbírálásánál is. Ez az egyetlen eset. Nincs tudomásom arról, hogy valaha is élt-visszaélt volna ezen jogával, alapvetően egy tisztességes ember a monitorozásunk tárgya.

A kecskeméti városszéli újonnan kialakított és épített kertvárosban – amit akkoriban „villanytelepi kislakásoknak” hívtak - a Szultán utca 33.-ban telepednek le „szolgálatilag”, átellenben az iparteleppel, a városi áramszolgáltatóval. Itt rendezkednek be hosszútávon, ami Ferencnek és a családnak is megfelelő, mind a munka, mind a gyerekek iskoláztatása okán. Takaros új építésű ház, tornácos bejárattal, fehérre festett fával kerített szép előkerttel. Az út túloldalán az áramszolgáltató barakképületei állnak, kicsit távolabb a város felé a villanytelep kéménye látszik. Ferenc munkahelye öt sarokra van, megerőltetés nélkül elérhető. Az elkövetkező kerek 10 évben ez az otthonuk. Belakják, jól érzik magukat.

Megnyugszik a család a beláthatóan mind kiszámíthatóbb jövőt biztosító körülmények hatására. Vonattal karnyújtásnyira van a főváros, így lehetőségük van gyakori rokonlátogatásokra és viszont. A gyerekek cseperednek Dunci, azaz Ferenc fia elkezdi az elemi iskolát a piaristáknál 1926-ban. Édesanyám erre a kislánykorától őrzött kecskeméti szép emlékekre kedves nosztalgiával emlékezett mindig.

A kecskeméti Szultán utcai kertben 1927 nyarán készült kép a 7 éves Dunciról, a 3 éves Babáról és az új családtagról, az apró, fehér kölyökkutyusról, aminek a nevét nem tudjuk, de gyorsan nő és felnőttként egy későbbi kép szereplője is lesz.

A Ferencre jellemző, szorgos, lelkiismeretes munkával, biztonságos, odaadó szeretettel kikövezett családi háttérrel telik a következő két év. Munkahelyén megbecsülik kollégái, nagy szakmai tapasztalata révén folyamatos elismerésben részesül az általa ellenőrzött és hatékonyan felderített rendőri kerület csökkenő bűnözési adatai következtében.

Belügyminiszteri utasításra a rendőrség szegedi kerületének főkapitánya 1928. december hó 8.-án előlépteti tekintetes vitéz juhász Ferenc m. kir. áll. rendőrségi detektív urat 1929. január 1-től kezdődően a IX. fizetési osztály A. fizetési csoport 1-fokozatába. Ezzel kezdetét veszi egy fergeteges kecskeméti karrier...

Kutakodásom során egy egészen különleges dokumentumhoz jutottam! Szinte hihetetlen, hogy a Minisztertanács 1929. március 22.-i Budapesten dr. Vass József magyar királyi népjóléti- és munkaügyi miniszter elnökletével tartott ülésének jegyzőkönyvét „tartom a kezemben”, melynek 54. pontja értelmében a belügyminiszter tudatja, hogy a közeljövőben megnyíló detektívfelügyelői tanfolyamra …. vitéz Juhász Ferenc IX. osztályú detektív is berendelését kérte /azaz jelentkezett/. Scitovszky Béla belügyminiszter hosszabban kifejti az érvényes rendeletet /1.  2.  3.  4. oldalakat nagyon ajánlott megnyitni/ és azt is miért kéri kivételesen az ettől való eltérést és a Minisztertanács támogatását, miszerint:

Innentől már minden megy a maga útján: a frissen indított új tanfolyami képzés pár hét múlva, pontosabban 1929. április 4.-én, csütörtöki napon indul a távoli Budapesten és május hó 31.-ig tart vitéz Juhász Ferenc részvételével.                                                                  A Kecskeméti Közlöny 1929. március 31.-i számának 10. oldalán megjelent rövid hír adja mindenki tudtára az eseményt. /A teljes oldal elérhetősége korlátozott/ 

Aztán a kiállított bizonyítvány dokumentálja, hogy vitéz juhász Ferenc a „detektívfelügyelői tanfolyamot szabályszerűen bevégezvén, a mai napon a detektívfelügyelői vizsgára bocsáttatott és azon szótöbbséges jeles-en képesítettnek ítéltetett." Kelt Budapesten, 1929. évi június hó 3.-án. A Kecskeméti Lapok című újság 1929.június 6.-án a 3. oldalon megjelent híre szerint a sikeres vizsgát tett detektív újra felveszi a szolgálatot. Rövid időn belül a helyi újságok kedvence lesz, minden fontosabb helyi köztörvényes bűntény kivizsgálásában hathatósan részt vesz, különleges képessége van a bűnügyek átlátásában és feltárásában. A sajtó követi és a bulvár újságírás szabályai szerinti részletességgel számol be az ügyekről akkori kor stílusának megfelelően, a mai szemmel néha enyhén mosolyfakasztóan. Szemezgessünk belőlük! /Katt a képekre/Bizarr történetbe futunk bele a Kecskeméti Közlöny 1931. május 10.-i híradásában mindjárt a címoldalon. Ez egy igazi rabló-pandúr történet, mely vasárnapi vásárnapon egy mellékhelyiségi kulcs körül tört ki és szerencsétlenségünkre az épp ott tartózkodó Juhász Ferenc detektív is belekeveredett. Szóváltást követően a garázda Horváth Lajos vásáros legény megütötte a detektívet. Majd a cimborái is beszálltak a detektív ütlegelésébe. Csak rendőri erősítéssel sikeredett lecsillapítani a tömegverekedéssel fenyegető helyzetet. A következő menet már a kapitányságon folyt, eljárás megindításával. Azt nem tudom, hogy a nagyapám milyen sérüléseket szenvedett, de - Csibi ápolását követően - az esetből biztos levonta a tanulságot.

Az ügynek folytatásáról is kapunk hírt, bár, jellemzően, már akkor is „lassan őröltek isten malmai”. Az ügy tárgyalására 1933. január 10.-én került sor /bő másfél évvel az eset után/ a két főszereplő megjelenése nélkül. A tárgyalás menete és az ítéletet itt olvasható.  Az én személyes véleményem erről az esetről biztosan megegyezik sok más kortársaméval. Azon kívül, hogy megmosolyogjuk az elképzelt jelenetet, hihetetlenül állunk az akkori hatóság elleni erőszak bátor elkövetőinek merészségét szemlélve. Ma egy ilyen ügy, ami a hatóság ellen elkövetett erőszakos cselekedetben nyilvánul meg, nagyon súlyos vádat generál, ami nem egy esetben hosszú börtönnel végződhet.

A Kecskeméti Közlöny1932. május 13.-i száma ismét vitéz Juhász Ferencet szerepelteti a címlapon, és a hírhedt Haverda Máriával folytatott rendőrségi diszkurzusát híven adja tudtunkra. Egy fantasztikus dialógus részesei lehetünk! Ezért is imádni való az akkori naiv média!

Alig telik pár nap, május 15.-én épp Pünkösd-vasárnapján szörnyű ügy kavarja fel a város nyugalmát, melyet a helyi újság vezércikkben május 18.-án két oldalon közöl.

Van itt minden, ami a vidéki újságolvasó népség bulvár-borzongását a maximumra járatja! Idegen légió, rendőrök közé lövés, kommunista szervezkedés, törött pohár szétharapása, 8 deci bor, vetkőzés, stb… A rendeséletű 26 éves szőlőmunkás szerelemféltés miatti felháborodásában téglával agyonveri a 24 éves sötétmúltú kommunistát, majd önként jelentkezik a rendőrségen. Éjfél után 10 perccel. Naná, hogy a szunyókáló vitéz Juhász Ferenc detektív csoportvezető helyettes az ügyeletes. Rövid diskurzust követően a detektív meggyőződött a helyzet valódiságáról, értesítette Rapcsányi István dr. rendőrkapitányt és együtt kocsival a helyszínre mentek. Ezután az újság forgatókönyvi részletességgel tálalja pillanatról-pillanatra az eseményeket, szinte egy szemünk előtt forgó filmet látunk… A koszos harisnya lavórba áztatása és a fejre mért ütésektől darabokra tört tégla csúcspillanatáig! Olvassátok! Első oldal, második oldal. Szó-mi-szó már akkor is értettek a hírek felturbózásához!

Az 1932. november 18.-i bírósági tárgyaláson is az egyik főszereplő vitéz Juhász Ferenc tanú, természetesen nem a rossz oldalon, bár meggyanúsították. A helyi szeszfőzdében pár élelmes fickó kitalálta, hogy lepárlásonként 20-30 liter égetett szeszt hagynak a hordóban saját céljaikra való hasznosítás céljából. Az ügylet egy idő után kiderült. Ekörül zajlik a bírósági tárgyalás, melyben Juhász detektív kihallgatása főszerepet kap az újságban. Bírósági tárgyalás közvetítése élőben!

Ismét vezéroldalt érdemlő hír! 1933. október 3.-án adja a hírös nép tudtára szeretett "Közlöny"-ük a szeptember 30.-án szombaton történt családi drámát, melyet közvetlenül a "szegedi gyors elrobogását" követően hoztak a rendőrség tudomására, "vágtató lovakkal" érkezvén. A szombat esti ügyeletet megint vitéz Juhász detektív adja, aki a kiszálló rendőrökkel elsőként szembesül a borzalmas családi tragédiával, melyben az egyik résztvevő beretvaéles szerszámkéssel az ablakon át agyonszúrta a másikat, történetesen a sógorát. "A helyszíni vizsgálat első pillanata pedig olyan lélekrázó képpel fogadta a hatóság embereit, amely az eseményektől elfásult idegekről is' leolvasztotta a közönyt." veti papírra a sokkolt újságíró. Figyelemfelkeltő a cím alatti mondat... "felesége sógora...  erőszakkal be akart hatolni..." mert aki kicsit is félreérti, az biztosan el akarja olvasni a teljes cikk első és második oldalát is!

Akinek még nem volt elég a bűnügyekből az a Kecskeméti Közlöny 1934. március 3.-án megjelent "Vadházastársak szerelmi rémdrámája" című két oldalas beszámolójában borzonghat tovább. Van itt is minden, amit csak az élet produkálhat: húsvéti szerelmi háromszög, szerelemféltés, velőtrázó sikoltás, véres balta, akasztási kísérlet, fejesugrás a kútba, agyvelő- csontdarabok szerteszét és vér mindenütt. Elsőnek a hatóság részéről vitéz Juhász detektívnek és csoportvezető főnökének van szerencséje ismerkedni a körülményekkel. Ez az ügy uralja a szombati újságot! A nyitólapon a vastagog szedett cikket szem elől téveszteni sem lehet. És még folytatódik a következő oldalon.

 A Közlöny 1934. március 11.-i vasárnap megjelenő számában a 7. oldalon alkalom nyílik egy kis hétvégi lazításra is. Král Ervin karikatúrista kitűnő rajzokat készít a kecskeméti detektívekről, középen a csoportvezetővel. Mind a hétről, beleértve a nagyapámat is. Csak azt érteném, miért támaszkodik egy szódásszifonra?

Pár hónap viszonylagos nyugalomban telik, majd 1934. július 11.-én rabláshoz riasztanak a rendőrségen. Ledniczky György huszárezredesék villáját fosztották ki a villanegyedben, míg ő és családja éjszakai álmukat aludták. Reggel 8 órakor szálltak ki a helyszínre vitéz Juhász Ferenc és Zsótér István detektívek a Kecskeméti Közlöny munkatársával együtt és megindult a minden mozzanatra kiterjedő nyomozás. A második oldalra is csöppet átnyúló cikk első részét mutatom, ennél többet nem érdemel a téma. Viszont a szürkére színezett pár mondatott se hagyjátok ki. Nem csak elkezdődött, már elemében járt a nácizmus odaát nyugaton és erről még nyíltan, ilyeneket lehetett írni Magyarországon a 30-as évek közepén.

Májusban újabb - számomra hahotára okot adó - akció indul. 1935. május 3.-án, csütörtöki napon délelőtt a piactéren egy fiatalember felkap a reklámcélokra kitett árukból két szvettert és elszalad velük. Komoly ribillió, majd civil üldözés kezdődik a városházán át a színházig. Többen megkísérelték megállítani, de a tolvaj az öklével védekezett és sorban „leterítette” az elfogni akarókat. Végül az odaérkező „vitéz Juhász Ferenc detektívnek két arra haladó” ember segítségével sikerült bekeríteni és elfogni Balogh Ferenc 19 éves félegyházi, nem magyar lakost. Megnyugodhat mindenki! A hírt így tálalják!

Szeged, Kecskemét és Hódmezővásárhely közötti vasúti forgalmat az 1929.-ben épült algyői vasúti Tisza-híd volt hivatott lebonyolítani, melynek költségeit részben Kecskemét városa fedezte. Az új híd  hivatalos avatására 1929. október 17.-én került sor. A nemzetszínű szalagot vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó vágta át. Ezen az ünnepségen részt vett nagyapám is az alkalomhoz illő szép fekete ruhában, darutollas csendőrök által vigyázva, hídkorláton lógó ünneplő tömeggel. A híd korszerűsítése 1935 -ben fejeződött be, mely által vegyes vasúti-közúti forgalomra is alkalmassá tették. /Én 1935-re datáltam e kép keletkezését, ezért jelent meg itt időrendi sorrendben. Időközben bebizonyosodott, hogy tévedtem. Elnézést!/

E kis kitérő után térjünk vissza köztörvényes bűnügyi krónikánkhoz. Kecskemétre való visszatérte után mindjárt egy súlyosabb esettel szembesül. Ez 1935. szeptember 4.-én szerdai napon történik délután 2 óra körül a város külső részén, a Vacsi-hegy 222. sz. ház udvarán. Persze, ebbe is azonnal belebonyolódik detektív nagyapám és az ő felderítése révén lehet tudni, hogy bontakozott ki a véres esemény, mely aztán egy és két oldalon át taglalódik nagyon ízesen, amolyan hírös kecskemétisen! Csak az olvassa, akit nagyon érdekelnek a drámai hírek!

Azért a megfeszített munka mellett is jut idő néha egy kis kikapcsolódásra, történetesen egy vadászatra, vagy legalábbis annak imitálására. Puskával a hónalj alatt baktatva eltölteni egy délelőttöt az őszi Kecskemét-közeli Nyírí kiserdőben lélekemelő és fejszellőztető időtöltés vadásztársak, kollégák körében. Vadászkalapban, még mindig cvikkeres szemüvegben, háromnegyedes, galléros, fényes bőrkabátban, zsebre dugott kezekkel, lelógó hosszúcsövű puskával! Mennyire más ez a helyzet a húsz évvel korábbinál! Tudjátok, mire gondolok! Gondolom nem kell megmutatnom hol áll méltatásom tárgya...

Aztán minden eddiginél is sokkal borzalmasabb bűnüggyel zárul az 1935-ős év, melynek észlelése és felderítésének indítása átnyúlik az 1936 évelőre. Ugyanis Szilveszter napjának reggelén rablógyilkosság történik a Széchenyi városrészben, hét baltacsapást mérnek Mészáros Vendelné törvényszéki altiszt özvegyére, miáltal vadállati kegyetlenséggel meggyilkolják pénz és egyéb javak rablása céljából. Ennek az ügynek a felderítése ürügyén majd' az egész detektívcsoport a helyszínre robog. A rendőrség és a csendőrség is beszáll az év eleji akcióba, amit tisztes távolságból a Kecskeméti Közlöny munkatársa jegyzetel. A mi vitéz detektív rokonunk is aktivizálja magát, elég furmányos módon "gipszmintát vett a lábnyomról és a baltanyomról. A lábnyomból különben arra kell következtetni, hogy magas ember lehetett és roppant erejét mutatja a gyilkosság elkövetésének körülménye." A cikk egy meg még egy majdnem teljes oldalt tölt ki, a megszokott részletesség a sorvezető! A rengeteg nyom ellenére megtorpannak! Az óriási erőket mozgósító nyomozás és a hajsza a gyilkos után eredményt egyelőre nem hozott, de nem lankadnak!

Az egy nappal később Budapesten keltezett hivatalos levél megváltoztatja nagyapám további életét! Kozma Miklós a Darányi kormány belügyminisztere tudatja tekintetes és nemzetes vitéz Juhász Ferenc magyar királyi rendőrségi detektív úrral, hogy a Kormányzó Úr Ő Főméltósága detektívfelügyelői címet adományozott számára, 1935. év december 31. napján. /katt a képre/

A Kecskeméti Közlöny 1936 január 8.-án megjelent száma örvendezve ad hírt erről a nemes eseményről. Ez Ferenc nagyapám eddigi pályájának csúcspontja, élete következetes munkájának megkoronázása. De ez azt is jelenti, hogy kecskeméti munkásságának meg vannak számlálva a napjai. Itt már nincs hova fejlődnie, lassan kinövi szeretett városát, megannyi sikerének, elismerésének helyszínét. No, meg tudására, nagy tapasztalatára másutt is szükség van!

De míg ez bekövetkezik, van még néhány folyamatban lévő új és régebbi elvarrandó szál. Számos, Kecskeméti Közlöny által tálalt, apróbb-cseprőbb ügy mellett számomra az egyik legkedvesebb a nagy port felvert "Halla Böske" esete. Újságírók szívesen foglalkoztak ezzel a hálás bulvártémával ezért nagy a dokumentált irodalma. /a Kecskeméti Közlöny két hét alatt 16 db. terjedelmes cikket szentelt neki. Talán, mert egy kedvezőtlen írásuk miatti bosszúból betört a szerkesztőségükbe is/ Nos, megpróbálom kivonatolva összefoglalni az eseményeket... Ez az 1913. október 16.-án Kecskeméten bizonyos Halla Erzsébet anyától született figura a Kárpát-medence aktuális, különböző helyeken feltűnő orbitális, bűnöző szélhámosa, aki álnevet használva fosztogatta a különböző javakat, betört és falat bontott, háztetőkön macskaügyességgel ugrált, ha kellett, mindeközben házaságközvetítő irodát nyitott és vezetett Kecskeméten. De nézzük, mi is történt valójában? Adott egy a váci fegyházból betörésért, rablásért egy évre elítélt, nemrég szabadult alak, bizonyos Dénes József 23 éves fiatalember, aki Kecskemétre való visszatérését követően megtévesztésül felveszi anyja után a "Halla Böske" álnevet. Óriási ötlet!

Történetének dokumentálása 1936. május 14.-én kezdődik a Közlöny beszámolója /első – második oldal/ szerint, mikor is 2 órai üldözés után végre elfogták betörésért, rablásért. Ezután több napon keresztül megy a kihallgatási csiki-csuki a rendőrségen, majd az ügyészségen és „Böske” minden alkalmat kihasznál a média figyelmétől övezett „bulvárshow” elvitelére. Pótnyomozás során az ügyészségen az újabb súlyos vádpontok hallatán földre dobja magát, nem mozdul… négyen cipelik a "mentőkocsiba", majd onnan vissza a rendőrségre. Cinikus, összevissza hadovál, humorizál, nevetgél, fenyegetőzik és állandó átveréssel próbálkozik, miközben belül jól szórakozik /szerelmes verseket, védőbeszédet írogat a fogdában/ és csak azt ismeri el, amit rábizonyítanak… Egészen addig, míg nagyapám színre nem lép. Ily módon és rá nem bizonyítja bűnösségét. Május 23.-án több detektív - köztük vitéz Juhász Ferenc - kíséretében helyszíni szemlére viszik Böskét a Kecskeméti Közlöny tudósítója jelenlétében, aki egészoldalas írásában filmszerűen tudósít az esemény minden pillanatáról. Nagyszerű forgatókönyv lehetne bármilyen dokumentumfilmhez! Ne hagyjátok ki!

Aztán - mai szemmel pikk-pakk - eljutottak a tárgyalásig, melyet Pásthy tanácsa tárgyal július 2.-án. 

Szinte hihetetlen módon többszöri fellebbezések miatt egészen 1937. március 19.-ig húzódott a bírósági szakasz. Egészen a Kúriáig ment az ügy, ahol is 2 év 4 hónapi fegyházra ítélték jogerősen "Böskét" az öt rendbeli bizonyított betörés miatt. Ezzel elvileg zárulhatna is az ügy, de még van egy csavar benne... No, nem Böske részéről. Hanem vitéz Juhász Ferenc detektívfelügyelő méltatása, mivel igazi detektív mestermunkájával "remekelt" és útmutatást adott a jövőbeni nyomozatoknak. Íme, a Kecskemét és Vidéke folyóirat 1936. május 25.-i hétfői számában Varga Kálmán riportjában olvashatunk erről. Klikk a képre!Ha tudtok ilyet, vagy hasonló méltatást mutatni bármilyen rokonotokról, hát... megemelem a kalapom! Ameddig nem, addig ezt fogadjátok szakmai és erkölcsi etalonnak! Keveseknek adatik meg ekkora megbecsülés! Büszke lehet minden utód erre a felmenőjére!

Ezzel a laza, vértelen, valahol derűs történettel akartam befejezni vitéz Juhász Ferenc detektívfelügyelő nagyapám közel 10 éves kecskeméti tevékenységének összefoglalását. Mind szakmai munkásságának, mind családi életének, mind férfikorának legszebb, legaktívabb 10 esztendejét. Hálás köszönettel tartozunk a helyi sajtó megkülönböztetett, nagy figyelmének. Ottani pályája majd' minden mozzanatát rögzítették, lehetőséget adva nekünk és az utókornak ezen életszakaszának követésére, jobb megismerésére és megértésére. A Kecskeméti Közlöny így búcsúzik tőle 1936. augusztus 7.-én...

Hivatásának újabb állomására Miskolcra kerül, családostúl. Nem kis változás a megszokott, nyugalmas, homoki kisvárosi életük után! Olyan apróbb megrázkódtatással felérő kezdeti kihívásokkal szembesülnek, mint a csomagolás, a hurcolkodás, a távoli új otthon elfoglalása és berendezése, a gyerekek iskoláinak intézése, plusz az idegen környezetből fakadó kezdeti beilleszkedési nehézségek kezelése. Kihívások temérdek sokasága! De, még fiatalok, megoldják! Az ilyen hivatás ezzel jár elkerülhetetlenül, főleg, ha szükség mutatkozik másutt is a legjobb szakemberekre. Tudja ezt és megérti is a család.

Ferenc számára kirótt feladat óriási, kitüntetést jelentő előléptetése értelmében a miskolci detektívcsoport irányítását veszi át.  Pont egy olyan napon, amikor - igazából még nem tudja, hogy tizenegy évvel későbbi veje, Edina leányának leendő férje, az én édesapám - a 26 éves Horváth István a nyári olimpiai játékok színhelyén Berlinben a XI. Olimpián küzd a magyar színekért súlylökésben. Micsoda egyezés! 

Iszonyú tempóban változik a világ, 1936-ra különösen a középeurópai erőteljes mozgolódások tekintetében. Mi a jövőből már ismerjük a németországi és olaszországi irányvonalakat, amelyek haladnak megfontoltan a rubikon átlépése felé feltartóztathatatlanul. Olyan újszerűen populista, karizmatikus vezetők kerültek a nemzetek élére, akik a felheccelt tömegeket hipnotizálva és átverve terjesztik mérgező nézeteiket kéjes örömmel, néha igazi polyácaként! Polgárjogot nyernek az alantas, ordas eszmék, a mások iránti megkülönböztetés, a gyűlölködés folyamányaként a tettlegességig fajuló kiírtásra való buzdítás, legyen az bármi, ami nem illik az új trendbe, eltér az kívánatos fajtól, az ismert rassztól. Irányt kell adni dühüknek és felszabadítani a népekben rejlő gátakat, a belső feszültséget. Amig együtt ordítanak erősebbek!

Elképzelhetetlen anyagi források ömlenek az iparba, különösen a hadiiparba, mely a történelem folyamán soha nem látott fejlődésnek indul. Az emberek életszínvonala – hála a bőséges munkalehetőségeknek – nagy mértékben javul, mindenki elégedett! Teljes mellszélességgel állnak tömegek a Führer nemzeti szocializmusa és Duce fasizmusa mögött! Ezek a hatalomtechnikát tökélyre fejlesztett egoisták a köréjük csoportosulókkal még nagy dolgokat fognak végbe vinni a közeljövőben...

Az első világháború nagy veszteseinek revansvágyából eredő buzgó, gazdasági szárnyalás adja Európának a tempót és az egyre növekvő politikai befolyást. A német-olasz tengely! Magyarország is kísérletet tesz meglovagolni ezt a számára kedvező irányt, nevezetesen a megváltozott kedvező állapotokban rejlő gazdasági és politikai lehetőséget, mivel a közel 20 évvel ezelőtt teremtett igazságtalan viszonyok revíziója továbbra is a sulykolt első számú nemzeti ügy. Minden volt, jelen és jövőbeni cselekedet, gondolat ennek van alávetve az országban! Átjárja az emberek gondolkodását, befurakszik a családok mindennapjaikba, fentről lefelé az utolsó emberig. Ezért a szent ügyért még az ördöggel is érdemes szövetkezni!

Ezektől az új áramlatoktól a rendőrség, a bűnügyi, köztörvényes nyomozó hatóság sem tudja teljesen függetleníteni magát. Lépten-nyomon belefutnak olyan politika által generált ügyekbe, ahol az új szelek lassan átírják a szokásos tradíciókat.

A miskolci média mostohán bánik a helyi rendőrséggel, vitéz Juhász Ferenc neve mindössze egyetlen alkalommal kerül terítékre bűnügyekkel kapcsolatban a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap-ban egy, a helyi nyilaskeresztes párttal kapcsolatos ügy révén. Itt egy szocialisták által 1937. február 19.-én a nyilas pártház ellen elkövetett gyermekded szórólapos provokáció eszkalálódott hatalmas udvari verekedéssé, majd lövöldözéssé. A nyilaskeresztes párt miskolci alelnöke, bizonyos Bátori Gyula 39 éves kéményseprő engedély nélküli revolverrel bátran lövöldözve súlyos testi sértést követett el "és egy keresztény gyerek testébe fúródott a golyó". A rendőrség által kinyomozott ügy bírósági eljárása 1937. április 27.-én kezdődött és több napot igényelt, melyben a rendőrség részéről vitéz Juhász Ferencet is kihallgatták, többször is. Az ügy részletei és a kihallgatás -egy, plusz még egy - két oldalon keresztül taglalódnak. Az 1937. június 9.-ére kitűzött tárgyalási napon Zombory Géza királyi ügyész vádbeszédében rámutat, hogy "Bátori Gyula fegyverengedély nélkül revolvert tartott magánál, súlyosan gondatlanul járt el, kifejezetten a tömegbe lőtt és emberekre célzott". Mivel Bátori Gyula többször volt hasonló bűncselekmények miatt büntetve, az ügyész szigorú büntetést kért rá. Ezzel szemben a bírói ítélet homlokegyenest más, felmentő! Mindez a királyi ügyész kérése ellenére! Bátori kéményseprő a nyilaskeresztes párt miskolci alelnöke nem bűnös! Az indoklást itt fent látjátok. Nem tudom nem észrevenni benne a nemzetre lépésről-lépésre egyre jobban rátelepedő sötét, lopakodó politikát. De az is lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet...

Különleges fénykép 1937-ből a miskolci rendőrség detektív csoportjának mind a 12 tagjáról. Középen vaskos dossziét szorongatva, csokornyakkendőben, kalappal a fején, délcegen, vitéz Juhász Ferenc nagyapám. Az irodájuk előtti járdaszakaszon készülhetett a kép, amit a ráccsal védett ablak és a hivatalos feliratokkal díszített, részben látható bejárati ajtó igazol. No, meg az is, hogy épp csak kiszaladtak az irodából egy fénykép erejéig, kezükben még ügyiratokkal, többek kezében égő cigarettával.

Magyarország 20. századi addigi történelmének legfelemelőbb, legnagyobb eseménye közeleg, amely közvetlenül kihat az északmagyarországi régiókra és azon belül Miskolcra is. A Felvidéki revízió! Ezen esemény miatt a miskolci rendőrség helyi detektívcsoportját éri az a megtiszteltetés, hogy a hivatásos állomány mellett a kormányzó kassai zökkenőmentes bevonulását biztosítsa. Mint ismeretes, az első bécsi döntés értelmében 1938. november 2.-án Németország és Olaszország nyomására mintegy 12.000 négyzetkilométert, 870 ezer főnyi zömében magyar lakossággal volt kénytelen Csehszlovákia a korábban elcsatolt trianoni területekből visszajuttatni az óhazának. Eufóriában égett az ország, részben teljesült az több évtizedes álom, meghallgattatott a magyar imádság! Horthy Kormányzó sorra vonult be az anyaországba visszatért városokba, melynek utolsó és legszebben fénylő gyöngyszeme és állomása Kassa volt 1938. november 11.-én pénteken... egy igazából nagyon ocsmány, hideg, ködös, nyálkás novemberi napon. Az öröm mámorában azonban ezzel senki sem törődött! Apropó: a hagyomány szerint ez olyan fontos eseménynek számított a családunkban, hogy a mai napig hűen emlékszem nagyanyám elmesélésére, miszerint vitéz nagyapám diszkréten Horthy mellett lovagolva, vele együtt vonult be Kassára.

A miskolci detektívek állnak sorfalat a Főméltóságú urat szállító vonat gőzt okádó óriási lokomotívja előtt. A kép színezett változatának nem sok az értéke, amiért megmutatom, az a feldíszített mozdony. A sasszeműek észreveszik a magyar címer alatti képen szereplő három alakot, felettük jelvényeikkel. Akik nem, azoknak elmondom, hogy középen Horthy, jobbra tőle Hitler, balra pedig Mussolini képe látható virágkoszorútól övezve. A mozdony fel van lobogózva, a magyar és olasz mellett bőséges horogkereszt is virít az oldalán. A zászlók színei az utólagos színesítési technika oltárán kissé elvéreznek. Örüljünk ennek is!

A felvidéki revízióval nagymértékben nőtt a térségi biztonsági erők teendője, a kiesett két évtizednyi elmaradás ledolgozása, rendőri, felderítési feladatainak újra szervezése, személyi állományának pótlása komoly kihívást jelentett. Természetesen ezen tennivalók zöme a térség legnagyobb rendőrségére a miskolcira hárult. Ez alól a detektívcsoport vezetője "vJF" sem vonhatta ki magát. Erőt megfeszítő munkáját előléptetéssel, a VIII. fizetési osztályba való besorolással honorálták.

Ezzel elindul egy feltartóztathatatlan folyamat Európában. Már nincs megállás, nem lehet az kiszabadult szellemet visszagyömöszölni a palackba! A forrásban lévő Közép-Európa diktálja a tempót, azon belül is annak legnagyobb, legerősebb állama. Igen ez Németország, a Harmadik Birodalom, ahol az évtizedes náci fertőző ideológia már felőrölte és „megdolgozta” az embereket. Karjukat előre lendítve, "Heil Hitlert" ordítva vakon követik furcsa bajszos vezérüket, kinek az egója és távlati tervei nem ismernek határokat és még egyre magasabbra törnek.

A Harmadik Birodalom „anschluss” néven csatolja magához 1938. március 13.-án Ausztriát. Ezzel a Német Birodalom határainak kiterjesztése megkezdődött. A következő lépésben 1939. március 15.-én az un. Müncheni egyezményre hivatkozva náci csapatok bevonulását követően cseh országrészek kerültek a Birodalomhoz, a kb. 3 millió németajkú lakossága önrendelkezési jogának biztosítása értelmében. Csehszlovákia feldarabolásának folyamata már megállíthatatlan.

A Felvidék egy részének mámorító visszafoglalása után Kárpátalja revíziójának lehetősége Csehszlovákia szétesésével érkezett el. Magyarország, hogy ne váljon ismételten a német vezetés lekötelezettjévé, nagyhatalmi döntőbíráskodás helyett a saját erőből megvalósítandó eljárást szorgalmazta. Hitler jóváhagyásával a hadműveletek 1939. március 15.-én kezdődtek és a teljes Kárpátalja 17.-én 12.171 km2, 496 ezer lakossal visszakerült Magyarország kebelébe vérveszteség nélkül. Sikerre, siker! És még nincs vége… Klikk a képre

Nyugaton Hitlernek már viszket mindene, nem bír tovább várni, teljesen felkészült és elérkezettnek látja az időt a cselekvésre. A Trianonban elszakított főként Kelet-Porosz területek visszaszerzése okán 1939. szeptember 1.-én nekiugrik a lengyeleknek három irányból is, jól tudva, hogy a világ nem fogja szótlanul hagyni. Így is lett! Hivatalosan is kitört és elkezdődött az ismételten mérhetetlen szenvedést hozó, az utókor által elnevezett II. Világháború! A harapófogóba került Lengyelországot három oldalról támadják a Molotov-Ribbentropp paktum megkötésének értelmében. Keletről a szovjetek és délről kisebb szlovák kontingens is besegít. A hadműveletek pár héttel később 1939. október 6.-án Lengyelország teljes megszállásával és szétszedésével értek véget.

A nyugati szövetséges hatalmak hadüzenete inspirálja a németek nyugati irányú nyomulását. Belgiumot, Hollandiát 1940. május 10.-én megtámadja a Wehrmacht és pillanatok alatt lerohanja, elfoglalja. Ha már lendületben vannak, itt nem állnak meg, irány a nagy falat Franciaország, azon belül is Párizs. Csekély ellenállás után 1940. június 14.-én beveszik.

Továbbra is kedvező szelek fújtak a magyar revízió újabb bővítésének irányába. Magyarország és Románia közt egyre élesedő viszony 1940 közepére pattanásig feszült és egy kiterebélyesedő balkáni háborúval fenyegetett, ami a harcokba beszálló sértett Bulgáriával és az újabb területszerzésben bizakodó Szovjetunióval semmiképpen nem állt a nyugaton már háborúban álló német távlati célok érdekében. Cselekedni kellett. Az ismételten Bécsben 1940. augusztus 30.-án összehívott „döntőbizottság” Észak-Erdélyt Magyarországnak juttatta, így újból az ország része lett további 43.000 km2 durván 2.5 millió lakossal, melyből közel 54% vallotta magyarnak magát.Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. A második bécsi döntés értelmében a magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a trianoni határt, s szeptember 13-ára ért el a kijelölt új román-magyar határra, mely tartalmazza a 11 elfoglalt vármegyét egészen Brassó mélységéig. A nagyváradi és szatmárnémeti bevonuláson Horthy Miklós kormányzó is részt vett.  A diadalmenetet nem volt atrocitás mentes, több esetben véres események is előfordultak, miközben a magyar lakosság felszabadítóként ünnepelte a magyarokat, Horthyt, Hitlert és Mussolinit.

Vitéz Juhász Ferenc, a miskolci rendőrségnél tett szakmai pályaszakaszának nem sok dokumentuma mellett azért található egy fotó, amely különlegességével kiemelkedik a szokásos képek közül. Nagyapám hatalmas termetű rendőrtisztek és detektívjei közt látható szemüvegben, nyakkendősen, félrecsapott zakóval. Háttérben csapatszállító busz, előtte jelzés nélküli detektívkocsi. De miért is különleges ez a kép? Hát azért, mert 1940. szeptember 5.-én készült a nem mindennapi történelemmel bíró Aknaszlatina községben, a Tisza jobb partján, Máramarosszigettel szemben. A Máramarosszigetre való miskolci küldetés különlegessége meg abban rejlik, hogy az említett dátum a második bécsi döntés hatályba lépésének napja. Igen, a magyar hadsereg 1940. szeptember 5.-i bevonulása után egy nappal a miskolci rendfenntartó különítmény már meg is érkezik a 300 km-re fekvő partiumi Máramarosszigetre és átveszi e történelmi város közbiztonságának az irányítását többek között a nagyapám vezetésével… 

A kép hátoldalán: "1940.szeptember 5. Oknaszlatina Erdély Máramarossziget felé, utazás közben" felirat.

A két bécsi döntéssel azonban hiába diadalmaskodott a revizionista politika. Magyarországnak gyakorlatilag fel kellett adnia külpolitikai önállóságát és erősen zsarolhatóvá vált. Németország pedig hamarosan „benyújtotta a számlát” … és tudjuk ezután mi következett. Súlyos árat fizettünk a pillanatnyi örömökért! Bár egy csöppet több eszünk lett volna a kivagyiság és a korlátlan virtusunk helyett... 

Ferenc az 1940-es év vége közeledtével megtudja, hogy nemsokára el kell hagynia Miskolcot, Hódmezővásárhelyi áthelyezése lassan aktuálissá válik. A költözködés és a velejáró hercehurca már ismerős pár évvel ezelőttről, de most a már felnőtt gyerekek is aktívan kiveszik részüket belőle. Dunci már betöltötte a 20. évét, bájos, Baba leányuk épp' 16 éves.

Akármilyen furcsa, ez az egyetlen kép a Miskolc Déryné u. 2. fsz. 8. sz. lakásról az utcafront felől. A nyitott ablakok árulkodnak a nagy sürgés-forgásról. Öt évig lakott otthonuk összepakolása, kiürítése nem kis munka és főleg Csibi feladata. Ferenc családfő felügyeli a bútorszállító berakodását. Edina lánya mellette, csattal összefogott hajjal, őszi kabátban, fehér, rövid zoknis lábán fekete pántos, divatos félcipőben. Nagy a sürgés-forgás telik a hatalmas zárt kocsi. Miskolci "..sz László" szállító fuvarozza kéttengelyes, fakerekes, patás négylábú, két lóerős kocsin minden ingó vagyonukat. Csodálkoznék, ha Hódmezővásárhelyig meg sem állnának! Bár sejtelmem sincs, hogy zajlott akkoriban egy 250 kilométeres költözés… Akárhogy is történt, a fenti kép tanúsága szerint a költözés még jó időben, ősszel lezajlott. Viszont nagyapám miskolci rendőrségi munkaviszonya még egészen 1940. december 20.-ig tartott.

Az 1940. évi rendeletnek megfelelően még ezt az igazolást is be kellett szereznie. Klikk a képre.

A dokumentumok tanúsága szerint Hódmezővásárhelyen a szolgálatot az újév első napján, 1941. január 1.-én veszi fel. Van némi elképzelésem, hogy áthelyezésének egyik lehetséges indokaként, a környék biztonságának megerősítése szerepelhetett egy esetleges délvidéki offenzíva által kiváltott helyzetben. Ez a feltételezés később nem is bizonyult butaságnak!

A bekövetkező dolgok előzménye, hogy Magyarország 1940. december 12.-én örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Hát ez nem élt sokáig! Négy hónappal később 1941 márciusában puccsal megdőlt a németbarát jugó kormány, minek következtében 1941. április 6.-án Németország megtámadta a Délszlávokat. Villámgyors ütemben haladtak, 4 nap múlva már Belgrádban harcoltak. Magyarország április 11.-én kezdte meg a hadműveleteket. Csak egy hét állt rendelkezésre az előkészületekhez, kénytelenek voltak sietni, mert nagyobb időveszteséggel meghiúsult volna a kívánatos revízió lehetősége. A Magyar Királyi Honvédség hadművelete mindössze négy nap alatt hajtotta végre a "Délvidék" felszabadítását a Dráva-Duna vonaláig. A németek által elfoglalt Muravidéket 910 km2 területével április 16.-án adták át azok a felvonuló magyar hadseregnek. A Magyarország által visszafoglalt Drávaköz és Bácskával együtt újabb 11.601 km2 terület, 1,14 millió - ebből 300.000 magyarajkú - lakossal került vissza az anyaországhoz.

A fenti térképen látszik, hogy a térség nagyhatalmi tandeme hogyan kapta szét a Jugoszláviát az április 24.-i bécsi megállapodás szerint. Rajtuk kívül jutott még terület Magyarországnak, Bulgáriának és Albániának is.

Láthatjátok, hogy jött létre ez országtorzó, ami nem hasonlít sem a régi, sem a trianoni Magyarországra. Erre mondják: ronda is, védhetetlen is, újra tele nemzetiségi problémákkal, de legalább ismét a miénk! Viszont a röpke birtoklási időszak alatt ezek a hátrányok még nem domborodtak ki. Annál előbb "visszavesztettük"!

Elnézést kérek ezért a kicsit hosszabb kitérőért, de az elmúlt másfél évben a világ oly mértékben felgyorsult, olyan összetett lett és annyi minden történt, hogy az előző események vázolása nélkül nem lennének érthetőek a továbbiak. Ezek a történések eddig is alapvetően befolyásolták és fogják a jövendőben is irányítani a világpolitikai és a magyarországi eseményeket és azon belül kihatnak vitéz Juhász Ferenc életére is.

Szóval Juhászék Hódmezővásárhelyre költöznek, a Horthy Miklós úti villasoron /ma Ady Endre út/ kapnak szolgálati otthont, a 72. számú kertes házat, alig pár száz méterre a központtól. Ferenc nagyapám átveszi a detektívcsoportot és a helyi viszonyok gyors kiismerése után már rutinszerűen irányítja azt. De ezek már nem a boldog, nyugis békeidők, az emberek frusztráltak és az újságok is a parázs állapotból lassan lángolni kezdő Európával és Ázsiával vannak elfoglalva. Vehemens cikkekkel próbálják tájékoztatni és orientálni az olvasókat a zavarosban egyre jobban elmerülő, nagypolitikai játéknak kiszolgáltatott országban. Ki foglalkozik ilyenkor már néhány betörőket, rablókat, köztőrvényeseket hajkurászó detektívvel? Régóta nem lelni nyomát vitéz Juhász Ferenc detektívfelügyelőnek a nyomtatott sajtóban, de egyáltalán a megszokott, mindennapi rendőrségi, bulvár tájékoztatásnak is alig. Kikoptak az újságok napi rovataiból. A háború mindent visz!

A kép hátoldalán: Hódmezővásárhely 1941. március.

A fiatalokkal övezett hódmezővásárhelyi detektív csoport az iroda belső udvarán. A képet szemlélve, miért érzem, hogy valami nincs rendben? No, nem azért, mert egy különlegesen szép színes képet nézünk egy akkor még színtelen világból! Hanem azért, mert egy tavaszi, napsütéses délutánon nyolc férfi szemez a kamerával, de csak egy van kalapban, a helyzethez nem illő vastag télikabátban! A benne lévő ember is vékonynak, törékenynek tűnik, mintha csak a kabát tartaná egyben. Aggaszt a dolog, lehet egy kezdődő egészségi probléma előjele?

Mivel a nyomtatott sajtó most az országot érintő fontosabb dolgokkal van elfoglalva, ezért a helyi hírek kicsit háttérbe kerülnek. Azért nem maradunk teljesen árván mert a három évente esedékes fizetési előléptetés értesítése birtokomban van és ezáltal tudom, hogy Ferenc 1941.július 1.-től már a VIII. fizetési osztály A csoportjának 2. fokozatába tartozik, amit a magyar királyi rendőrség vidéki főkapitánya közöl a „Tekintetes és Nemzetes vitéz Juhász Ferenc magyar királyi detektívfelügyelő” úrral. Ezt megünneplendő, meghívja felettesét, kollégáit otthonába egy kellemes családi piknikre.Csodás kép az 1941 július eleji hódmezővásárhelyi Juhász villa-beli kerti partiról! Duncin kívül mindenki /beleértve a fiatal Gálóczy Imrét/ kezében söröskrigli, valami barna, habos, sörnek látszó, kinek mennyi folyadékkal töltve. Nagyapám bajusz nélkül alig felismerhető, utoljára a háború előtt láttuk nélküle. A 17 éves bájos Babci és Csibi között nyalka, jóképű fiatal hadnagy a guggolók fiatal detektívek, az álló idősebb urak rendőrségi elöljárók.

Ez volt az utolsó „békebeli” pillanat a világnak az innenső fertályán. Pár nappal később elszabadult pokol! A Harmadik Birodalom minden erejét összpontosítva 1941. június 22.-én „Barbarossa hadművelet” fedőnéven megindította a világtörténelem legnagyobb szabású támadását a Szovjetunió ellen. Emberi aggyal felfoghatatlan 3,9 millió katonát vezényeltek a keleti frontra, 3600 harckocsival, 4389 harci repülővel, 600.000 egyéb gépjárművel és 750.000 lóval. Ez utóbbi már nekem is sok, nagyon szíven ütött! Az, hogy a történelem során, még a 20. század derekán is csak simán feláldozható eszköznek tekintsék ezeket az ártatlan, mit sem sejtő, emberhez ragaszkodó állatokat és zömében önző, háborús céljaira használja az emberiség, ez a „homo sapiens” szégyene! A harcban az ember sem számított, a sérült, hihetetlen szenvedésben, bármiféle segítség nélkül kínok között elpusztult ló meg még kevésbé!

Na, elindult a nagy öldöklés, a 20. századi eszközök egyre kifinomultabbak. Már nem kellett az ellen közelében lenni, egyre távolabbról is vérét lehetett ontani. Ez ám a lelkesítő! Annyira tetszett, hogy a küzdő felek rabjává lettek, szinte függőséget okozott mindkét oldalon. Ha előbb húztad meg a ravaszt pár tizedmásodperccel, te maradtál életben. Ilyen egyszerű!

Az induló hadjárathoz olaszok, románok, finnek és szlovákok is csatlakoztak. A magyar katonai elit sem akart kimaradni a mókából, meg azért sem, nehogy megharagudjon a gyerekeinek cukorkát osztogató, jóságos német bajuszos bácsi. Ezért sürgősen ürügyet kellett találni a beavatkozásra. Június 26.-án felségjelzés nélküli gépekkel megbombázták Kassát, amit ráfogtak a szovjetekre és a következő nap már íziben megtörtént a hadüzenet. A harcra készen várakozó 90.000 főt számláló kontingens „Kárpát csoport” néven már másnap átlépte a határt és pár nappal később csatlakozott a Déli Hadseregcsoporthoz. Hát röviden, így kerültünk bele, mindjárt a sűrűjébe! Innentől fogva már nem volt megállás, többnyire sodródtunk az eseményekkel és egyre gyakrabban temettük idegen földbe fiatal honfitársainkat.

Arról nincs információm, hogy a fenti események milyen hatással voltak a Hódmezővásárhelyi rendőrség működésére, felderítési hatékonyságára, hangulatára, de a prioritás a belbiztonság helyett áttevődött a háborúra és a vele szoros összefüggésben lévő dolgokra.

Az 1938 és 1942 között született három zsidótörvény folytán, különböző állami beosztásokat, felsőbb tanulmányokat már csak a tiszta keresztény származást igazolni tudók tölthettek be- illetve folytathattak. Ilyetén ebbe a körbe beletartozott nagyapám is. Ezért szükséges volt egy un. Származási igazolvány beszerzése, melyben egy háromtagú bizottság igazolta, hogy ő nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású. Vitéz Juhász Ferenc is megkapta a származását igazoló felszólítást a M.kir.hódmezővásárhelyi 42. honv. kieg. parancsnokságtól 1941 október 15.-én. Nyersen, eléggé egyértelműen megfenyegetik! "Amennyiben azonnal, de legkésőbb 2 héten belül nem kéri, úgy zsidónak tekintem és ennek megfelelően joghátrány éri" Hát, itt tartunk!!! Kellett az igazolás a munkája folytatásához, valamint a valószínű II. világháborúborús katonai szolgálathoz is, melyben, mint tartalékos századost vették volna számba.

Kicsit előreszaladok az időben, hogy ezt az ügyet, melyen nagyapám egzisztenciája és jövője múlhat, megvilágítsam a rendelkezésemre álló dokumentumok alapján. Ferenc - ugyan vonakodva - de megpróbált eleget tenni a felszólításnak. Kérvényezte az adatokat, negatív eredménnyel. Ő is reménytelennek látta dolgot, mivel apai nagyapja "ismeretlen", anyai nagyszülei külföldi származása révén meg nem beszerezhetőek az okmányok. Így is történt! Pontosan négyszeri felszólítással futott neki a hatóság az igazolási eljárásnak 1941 októberétől 1944 augusztusáig, mikor már megunták a játékot és "feltételesen igazoltnak tekintik". Katt a képre.De elkéstek. Az időközben eltelt 3 év már a háború végjátéka, 52 évesen immáron nem tehettek vele semmit. Egy 1946-ban kelt hivatalos levelében így írt erről az időszakról: "1940. évtől kezdve származásom igazolásának elodázásával katonai szolgálat alól kivontam magam, holott ez, mint vitéznek nagy hátrányokat jelentett." Így kovácsolva erényt a nem elérhető okmányokból.

A súlyosabb témák előtt engedjetek meg egy érdekes hírt, ami a mai napig kihat életünkre, meghatározza viszonyunkat a közlekedéshez. Az addigi baloldaliról jobboldalira változott a közlekedés rendje országosan 1941. július 6.-án, ami Budapesten 1941. november 9.-én hajnali 3 órakor lépett érvénybe. Hát, mit mondjak, nem szerettem volna az első pár hétben az átállás részese lenni, főként nem a jobb oldali kormányt forgatva! Biztosan nem a biztosítók időszaka volt! A szerencsére az utakon még csak kevés jármű közlekedett. A változással kapcsolatos néhány érdekes információért érdemes megnézni ezt az oldalt.

Nagyapám végezte a megszokott, mindennapos munkáját, Csibi volt a családfelelős, Dunci fiúk az 1940. évi miskolci érettségije után a rákövetkező év tavaszán bevonult Miskolcra, ahonnan később Budapestre küldték egy éves számvizsgálói tanfolyamra. Babci már 17 éves nagylány, iskolába járt és élte a vele egykorúakra jellemző életet családja és barátnői körében. Ferenc nagyapám rövid idő alatt kivételesen jó kapcsolatokat épített ki a helyi rendőrség és kisváros vezető köreivel. Nagyon szerették és fájdalmasan érintette a helyieket a kényszerű távozása. Ezt a kapitányság vezetője kétéves hódmezővásárhelyi tevékenysége után az áthelyezési parancs átadásával egyidőben nem mulasztotta el közölni vele 1942. december hó 1.-én.

Azért ez megható! Nagyon szokatlan az ilyen őszinte, mély emberi megnyilvánulás egy hivatalos elbocsátó okirat személyes kiegészítéseként. Egyáltalán milyen emberi minőség kellett ahhoz, hogy valaki ekkora megbecsülést vívjon ki egy idegen városban, alig két év alatt? Gondolkodjatok el ezen!

A Juhász család csongrádi áttelepülésének nyoma nincs, Ferenc valószínűsíthetően ingázva dolgozott. A távolság alig 20-25 km, ami az akkori körülmények szerint sem volt leküzdhetetlen kihívás. Főleg akkor, ha csak hétvégére látogat haza, Hódmezővásárhelyre. Új helyén még meg sem melegedett alatta a szék, mikor három hónappal később újabb áthelyezési parancs érkezett, miszerint 1943. március 9.-én Csongrádon felmentik a szolgálat alól és a budapesti főkapitánysághoz irányítják. Furcsa ez a kapkodás, nem jellemezte az eddigi pályáját. Én sem értem igazán, talán az élesedő háborús helyzettel, a belpolitikai viszonyokkal magyarázható.

Hát persze, hogy azzal! A Sztálingrád közeli Don-kanyarban beásott, téli állásokat tartó 2. magyar hadsereg 200.000 ezer katonájával az 1943. január 12.-én váratlanul rázúduló szovjet áradattal szemben rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett el és felőrlődött a sokszoros túlerő ellen. A mérleg: 80.000 halott, 40.000 hadifogoly és 80.000 hazatérő, többnyire sebesülten. A helyzetet súlyosbította a gyenge, korszerűtlen, elavult hadifelszerelés, a megfelelő téli ruházat hiánya, az oroszok számára is ritka, a néha -40 Celsius-fokos rendkívüli hideg, a rossz élelmezés, az elégtelen fűtés. Ezek voltak a fő okok, melyek megpecsételték a magyar hadsereg sorsát. A téli viszonyokban gyalogosan visszavonuló sereg maradéka a fronttól 100 km-re gyülekezett. Március 3.-ig úgy durván 65.000 fő érkezett. Áprilisban kezdték hazaszállítani ezt a hadseregtöredéket. A honi sajtó kis késéssel, az első napokban még a magyar hadsereg győzelmes küzdelmének állította be a lehengerlő szovjet offenzívát /talán a félretájékoztatás miatt/, aztán váltakozó harci sikerekről írtak, majd egy hónap után még mindig igyekeztek cáfolni a tragédiát a nép előtt, Jány Gusztáv hadseregparancsnok dicstelen szerepét meg sem említve.

Ez volt az egyetlen cikk, amelyben egyáltalán szóba került a Don-kanyar-beli veszteség kérdése, 1943. január 24.

Ha a nép nem is a hivatalos szervek és talán a rendőrség is tudhatta, nagy a baj. Megindult a rendőrség belső átszervezése főleg Budapesten, vélhetően tartottak a hazaérkezett katonák és a kósza hírek keltette nyugtalanságtól, amely lassan kezdte lesokkolni az országot. Ezért fordulhatott elő, hogy vitéz Juhász Ferenc detektívfelügyelőt a budapesti főkapitányságra irányították 1943. március 9.-én, a szervezet lopási főcsoportjának erősítésére.

A család ideiglenesen Csibi szüleinél lakott, majd 1943. május 1.-én átköltöztek a VIII. kerületi Bezerédy u. 4. sz. II. emelet 1. ajtó, frissen kiutalt bérlakásukba. Ez, az akkor még előre nem látható lépés a későbbiekben csúnya csapdának bizonyult és a már nem fiatal Ferenc számára minden elkövetkező bajok, meghurcoltatások forrása lett. Bár ne így hozta volna sors! De erről majd később...

Az 1941-ben Miskolcra bevonult Dunci fiúk egy éves budapesti számvizsgálói tanfolyama végéhez közeledett, innen Szegedre vezénylték, ahol „a hadtestek számadatainak szigorlatával /elemzés és észrevételezés/” foglalkozott, mint tiszti rendfokozatú karpaszományos zászlós. Munka után meg élte a mindenkori fiatalok adrenalinnal töltött kalandos életét. Babci leányuk lassan 19 éves, folytatta iskoláit, érettségi után pedig a Tanítóképző Intézet hallgatója lett.

Lassan lopakodva nőtt a nyugtalanság, rájuk borult a sötétség úgy, mint az egész országra. Apránként, napról-napra kúszott mindenki életébe a frusztrált, baljós árnyakkal teli időszak, nyomát se látni a könnyed mindennapoknak, a boldog nagycsaládi hétvégéknek, a szeretetteljes összejöveteleknek. A feltartóztathatatlanul közeledő, semmi jóval nem kecsegtető jövő mindenkit rémülettel töltött el. Az emberek összehúzódtak, a családok bezárkóztak és elborzadva várták és szemlélték az újabb és újabb rossz híreket, a korlátozó, fenyegető rendeleteket. Nem jó előjel, hogy Ferencéknél is „sutba került” a sokat használt fényképezőgép, hosszú ideje egyetlen kép sem készült, ami életük követésének egyik fő forrása volt... eddig.

Érkeztek a rossz hírek csőstül. 1943. május 13.-án a németek kapituláltak Afrikában, július 4.-12.-ig pedig a világtörténelem legnagyobb páncélos csatája zajlott Kurszk térségében mintegy 6.000 harckocsi és önjáró löveg részvételével. Ezt a csatát ugyan egyik fél sem nyerte meg, de a Wehrmacht ezután a kezdeményezést már elvesztette a keleti fronton, egyetlen irány maradt, a folyamatos hátrálás. Ezzel egyidőben július 10.-én megkezdődött a szövetségesek szicíliai partraszállása, amely a 11 hónappal későbbi normandiainál is nagyobb szabású volt, 3.000 vízijármű, 1.000 repülőgép védelme alatt félmillió ember vetette meg a lábát ellenállás nélkül Siracusa városa környékén. Recsegett-ropogott a tengelyhatalmak immáron védekezésre átálló háborúja. Újabb és újabb egyre fiatalabb és öregebb, jobbára alig kiképzett emberi erők bevetésével próbálták megvetni a lábukat, sikertelenül. A tiszti állomány fogyatkozásával a seregek irányítása is hektikussá vált, a repülőgépek és a harckocsik ezreinek elvesztésével együtt fogyatkozott a hadra fogható pilóták és harckocsi vezetők száma is. Az egyre több fegyvert igénylő hadigazdaság akadozott, kimerülőben volt a nyers- és üzemanyaganyag források állandó szűkülése révén. A német mezőgazdaság sem tudta már biztosítani a háború és a civil lakosság szükségleteit, a hiányt egyelőre még az elfoglalt, leigázott országokból egészítették ki. Hamarosan megtanulja a korábban mámorosan karját lengető cinkos lakosság ott is, mi a nélkülözés! Miközben 1943. november 6.-án, a forradalom évfordulójára, a szovjet csapatok felszabadítják Kijevet és feltartóztathatatlanul özönlenek nyugati irányba. De előtte pár nappal, október 24.-i dátummal az amerikaiak végrehajtják első bombázásukat Magyarország ellen.

Az 1944.-év elég kellemetlenül kezdődik, mert vitéz Juhász Ferencet két társával együtt beidézik becsületsértési ügyben vádlottként január hó 19. napján a hódmezővásárhelyi m. kir. járásbírósági tárgyalásra, egy 1943-ban még Hódmezővásárhelyi tartózkodása alatt történtek miatt.  Ám a bíróság az éppen elkezdett eljárást azonmód megszünteti, mert a sértett, bizonyos Wallner Károly főmagánvádló az idézésre nem jelent meg. Így már nyugodt lélekkel lehetett visszavonatozni Budapestre.

Nemsokára egy ragyogó koratavaszi vasárnapon 1944. március 19.-én történik Magyarország 20. századi újabb tragédiája, a második -de még nem utolsó - idegen megszállása. Most a náci Németország által, bárminemű fegyveres ellenállás nélkül. Ezen még maga Hitler is meglepődött, milyen könnyen érte el ezt a célt. Ez Magyarország áruló vezetőinek, elsősorban Horthynak érdeme, akinek tudnia kellett, hogy előbb-utóbb egy vesztes háború hadszínterévé fog válni az ország. Ha nem tesz ellene időben, az ország élő, valamint anyagi erői teljes egészében hamarosan a Német Birodalom szolgálatába fognak állni. Könnyen kitalálható, a német érdekeknek kedvezve - nem tett semmit! 

A német megszállással új világ kezdődött Magyarországon, természetesen a nácik szája ízük szerint érvényesítették akaratukat mind a magyar külpolitikában, mind a belügyben. Ennek főbb ismérvei: hajtóvadászat ellenzéki politikusok után, ellenzéki lapok betiltása, szerkesztőik elhurcolása, a Gestapo kontrollálta civil élet, a zsidó törvények szigorítása, Eichmann előkészületei a magyar zsidókérdés "végső megoldására". Az ország javainak kirablása és a Birodalomba szállítása nem ismert határokat, növeli kellett a hadiipari termelést és frontra küldhető katonák számát. Ja, hogy el ne felejtsem, még a nyáron megkezdődött a vidéki zsidóság összefogdosása és kíméletlen deportálása marhavagonokban... Auschwitz felé! Mindez egy olyan helyzetben, mikor a szovjet hadsereg már a "kertek alatt" a Kárpátok közelében járt.

A német megszállás egyenes következményeképp az angol és amerikai légierő a magyar városokat, közlekedési csomópontokat és ipari létesítményeket is elkezdte irgalmatlanul bombázni, amely rengeteg civil áldozattal járt és a háború befejezéséig tartott. Aztán eljött a várva-várt "D-nap" a szövetséges invázió napja a franciaországi Normandia partjainál. Miután megvetették a lábukat, hatalmas, jól felszerelt sereggel, átgondolt logisztikával már gyorsan haladtak az ellenséges területek felé. Még keletkeztek kisebb-nagyobb akadályok, de már kétségkívül megpecsételődött a Birodalom sorsa.

Nos, ilyen bizonytalan állapotok között kellett hősünknek dolgoznia, helytállnia. Természetesen a megváltozott körülmények rá is hatással voltak, soha nem lehetett tudni mikor csap le a Gestapo. Vigyázni kellett minden megnyilvánulásra, testbeszédre, bensőségesebb személyes kapcsolat kialakítására. Mármost ez a nagyfokú frusztráció túlzott óvatosságot generál, amely nem kifejezetten segíti egy detektív munkáját. Viszont növeli a megszállók és kiszolgálóik iránt érzett ellenszenvét. 

Megint eltelt 3 év, így jogosult egy következő fizetési osztályt ugrania, jelesül a VIII. osztály 1. fokozatáig, ahol a járandóságát havi 455 pengő fizetésben és 342 pengő rendőri pótdíjban állapították meg 1944. július hó 1.-től kezdődően.

1944. április 7-én a Belügyminisztérium bizalmas rendeletet adott ki a „zsidók lakhelyének kijelölése” tárgyában, miszerint többek között, a zsidók lakásait és üzleteit le kell zárni, elhelyezésükre „zsidó házakat” kell kijelölni. Ezekből a „nem zsidó származásúakat a rendőrhatóság a zsidók által kiürített, hasonló értékű és bérű lakásokba” telepítse ki. A rendelet szerint "a felsorolt épületek valamennyi utcai kapubejáratának az utcára néző oldalán sárga csillag jelzést kell alkalmazni... a jelzés 51x36 cm-es fekete alapon 30 cm átmérőjű, hatágú, kanárisárga csillag ". Ezek voltak az un. csillagos házak.

A hatalom teljes erejével megindult az üldözés. A budapesti zsidók kényszer összeköltöztetésére gettókat jelöltek ki és hoztak létre, a vidéki zsidó lakosság már nem volt ilyen szerencsés, nekik a marhavagon jutott, Auschwitz végállomással. 

A Juhász család orbitális balszerencséjére a VIII. ker. Bezerédy u. 4.sz gettó-közeli házat is - ahol egy éve laktak - sárga csillag viselésére kötelezték, azaz zsidó ház lett. Ennek fényében sürgetővé vált egy mihamarabbi, esetleg csere révén történő költözési megoldás. Ám azonnal leakasztani egy megfelelő lakást Budapesten nem volt egyszerű dolog, még úgy sem, hogy nagyapám "közel volt a tűzhöz", azaz több információval bírhatott. De nagy meglepetésre házhoz jött a "szerencse". Juhászékat felkereste lakásukon egy kényszerhelyzetben lévő, bizonyos özv. Melczerné és ajánlatot tett a nem csillagos háznak minősülő, Aréna út /ma Dózsa Gy. út/ 36. sz. alatt lévő 3 szobás lakásának cseréjére. Megtekintésekor, nagyon elhanyagolt állapota miatt ez nem felelt meg, ezért Melczerné felajánlotta, hogy a hasonló cipőben járó, alattuk lakó özv. Kovács Hermanné /jegyezzétek meg ezt a nevet, mert a későbbiekben még főszereplő lesz a törénetben/ lakását is nézzék meg. 

Későbbiekben részletezett kisebb bonyodalmak után létrejött a lakáscsere ezzel az özveggyel, ami 1944. június hó 17.-én köttetett meg az alábbiak szerint. 

A gyors lakáscsere egyelőre megoldotta az aktuális problémájukat, de a baljós árnyalatú jövő borúlátásukat még csak fokozta. Tetézi az is, hogy '44 nyarán Románia átállt, immár az orosz offenzivával egyesülve támadta a tengelyhatalmak maradékát, beleértve Magyarországot. Itthon persze megint minden cselekvéssel elkéstek, mint általában az elmúlt több száz évben.

Több hónappal később, mikor a harcok már a magyar határokon belül folytak, jut eszébe a kormányzónak - az október 14.-i szovjet ultimátum beérkezése után - az utolsó pillanatban, tán át kéne állni és kiugrani ebből az istenverte katasztrófa felé sodródó országvesztes háborúból. Ezt az elhatározását minisztertanácsi ülést követően minden előzetes egyeztetés, szervezés, a harcoló hadsereg értesítése nélkül 1944. október 15.-én jelentette be a rádióban, amely aztán el sem jutott a frontra. A lakosság és a honvédség erről előzetesen mit sem tudott és a bejelentés is csak annyit tartalmazott: "fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől és megszüntetjük az ellenségeskedést velük szemben". A moszkvai tárgyalások lehetősége és az átállás még csak szóba sem került! Ez a bejelentés így túlontúl sovány, teljességgel elfogadhatatlan volt! Mintha olyan ember mondta volna, akinek fogalma sincs, mi a tét! Tán alibinek szánták a mindig agyafúrt magyarok? Persze a németek tudtak ezen akcióról és készültek is rá. A németbarát magyar vezető tisztek meg egyszerűen elszabotálták a tájékoztatást a fronton harcoló alakulatok felé. A hadsereg meg, mintha mi sem történt volna, folytatatta tovább a harcot a nyomuló vörös hadsereg ellen. /az általam nem kedvelt origo.hu különlegesen jó, képes összefoglalója hitelesen tájékoztat az akkori eseményekről/

A németek harckocsikkal ellenőrzésük alá vonták Budapestet. Körülzárták a várat, ahol Horthy és a kiugrási kísérlet többi vezetője tartózkodott. Túszul ejtették Horthy Miklós fiát, s így kényszerítették a kormányzót arra, hogy a hatalmat Szálasi Ferencnek, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének adja át. Ezzel kezdetét vette a nyilas rémuralom és a zabolátlan vérengzés időszaka Szálasi Ferenc nemzetvezető irányítása alatt. Mintha nem lett volna már az is borzalmas, ami eddig történt. Nyilas hordák gyilkos grasszálása, fegyverropogás és halálhörgés uralja a mindennapokat /itt Pokorni nagypapáról se feledkezzünk meg/. Kedvenc kivégző helyük a pesti Dunapart. Horthyt a németek foglyul ejtették, és a bajorországi Hirschberg kastélyba internálták. Innen az amerikaiak szabadítják ki, majd idegtépő nürnbergi peres időszak után portugáliai Estorilban telepszik le, ahol családjával adományokból él 88 éves koráig, 1958. február 9.-ig.

Ferenc nagyapámnak eddigre lett elege az egészből, fél évszázados bölcsessége tudatja vele, most kell abbahagyni, menteni a becsületét, méltóságát, családját. Már korábban érett a gondolt, amely nincs is fényévnyi távolságra a valóságtól: betegségre hivatkozva, orvosi igazolással otthon tölti az idejét. Aki időt nyer, életet nyer alapon. A Szálasi uralom harmadnapján már igazolást szerez be a szolgálat alóli menteség igényével.

Igen, jól látjátok Dr. Gálóczy Ernő neve szerepel ezen a vényen. Azé a Gálóczy Ernőé, aki Csibi Mária /nekünk bocs csak Marcsa néni/ húgának férje volt. Ez a mintaszerűen összetartó család mindig, mindenben segítette egymást. Még a továbbiakban is lesz példa rá. Szóval -nekem - Ernő bácsi /aki 1969 májusában Erzsébeten még Ildikó újszülött lányom fülét kiszúrta pici arany fülbevaló elhelyezése céljából/ időszakonként gazolja nagyapám okvetlen otthoni kezelését fekvőbetegként, mivel kórházi kezelése helyhiány miatt nem lehetséges.

Szakorvosi rendelőintézetet is megjárja, igazolást szerez bajára, amelyre előírás szerint a gyógyszeres kezelésen kívül a diéta és a nagyfokú kímélet a gyógymód. Ernő bácsi továbbra is durván 2 hetenként állítja ki az igazoló cetliket, szám szerint 5 darabot. Az utolsó '44. december 28.-án keltezik, melyben azt írja, "nevezettet f. hó 27.-én ismételten tüdővérzés lepte el.... felgyógyulása előre láthatólag 4 hét múlva várható". Ezt nagyapám annak rendje-módja szerint le is jelentette a budapesti főkapitányság detektív testületének. Fellélegzett január végéig kapott haladékot, aztán majd meglátják, hogyan tovább?

Ne felejtsük már 1945-őt írunk! Január közepén bezárul az ostromgyűrű a szétbombázott Budapest körül, vélhetően nincs tovább. Többszöri megadási felszólításra, a válasz NEM! Szálasi nyilas hungarista martalócai az utolsó percig lövik a nekik nem tetszőket a Dunába majd a Várba fészkelik be magukat SS német és szerencsétlen magyar reguláris egységekkel együtt. A bekerített budai várban összesen 28 000 német, 30 000 magyar és körülbelül 3000 nyilas gyűlt össze. Az "utolsó töltényig" felesküdve. A csata elindult és hevességének következtében az utcai harcokban romba dőlt város után a budai várnegyednek sem kegyelmezett a sors. Az egyoldalú küzdelem után egy halom romként állt a valaha volt csodálatos Várhegy, a Budavári Királyi Palotával, a Sándor palotával, a Szentháromság térrel mementóként a rákövetkező 20 évben. Ja, és a 60.000 védőből alig 700 élte túl az ostoba harcokat, miközben mindent tönkretettünk ebben az országban...

Felszabadult Budapest! A dátum 1945. február 12. Az utolsó puskalövést követő első megkönnyebbülés után azonban hamarosan gyülekeztek a felhők, a megszálló hadsereg igényeit is ki kell elégíteni, ami szabadrablás, a férfiak összefogdosása és nők mindennapos megerőszakolásában merült ki. A náci kollaboránsokkal szemben minden megengedett, bocsánatos bűn volt! Futótűzként terjed a hír a lakosság körében, ezért a házról házra járó, razziázó szovjet egységek elől eltüntetik az órákat, műtárgyakat, egyéb értékeket és főleg a fiatal lányokat, nőket. A legkisebb ellenállást is "malenkij robottal" díjazzák, ami sokéves Szovjetunió-beli robotot, rengeteg nélkülözést és szenvedést jelentett csekély túlélési rátával. És ha igazán mázlid volt, emberi roncsként a sok évvel későbbi hazatérérés reményével. Tízezrével fogdozták össze a szerencsétleneket és a már az ismert marhavagonokban szállították Auschwitz helyett... most a távoli Szovjetunióba a legalantasabb kényszermunkára. Azokba a sötét bányákba, ahol nagyon olcsó az emberélet, pláne, ha magyar! Cseberből-vödörbe estek! Évekkel később csak töredékük jutott haza szeretteihez!

Ez volt az ország többedik megszállása és még csak a század közepén jártunk. Ez viszont a jövőből szemlélve tartósnak bizonyult. Helyzetbe kerültek olyanok, akik a megszállók erejét és ideológiáját magukévá téve politikai meggyőződésükön kívül teljesen alkalmatlanok voltak egy ország vezetésére, viszont oroszlánként vetették rá magukat bosszú gyanánt az előző rendszer többnyire ártatlan polgáraira, jó magyar szokásnak megfelelő tömeges feljelentések következtében. Megindult a tisztogatás sokadjára. Újra beköszöntött az igazolások világa.

Vitéz Juhász Ferenc a háború utolsó, megrázó hónapjait otthonában az Aréna út 36. sz. házban, bombázások alatt a pincében éli át szűk, háromtagú családjával. Beköltözésük után ismeretséget kötött a házbeli Blum Zoltán kereskedővel és néhány kisebb szívességet követően közelebbi kapcsolatba kerülnek. Sok időt töltöttek együtt és sokat beszélgettek. Nagyapám a szorongatott helyzetekben pinceraktárát használta rejtekhelyül. Már-már baráti volt a viszony.

Dunci fiúk eltűnt, a tájékoztatási nehézségek miatt nem érkeznek hírek a családjához róla. De mi tudjuk, hogy 1944. áprilisában századával Ausztriába, Dél-Karintiába települt át. A munka és a háború eszkalálódása mellett már a házasságon járt az agya, miután megismerkedett egy, a gazdasági osztályra felvett leánykával.

Vitéz Juhász Ferenc 53 évesen éli meg a "felszabadulást", ami egyszersmind rendőri, detektívfelügyelői munkájának végét is jelenti. Ugyan tesz még kísérletet annak folytatására később, de az különböző - általam idővel kibontásra kerülő - okok miatt meghiúsul. Itt ér véget 26 év rendőri pályafutása egy odaadó, minden önös érdeket faláldozó, elhivatott országépítő hazafi, rendőrségi detektívfelügyelő munkája. Az osztályrészéül jutott pályája vége mostoha, meghurcoltatástól teli és mindenféle megbecsülés nélküli befejezése egészen különös, melyben a rendhagyó körülmények játszották a fő szerepet. Ezek után a mi dolgunk utódoké, hogy helyére tegyük a dolgokat és szétkürtöljük a világba egy igaz ember sorsát!  A továbbiakban minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön bemutatnom e nagyszerű ember következetes cselekedeteit és becsületét a rendelkezésemre álló dokumentumok és az emlékeim alapján....

A háború végjátékában elszenvedett nélkülözés, keserűség és bánat mellett az egyetlen örömre okot adó dolog számára, hogy szűkebb és kiterjedtebb családja minden tagja túlélte a világégést és egészségesek. Ami akkortájt nagy szó volt!